Főoldal Csillagászattörténet Magyar csillagászat Középkor Mátyás király csillagásza
   

 

Mátyás király csillagásza Konvertálás PDF-formátumba Nyomtatás Elküldés emailben
Szerző: Vargha Domokosné | 2005. október 28., péntek

Mostanában gyakran esik szó azokról a második világháború után külföldre hurcolt értékekről, amelyek talán már sohasem kerülnek vissza hazánkba. Legalább ismerjük meg e kincseket! Egyikük annak a Mátyás idejében tündöklő üstökösnek korabeli leírása,amely olyan fényes volt, hogy nappal is látszott.

 A sárospataki református kollégiumból elhurcolt könyvek között volt a Magyarországon készült első csillagászati kézirat is. Ezt az Ilkusch Márton-féle dolgozatot Kazinczy Ferenc ajándékozta az iskolának annak idején, hálából az ott tanultakért.
E kézirat szövegét nagy szerencsénkre Toldy Ferenc szóról szóra közölte 1862-ben, Analecta című kötetében. Érdekes megemlíteni, hogy Toldy Analectája mindössze két példányban jelent meg: az egyiket az Akadémiai Könyvtár őrzi, a másikat az Egyetemi Könyvtár. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára 1987-ben kiadta ezt a kötetet, benne Ilkusch Márton írását az 1468-ban felbukkant fényes üstökösről, hatszáz példányban. Érdemes közelebbről is megismerkednünk ezzel a csillagászszal, aki ötszáz évvel ezelőtt hazánkban tevékenykedett.
Ilkusch Márton – eredeti lengyel nevén Marcin Bylica z’Olkusz – 1433-ban született Lengyelországban, s 1452-től 1455-ig a krakkói Jagelló Egyetemen tanult. Később Itáliába ment. 1463-ban csillagászatot tanított a padovai egyetemen, majd Rómában Pietro Barbo bíborosnak – a későbbi II. Pál pápának – az udvari asztrológusa lett. Itt ismerkedett meg korának legnagyobb csillagászával, Regiomontanussal (1436-1476), s hamarosan barátságot kötöttek. Ennek nyoma a tudományos irodalomban is megtalálható: Regiomontanus megörökítette Ilkuscht Dialogus inter Viennensem et Craviensem adversus Gerardum Cremonensem in planetarum theoridcas deliramenta (egy bécsi és két krakkói csillagász párbeszéde Gerardus Cremonensis bolygóelméletének balgaságairól) című munkájában.
Ebben az időben Janus Pannonius is Rómában tartózkodott, Mátyás király megbízásából keresett profeszszorokat a Pozsonyban alapítandó új egyetem számára. A fiatal humanista költőnek megtetszett a két csillagász, és meghívta őket hazánkba. Az Academia Istropolitana 1467-ben nyílt meg Pozsonyban, s Regiomontanus és Ilkusch a fennmaradt kéziratok tanúbizonysága szerint valóban az egyetem professzorai közé tartozott, de hogy mit és mennyi ideig tanítottak, arra nézve nincs megbízható adatunk. Fennmaradt viszont Ilkusch pozsonyi tanárságának egy közvetett bizonyítéka. Az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattára őrzi a középkor legnépszerűbb szerzőjének, Sacroboscónak egy csillagászati dolgozatát, amely majdnem bizonyosan az Academia Istropolitana tankönyvei közül való. A kéziraton megtalálható Pietro Barbónak, Ilkusch római gazdájának családi címere.


Academia Istropolitana

E házban és udvartelkén állott a II. Pál pápa engedélyével
Mátyás király, az igazságos által 1465-ben alapított, s a bolognai
egyetemstatutumai alapjánszervezett Academia Istropolitana.

A dicső múlt emlékének fenntartására állította e márványtáblát
Pozsony Sz. királyi város közönsége 1904-ik évben.


