Főoldal Csillagászattörténet Magyar csillagászat Középkor
   

 

Középkor
Az asztronómia felülvizsgálatának alapjait megvető Regiomontanus

Az égi mozgások ptolemaioszi rendszere a 15. századra alapos reformra érett meg. Az asztronómusok már századok óta töprengtek azokon az ellentmondásokon, melyek a gyakorlati megfigyelések és a ptolemaioszi elmélet között mutatkoztak. Ptolemaiosz nyomasztó tekintélye miatt azonban a megoldást keresők az elmélet alapjaihoz nyúlni nem mertek, csupán felszínes módosításokkal próbálkoztak.
Szinte egész életén át e problémán töprengett a bajorországi Königsberg szülötte, Regiomontanus, eredeti nevén Johannes Müller is. Már 12 évesen, mint a lipcsei egyetem tanulója, (1447-49), kiszűrte az 1448-ban megjelent Gutenberg-kalendárium hibás csillagászati adatait az Alfonz-táblázat alapján. 1450-től a bécsi egyetem hallgatójaként évkönyveket számolt ki az 1451. és 1453-61. évekre, horoszkópokat készített többek között III. Frigyes német-római császár részére, foglalkozott a trigonometriával, de érdekelte a tökéletes számok problematikája is. Tehetségére felfigyelt Georgius Peuerbach (1423-1461), az egyetem magisztere, aki szintén új bolygóelmélet kimunkálásával foglalkozott. Asszisztensként maga mellé vette Regiomontanust, aki 21 évesen maga is magiszter, és papi szolgálatba lép.

Image

Regiomontanus (fametszet Schedel 1493-as Nünberg Krónikája c. művéből)

Lapozgatás egy csillagászati Corvinában

A kódex előzményei

A Corvinákról egy „kívülálló” is sokat megtudhat – vagyis aki nem történész vagy klasszika-filológus. Például Csapodi Csaba és Gárdonyi Klára Bibliotheca Corviniana című szép albumában a megmaradt Corvinákról sok adatot és képet találunk. Egyre több teljes mű felkerül az internetre is. Időről időre kiállítások tárlóinak üvege alatt is láthatók ilyen kódexek, és gondolom, sokunkban felébredt már a vágy, hogy jó volna felnyitni a riasztóval védett üvegfedelet, és beleolvasni egy-egy kötetbe. Én személy szerint Johannes Müllernek – humanista nevén Regiomontanusnak – köszönhetek egy ilyen lehetőséget.

Az 1572-es szupernóva magyar forrásai

„A Cassiopeia csillagkép alatt ragyog egy új csillag, amelyhez hasonlót sohasem láttak az előző korokban, mert alakja és fényessége a csillagokéhoz hasonló, de fényének tisztasága, sugárzó csillogása és nagysága, ami a látványt illeti, felülmúlja mind az állókat, mind a bolygókat, csak a Vénusznak enged.”

Egy wittenbergi egyetemista írta le ezeket a sorokat egy antikva-kolligátum végéhez kötött üres lapokra valamikor a 16. század utolsó negyedében.[*] Matthias Flacius Illiricus horvát származású hebraista filológus és teológus lehetett a tulajdonosa ennek a 15. századi kódextöredékbe kötött könyvnek, amelynek a végén megtaláltam a különleges asztronómiai-asztrológiai kéziratot 2003 nyarán.[1] Az ebben a kéziratban említett új csillag nem más, mint az 1572-ben szerte a világon megfigyelt szupernóva.[2] A nevezetes égi jelenség a Cassiopeia csillagképben tűnt fel, s egyike a hét, az elmúlt kétezer évben a Földről megvizsgált, megbízhatóan dokumentált, galaxisunkban található szupernóvának.[3] Az 1572-es új csillag megjelenése és későbbi eltűnése komolyabb változást eredményezett mind az európai tudományos életben, mind a teológiai gondolkodásban, mint az 1543-ban kiadott, a nyugati világban határkőnek tekintett Kopernikusz-mű.[4] Kortársai és a következő generáció ugyanis a fromborgi kanonok égitestek körforgásáról szóló munkáját Andreas Osiander német teológus előszavának köszönhetően, inkább matematikai hipotézisnek illetve a szamoszi Arisztarkhosz heliocentrikus elmélete egy változatának tartották.[5] Mivel Tycho Brahe, a híres dán csillagász összegyűjtötte, s részletesen elemezte a rendelkezésére álló európai megfigyeléseket, ezért a tárgyalt objektumot Tycho-féle szupernóvának is szokták nevezni a szakirodalomban.[6] Brahe 1572. november 11-én vette észre az égen és hitetlenkedve tapasztalta, hogy egy addig nem látott csillagról van szó. Kételkedésének nyomós oka volt, ahogyan ő fogalmazott:

