|
Télen nem lehet csillagokat látni. De ha mégis kiderül éjjelre az ég, akkor csodálatos látványban lehet részünk. Különösen idén, amikor a télre jellemző sok fényes csillaghoz néhány bolygó ragyogása is hozzáadódik. Vegyük például azt az időt, amikor az iskolások ez évben utoljára mennek a suliba, és este felnéznek az égre. Azaz 2001. december 20-án 21 órát.
Nyugaton már lefelé tart a Hold, mely az est legfényesebb égiteste. Felette még látszik a Vérszemű csillag (Mars), a narancssárga fényével. Délen magasan tündökölnek a Fiastyúk (M45) icipici csillagai. Kicsit balra, lejjebb a Bujdosók Lámpása (Aldebaran) világít, míg felette a Székelyek csillaga (Szaturnusz). Alattuk van a Kaszás (Orion), az alatt pedig a Sánta Kata (Szíriusz), mely az est legfényesebb csillaga. Keleten fenn ragyog a Magyarok csillaga (Jupiter), ami most az est legfényesebb bolygója. Tőle lejjebb, kissé balra, a Jászol (M44) halvány ködfoltja tűnik fel, mely Budapestről sohasem látható, a fényszennyezés miatt. Mint ahogy a Tejút sem, ami ilyenkor pont átszeli az eget. Néhány szó a Fiastyúkról, a Kaszásról és a Sánta Lányról. A Fiastyúkot másképpen Fagyhozó csillagnak is mondják, mert amikor már kora este látható az égen, akkor közel a tél. Mivel a temérdek csillag között könnyű volt megtalálni, s igazodni lehetett hozzá az út során, ezért útmutató csillagnak is használták. Egy Mátyás királyról szóló regében Kampó táltos, aki Mátyás elveszett lovát kereste, eltévedt a sötétben, s az égből alászálló Fiastyúk igazította útba. Erdélyben Szitáslyuknak ismerik, mert azt hitték, hogy az égbolt kárpitja azon a helyen ki van lyuggatva, és áttünedezik rajta a mennyei fényesség. Az Oláhtánc elnevezés valószínűleg onnét ered, hogy amikor párás a légkör, a halvány csillagocskák reszketni, táncolni látszanak. Sok egyéb neve közül néhány: Csirkéstyúk, Csürkecsillag, Fiascsillag, Kaptár, Kaptárhódja, Kottafias, Vadgalambfót. A Kaszás egy nagyon szép és jellegzetes csillagkép. A nagy csillagnégyszög a Kaszáló, a középen lévő három egyforma fényességű, és egymástól egyenlő távolságra lévő csillag a Kaszások, vagy Három Kaszás. Ez utóbbit hívják még Juhászbotnak, Pásztorbotnak, Inzsellérpóznának, Jákob Pálcájának és Szent Péter Pálcájának is. A Kaszást egy embernek is lehet nézni, ekkor a tőle jobbra lévő csillagív adja meg az égi kasza alakját. A Kaszástól lejjebb, balra van egy nagyon fényes csillag, s Sánta Kata, avagy Sántalány, Étekhordó csillag, Szilkehordó csillag. Ő volt a kaszások ebédhordója, ám egy napon belelépett az egyik kaszába. Azóta biceg az égbolton a pislákoló fényével. Egyéb nevei Árvaleány Pillantása, Tündérfő, Zúzmarás csillag. A Betelgeuse 2001. november-decemberi számában megjelent cikk másodközlése |