A köztudatban valószínűleg A távcső világa alapján terjedt el a Göncölszekér sámán-magyarázata. Az egyébként kiváló könyv, sokunk Bibliája, második kiadásától kezdődően egy népi csillagos részt is tartalmaz, itt Kulin a sámánmondát és a szalmásszekér-mondát ismerteti jóhiszeműen, mindenesetre kissé félrevezető módon.

Régi magyar csillagképek Toroczkai Wigand Ede Öreg csillagok c. munkájából.
A rajzot Nagy Sándor készítette

    Jópár évvel ezelőtt felvidéki amatőrök szögezték nekem a kérdést: miért van az, hogy ti Magyarországon csak a tudományos csillagneveket használjátok? Nektek a Göncöl „Uma", a Fiastyúk „Plejádok" — pedig mennyi-mennyi szép magyar csillagnevünk van! Meggondolandó ez az érvelés. Csakhogy a mai amatőrök nem szájhagyomány útján, öregapjuk pásztortüze mellett tanulják a csillagképeket, hanem könyvből, csillagatlaszból — az ősi magyar csillagneveket hiába keresnénk a Pleione Csillagatlaszban vagy az Uranometriában. Pedig de szépek az ilyen képes csillagnevek: Tündérek Járása, Tündérfátyol, Harmatlegelő, Szépasszony Vászna — mindegyik a Tejút magyar megfelelője! Annyi más szépséges csillagnév mellett ezekről is olvashatunk Bödők Zsigmond Harmatlegelő című magyar „csillagisméjében". A több száz népi csillagnevet olvasva évszázadok, talán évezredek hagyománya kel új életre bennünk.

„Égabroszunk csillagai" Toroczkai-Wigand Ede Öreg csillagok c. művéből (1915)

„A magyar csillagos ég még mindig várako­záson felül gazdag, ha nem gazdagabb más népekénél. Hátha még adtunk volna rá vala­mit és nem hagytuk volna örökségük és hagyományuk letéteményezése nélkül kihalni azon utolsó nemzedéket is, melyet még a csillagok altattak és költöttek, melynek még a csillagos ég volt esztendőre szóló naptára, vagy az éjszaka minden pillanatában meg­tekinthető égi órája.!"

(Kandra Kabos: Magyar Mythológia)

    A fent idézett sorok 75 évvel azután, hogy azokat Kandra Kabos leírta, sokkal aktuálisabbaknak tűnnek, mint születésük idején, hiszen a csillagok altatta és keltette nemzedékeknek ma már a nyomaikat is alig találjuk széles e hazában. Ezért ma még inkább félő, hogy az ősmagyar csillagos égbolt a feledésbe merül. Tudják ezt mindazok akik akár a nyelvészet, akár a néprajzkutatás, akár a csillagászat oldaláról közelítik meg a kérdést. A népi csillagnevek, amelyek természetszerűen eltérnek a hivatalosan ismert és elfogadott csillag- és csillagképnevektől, mint minden népnél, nálunk is sajátosan tükrözik népünk hitét, monda- és mesevilágát. Kutatásuk és azonosításuk ezért igen szép és rendkívül hasznos munka. A következőkben ehhez a munkához szeretnénk néhány adattal és gondolattal hozzájárulni.

Télen nem lehet csillagokat látni. De ha mégis kiderül éjjelre az ég, akkor csodálatos látványban lehet részünk. Különösen idén, amikor a télre jellemző sok fényes csillaghoz néhány bolygó ragyogása is hozzáadódik. Vegyük például azt az időt, amikor az iskolások ez évben utoljára mennek a suliba, és este felnéznek az égre. Azaz 2001. december 20-án 21 órát.

„Jövünk az idők kezdete óta, jövünk a fékezhetetlen förgeteg hátán, jövünk az öreg Puszta honából, Szépmező Szárnya és Jószél Fúvása honából, Hunor és Magor birodalmából, jövünk örökkön örökké, és általunk a múlt üzen!”

Tíz éves voltam, amikor nagybátyám meglepett Komjáthy István Mondák könyve című művével. Szorgalmas betűfaló lévén azonnal belemerültem a történetbe. Szépmező Szárnya kalandjai – sok más kortársamhoz hasonlóan- engem is elbűvöltek, s észre sem vettem, hogy megismerkedtem a magyar mondavilág alapjaival. A Tetejetlen Fáról körülpillantva különös személyekkel találkoztam: Hüvelykpicinnyel, Sánta Katával, Kaszással, Aranyhajúval, Bujdosók Lámpásával… Csak miután felbukkant mögöttük a Göncölszekér, jöttem rá, hogy a csillagképek magyar megszemélyesítőivel van dolgom.