ugyanis az összes filozófus egyetért abban, és a tények bizonyítják, hogy az égi világ éteri tartományában semmilyen változás nem lehetséges, legyen az keletkezés vagy elmúlás; hogy az ég és az égitestek nem válhatnak sem nagyobbá, sem kisebbé, sem számukban, vagy nagyságukban, vagy fényességükben, vagy akár más módon nem szenvedhetnek változást, hanem mindig ugyanazok, és önmagukhoz hasonlók maradnak minden időkben.[7]

A földrajzi hosszúság korabeli problémája és a Pühler javasolta megoldás

A Föld alakjáról kialakuló gömbelmélet felvetette a földrajzi helymeghatározás problémáját. A földrajzi szélesség (φ) meghatározásának matematikailag helyes módja hamar megszületett, de annál tovább vajúdott a földrajzi hosszúságé (λ). Közelítő megoldásként kínálkozott a - távolsági adatok alapján kitöltött - földglóbuszról a λ értékek grafikus lemérése. Ptolemaiosz (kb. 85-160) szerkesztett is erre a célra egy meteoroszkóp nevű eszközt, amivel több ezer ponthely λ (és φ) értékét mérte le, és őket a Geográfia című művében közre is adta. A földrajzi hosszúság kezdőmeridiánját a Kanári-szigeteken (Fortunatae Insulae) át vette fel.

Sidus Iulium és Dudith András

Image 

1577 novemberében feltűnt egy új üstökös az égen, amelyről a legrészletesebb méréseket Tycho Brahe dán csillagász közölte. Az égitest komoly bizonyítékkal szolgált a skolasztikus-peripatetikus kozmosz tarthatatlanságára.[1] Dudith, aki már az 1572-es szupernóva kapcsán is foglalkozott csillagászati kérdésekkel,[2] egy traktátust írt a kométa feltűnésével és az elszaporodott babonaságokkal, téveszmékkel kapcsolatban.[3] Ennek az írásnak az elején arról elmélkedett, hogy egy üstököst a rómaiak istenként tiszteltek.

„Ezek babonaságáról az a véleményem, hogy hasonló a régi rómaiakéhoz, akik az istenek sorába iktatott üstököst Róma templomában tisztelték.”[4]
Az üstökösvadász

Image 

A csóvás égi vándorok, az üstökösök a szakemberek és az égbolt szépségei iránt érdeklõdõ laikusok számára egyaránt az egyik leglátványosabb égitesttípust jelentik. Ki ne hallott volna már a Halley-üstökösrõl, vagy ki ne emlékezne az egy évtizede feltûnt Hyakutake-re, majd a rá egy esztendõre az égboltot több hónapon át átszelõ Hale–Boppra?
Szamár a csillagász és csillagász a szamár

Hunyadi Mátyás uralkodásának időszaka a hazai csillagászat történetének is jelentős fejezete. A budai királyi udvar tagjai között kiváló csillagászokat találunk, a korszak legnevesebb asztronómusai kötődnek az ország többi szellemi központjához, így Pozsonyhoz és Nagyváradhoz, és a reneszánszkor magyar értelmisége az ég felé fordítja tekintetét. Hans Dorn, Martin Ilkusch, Janus Pannonius, Georg Peuerbach, Johannes Regiomontanus, Johannes Tolhopff — hogy csak a legfontosabb neveket említsük. Ennek a szellemi pezsgésnek kiváló bizonyítéka, hogy a száraz csillagászattörténeti források mellett mindez népmesei elemekkel is átöröklődött a 21. századba — a szerk.