 Johannes Müller – ismertebb nevén Regiomontanus – magyarországi tartózkodásáról már sokan írtak. Aki a budai Várban sétál, az a Történeti Múzeum egyik teraszán a szobrával is találkozhat. A kiváló csillagász négy igen gyümölcsöző évet töltött hazánkban. Művei közül három – a Canones LXIII in Tabulam primi mobiliis (Rektaszcenzió-számítási táblázatok 63 oldalon), az Epitome Almagesti, seu Megales syntaxeos Ptolemaei (Latin nyelvű részletek Ptolemaiosz Almagestjéből) és a Tabulae directionum et profectionum (Táblázatok horoszkópszámításokhoz) – Magyarországon készült, s a Mátyás gyűjtötte Corvina Könyvtár része volt. Díszes kiállításuk ellenére e kötetek a csillagászok mindennapi megfigyelőmunkáját szolgálták: csillagászati számításokhoz szükséges tudnivalókat tartalmaztak. Az esztergomi vár csillagászati freskói elénk varázsolják azt a környezetet, amelyben Regiomontanus Vitéz János udvari csillagászaként dolgozott. Kapcsolatuk egyébként még az érsek nagyváradi püspökségének idején kezdődött, akkor kezdtek levelezni egymással.
Ilkusch Márton sokkal hosszabb időt töltött Magyarországon, mégis jóval kevesebbet tudunk róla. Az biztos, hogy sokáig a királyi asztrológus tisztet töltötte be Mátyás mellett. Egy fennmaradt levél tanúsága szerint a király Bécs ostroma idején is maga mellett tartotta, annyira bízott a jóslataiban.
A pozsonyi egyetem mindössze néhány évtizedig állt fenn. Mátyás 1480-ban új főiskolát nyitott a budai Várban, az ottani dominikánus kolostorban (ma a Hilton egyik épülete). Ott tanított Ilkusch is, olyan kiváló csillagászokkal együtt, mint a német Theodoricus Sebastianus Winshemius.
Mátyás király várbeli akadémiája nem tévesztendő össze a király által megálmodott grandiózus, de soha meg nem épített budai egyetemmel, amelynek tervét Heltai Gáspár krónikájából ismerjük. A budai Duna-parton létesítendő „egyetemi városnak” állítólag negyvenezer hallgatója lett volna. Az egyetem szolgálatára iparosok és kereskedők is települtek volna az új városnegyedbe. „És a prépost avagy rektorsághoz, és az oekonomussághoz jeles és nagy jószágot akar vala szakasztani, és sok ezer forint ára jövedelmet, hogy mind e széles világon nem lönne jobb, szebb és bővebb schola annál.”
A dominikánus kolostorban dolgozott ebben az időben Hans Dorn bécsi mechanikus, a kor legkiválóbb csillagászati műszerkészítője. Ma a krakkói Collegium Maius múzeuma őrzi azokat a műszereket, amelyeket Ilkusch Márton rendelt meg tőle, s amelyeket a Jagelló Egyetemre hagyományozott. A Dorn-féle asztrolábiumnak, éggömbnek és torquetumnak már a maga korában is akkora híre s oly nagy értéke volt, hogy 1496-ban, Krakkóba érkezésükkor, maga az egyetem rektora fogadta a város kapujában a Budáról érkezett örökséget.


Janus Pannonius
Nyárdél egén ragyogó üstökös


Déli verőfényben mért villog az üstökös ott fenn,
Rendbontó csillag: nappal a földre ragyog...
Minden időszakban süt a bíbor-tüzű kométa,
Csóva uszálya nehéz háborúval fenyeget...
Add, hogy az Arcturus viharától félni ne kelljen;
Hosszú záporesőt már sohse öntsön a Kos;
Édes arany szőlőnk a Bököl jéggel le ne verje;
El ne aszalja a dús völgyet a Kánikula;
Bősz Orion a hajóst tenger mélyére ne döntse;
Szablyát és buzogányt rázva a bárka felett,
S óvja a jó Castor tarajos-habú áradat ellen,
S révbe vezesse a hét csillagú Medve kegye.
Föld a vetett gabonát majd százszor visszafizesse,
Sok halat adjon a víz, jó levegő madarat.
Kínzott földünkön veled újra viruljon a béke
Zárja be végképpen Janus a fegyvereit.


Fordította: Weöres Sándor


 A műszerek mellett könyvek is kerültek Ilkusch hagyatékaként Krakkóba. A Jagelló Könyvtárban őriznek egy Ilkusch kézjegyével ellátott kéziratot, amely tökéletes másolata Regiomontanus 1467-ben Esztergomban készült Tabulae directionumának.
De térjünk vissza az egykor Sárospatakon őrzött Ilkusch-kéziratra!
Az 1468-ban feltűnt üstökös igen fényes és feltűnő égi jelenség volt. Bylica figyelte meg Pozsonyban 1468. szeptember 22-én. Johann Holetschek Untersuchungen über Grösse und Helligkeit der Kometen und ihrer Schweife (Bécs, 1896) (Vizsgálatok az üstökösök és csóváik nagyságáról és fényességéről) című könyvében megadja ennek az üstökösnek a részletes adatait. Ilkusch előtt – mint megtudjuk – már kínai csillagászok is rátaláltak, nagyon valószínű viszont, hogy Európában ő volt az első megfigyelője.
A tizenegy oldalas kis tanulmány négy fejezetből áll. 1. Azoknak az üstökösöknek a csoportja, amelyekbe ez az üstökös tartozik. 2. Azok a bolygók, amelyekkel az üstökösnek közelebbi kapcsolata van. 3. Azoknak a veszélyeknek az összegzése, amelyeket az üstökös hozhat. 4. A fellépő bajoknak az ideje.
A fejezetek címei arról árulkodnak, hogy az írásnak – a kor szokásához híven – elsősorban asztrológiai célja volt. De tudományos értéke is van Ilkusch megfigyeléseinek, erről az üstökösről ugyanis igen kevés feljegyzés maradt fenn.
Mátyás halála után II. Ulászló fogadta szolgálatába Ilkusch Mártont, s a tudós egészen haláláig, 1493-ig Magyarországon tartózkodott. A hazánkban eltöltött csaknem harminc esztendő alatt számos humanista tudóssal és politikussal került közeli kapcsolatba. Ezek közül talán Janus Pannoniussal kötött barátsága volt a legfontosabb. Az 1468-ban feltűnt üstökös nemcsak a csillagászt bűvölte el népszerűségével, hanem a költőt is versre ihlette. A Nyárdél egén ragyogó üstökös (De stella aestivo meridie visa) című költeményt Weöres Sándor fordította magyarra.

Az Élet és Tudomány 1997/35. számában megjelent cikk másodközlése

A rovat további cikkei