Sok-sok könyvet forgattam már azóta, s most, hogy újra kezembe került régi kedves olvasmányom, elhatároztam, felkutatom néhány magyar csillagkép nevének eredetmondáját.

Tartsanak velem, nézzünk körül együtt a Tetejetlen Fáról!

   Hideg téli estén bandukoltunk egy rokoni társasággal, amikor is a légkör párája már rég zúzmarává dermedve feküdt a tájon, és ezzel szabadjára engedte a szikrázó csillagok ragyogását. A tekintet ekkor akaratlanul a tündöklő vidéki égboltra tapadt, ahol csillagkörnyezetében szinte megfogható közelségbe került a derengő Tejút, és ez a látvány még a gyengén pityókás embert is áhítatra késztette (az anyját!).

     Amit a nagyvárosi, főleg a budapesti emberek nemigen láthatnak, de a falusiak szinte minden holdtalan,derült, éjjeli égen felfedezhetnek, különösen most, nyáron,az a megszámlálhatatlanul sok tűhegynyi, sziporkázó, pislákoló csillag között mesebeli látványt nyújtó, az egész égboltot átkaroló, derengő fényű ezüstös fátyol,amelyet a népnyelv Tejútnak nevez. A Tejutat sok szép monda említi meg. 

A karácsonyi ünnepkör egyik érdekes napja december 13-a, vagyis Luca nap. De mi is ennek a részben keresztény, részben egyedinek tekinthető magyar szokásnak a története?

A dolgozat a csillagnévgyűjtés és a csillagnevekre vonatkozó irodalom áttekintése után a szerző 1980 és 1994 közötti romániai gyűjtését (12 megye, 32 helység, több, mint 90 adatközlő) és annak kiértékelését közli (népi névmagyarázat, névismeret és -használat, területi sajátosságok és különbségek, egybevetés a román vonatkozó irodalommal, interetnikai hatások, stb.). Az elemzést több szempont szerinti mutató egészíti ki.

A csillagászattörténeti kutatások egyik fontos területe bizonyos népek és népcsoportok mindennapi életének és a csillagászat kapcsolatának vizsgálata. Jelen írás egy ilyen kutatómunka eredményeit teszi közkincsé a Meteor olvasói számára: a hazánkban elő német nemzetiség egy meghatározott csoportjának, a Duna-mentén, a Bács-Kiskun megyei Hartán immáron közel három évszázada létező sváb közösség életéből vett példákon mutatjuk be az ottani népi csillagászati, valamint időjárási megfigyeléseket és hiedelmeket – néhány történelmi és néprajzi vonatkozású háttéradattal kiegészítve.

A Fiastyúk nemzetközi elnevezése: Pleiádok. Ez a Bika csillagkép része. Késő ősszel és télen lehet könnyen megtalálni azt a tűhegynyi csillagok alkotta "fészket", amit mi Fiastyúk néven ismerünk. Karácsonykor például este kilenc órakor van déli irányban, jó magasan az a sok kis csillag, amit a kinyújtott kezünk hüvelykujjával éppen el lehet takarni. Olyan, mintha pici Göncölszekér lenne, de nem tévesztendő össze a Kis Göncöllel.

Ha egy magyar ember csak egy csillagképet tud megmutatni az égen, akkor az biztos, hogy az a Göncölszekér. A Göncölszekér a Nagy Medve része, a rúdja a medve farka. Cirkumpoláris csillagkép. Ha a szekér végén levő két csillagot képzeletben összekötve a szekértől felfele meghosszabbítjuk, és a két csillag közti távolságot ötszörösen felmérjük, akkor épp a Sarkcsillaghoz jutunk el. Ha este megkeressük a Göncölszekeret, akkor azt tapasztaljuk, hogy télen van a kerekén, tavasszal a rúdján áll, nyáron pedig a fejünk felett van. A szekér az éjjel folyamán hátrafelé halad. A Sarkcsillag egyben a Kis Göncöl rúdjának utolsó csillaga.

A nyári éjjeleken jól látható a fejünk felett áthúzódó Tejút, az egész égboltot átkaroló, derengő fényű ezüstös fátyol. Persze ez csak a sötétebb, vidéki egekre igaz. A távoli tanyákon élőknek minden derült éjszaka olyan élményben lehet részük, amit a városlakók csak legszebb álmukban láthatnak.

Derült, holdtalan éjszakán a megszámlálhatatlanul sok tűhegynyi, sziporkázó, pislákoló csillag között mesebeli látványt nyújt az egész égboltot átkaroló, derengő fényű ezüstös fátyol, amelyet a népnyelv Tejútnak nevez.

Télen a legszebb az esti égbolt látványa, sok a feltűnően fényes csillag, és a jellegzetes könnyen fölkereshető csillagkép.