Image

A Mátyás király alapította pozsonyi egyetem, az Academia Istropolitana, ahol többek között Ilkusch és Regiomontanus is tanított (Rezsabek Nándor felvétele)

Honterus a könyvespolcon

Lapunk 2005/7. számában részletesen foglalkoztunk már az erdélyi reformátor, Johannes Honterus életével. Mivel az akkori írásra több pozitív visszajelzés is érkezett, továbbá a Luther által a „magyarok apostolának” nevezett Honterus azon evangélikus személyiségek közé tartozik, akiknek a pályája iránt szélesebb körben is jelentõs érdeklõdés mutatkozik, az alábbiakban csokorba szedjük azokat a hazánkban, illetve Romániában kiadott könyveket, melyek a szász reformátor, humanista, iskolaszervezõ, nyomdász, földrajztudós és csillagász életmûvével foglalkoznak. Bibliográfiai tájékoztatónk megjelentetéséhez az szolgáltatja az apropót, hogy négyszázhetvenöt éve jelent meg az általa szerkesztett Dél-Erdély-térkép, mely – magyar szempontból – a legjelentõsebb természettudományos mûve.

Rudimentorum Cosmographiae

Honter János, latinosan Johannes Honterus, a magyarországi reformáció egyik legjelentősebb egyénisége. Az erdélyi szász hittérítő, humanista, iskolaszervező, nyomdász, földrajztudós és csillagász legjelentősebb természettudományos főműve a hazai földrajzi irodalom kezdetének is tekinthető Rudimenta Cosmographica. A több, mint száz kiadás mégért mű két fő fejezetre tagolódott: az egyik a csillagászatot, a másik a geográfiát tárgyalta. Első megjelenése 1530-ban Krakkóban volt, jelen szövegváltozat pedig az 1573-as kiadás alapján készült - a szerk.

Königsbergiek Esztergomban

Johannes Regiomontanus 1436-ban született a bajorországi Königsbergen. Az 1467–1471 közötti években Esztergomban is sokat munkálkodott. Így nem csoda Regiomontanus szép kultusza alakult ki (emlékülés szervezése, emléktábla készítés, utca elnevezése) és hogy Königsberg és Esztergom csillagászat-történészei között jó a kapcsolat. Némrég az esztergomiak fogadták „Királyhegyi János” földijeit.

Időjóslás

  Amikor úgy ötven éve, az öreg szántóvető estefelé feltekintett az égen fénylő Holdra és a körülötte derengő opálos gyűrű láttán kijelentette, hogy: „hónap alighanem eső lösz!”, akkor barátaimmal kissé kétkedve hallgattuk szavait, ám másnapra – a detektoros rádióból hallottak ellenére – mindez valósággá vált. Később már az sem ért váratlanul, amikor a kora hajnali horgászat közben a tó feletti párából lassan előbukkant ladikjával az öreg halász, és közölte: „fiúk ma nagy meleg jő!”.

Image

Az 1595-ös rejtélyes csillag

Csillagászati jelenségek és történelmi események összekavarodásának egyik Imagelegjellegzetesebb 16. századi példája Illésházy István nádor1 és az ő írását felhasználó Vizkelety Tamás báró2 naplója, s a benne szereplő állítólagos új csillag. A följegyzésekben megemlítettek mind a ketten egy új égitestet, amelyet kapcsolatba hoztak Báthory Zsigmond Szinán nagyvezír elleni 1595-ös őszi hadjáratával a következőképpen:

„azonban ahol hiányzik az emberi segítség, ott kezdődik az isteni. Egy új csillag is láttatott vala az égen.”

A jól ismert antik toposz Quintus Curtius Rufus római történetíró Nagy Sándorról szóló munkájában is megtalálható. Itt az égitest Vespasianusra vonatkozik, mivel Curtius a római császárt tartotta feltűnő új csillagnak (novum sidus).3

Orvosprofesszor és csillagász
Jeszenszky (Jessenius) János emlékezete

Image

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem közös intézményeként, természettudósok, valamint protestáns teológusok és lelkészek együttműködésével a 2004. esztendőben jött létre a Tudomány és Hit Jesenius Központ azzal a céllal, hogy az érdeklődők számára fórumot biztosítson a tudományok és a teológia, a hit és az értelem kapcsolatáról történő együtt gondolkodásra. Az alábbiakban a központ névadójára, a humanista orvosprofesszorra, Jeszenszky (Jessenius) Jánosra emlékezünk születésének 440. évfordulója alkalmából, felelevenítve működésének kevésbé ismert, de igen jelentős asztronómiai vonatkozásait.

Középkori eredetű miskolci templomok tájolása

Bevezetés 

A keletelés eredete

Régóta ismert tény, hogy a középkori eredetű keresztény templomok határozott irányítottsággal rendelkeznek. Maga a szentély általában kelet felé helyezkedik el, míg a templom bejárata s a tornyok nyugaton. A hívek kelet felé fordulva imádkoztak s a pap kelet felé fordulva mutatta be a szentmisét egészen 1966-ig. 1

Janus Pannonius két csillagászati verse

Janus Pannonius csillagászati és asztrológiai érdeklődését szinte minden életrajza megemlíti, de ilyen irányú ismereteit mindeddig még alig vizsgálták meg behatóbban. Amint Huszti József gondos elemzéssel kimutatta, főként életének utolsó tíz esztendejében fordult egyre fokozódó figyelemmel korának asztronómiája felé,1 amiben vélhetőleg nagybátyjának, Vitéz Jánosnak is szerepe volt. Janus idősebb korában kibontakozó tudományos érdeklődését támasztja alá Guarino* fiának egy 1467. április 9-én keltezett levele is, amelyben többek között ezt írta:

„Magyarország örült lángeszének, de ő meg nem elégedve
a költők és réthorok ismeretével, a matematikai és fizikai
tudományokra […] adta magát …”2

A kopernikuszi fordulat
és a kopernikuszi fordulat nyomán kialakuló új fizikai világkép Magyarországon

Copyright: Székely László
A tanulmány az eredetileg a következõ kötetben jelent meg:
Palló Gábor (szerkesztõ): A HONI KOPERNIKUSZ-RECEPCIÓTÓL A MAGYAR
NOBEL-DÍJAKIG, Budapest, Áron Kiadó, 2004. (23-58. o.)

Kérjük, amennyiben a jelen tanulmányra hivatkozik vagy idéz abból, az Áron
Kiadó által kiadott kötet adatait adja meg

Mátyás király csillagásza

Mostanában gyakran esik szó azokról a második világháború után külföldre hurcolt értékekről, amelyek talán már sohasem kerülnek vissza hazánkba. Legalább ismerjük meg e kincseket! Egyikük annak a Mátyás idejében tündöklő üstökösnek korabeli leírása,amely olyan fényes volt, hogy nappal is látszott.

Csillagászati események az Árpád-házi uralkodók érméin

Bármennyire is elütő legyen egy ember két érdeklődési területe — mint esetemben a csillagászat és a numizmatika — előbb-utóbb felmerül benne a kérdés, van-e a két területnek közös része, átfedése. Bennem ez akkor merült fel, mikor a Millennium 2000 érme hátán megláttam a Naprendszer stilizált képét a gondolkodó ember alakja mögött. Talán én lepődtem meg a legjobban, mikor kiderült, hogy a kora középkorban — és így az Árpád-házi királyok idejében is — ez nagyon gyakori volt! De a gyökerekhez még inkább vissza kell mennünk az időben…

Honterus, az erdélyi reformátor

Image „A legnagyobb szász ünnep a reformátor tiszteletére tartott Honterus-ünnep. (…) Ezt a brassói ünnepet az egész város tartja. (…) Ez a felséges nap seregszemléje az egész szász népnek, mely ősi alakjában gyülekezik össze erre a pompát méltóságos komolysággal egyesítő királyi színjátékra. (…) Most felcseng a szent nemzeti ének, az Erdélyország, áldás földje, a templomudvar öreg hársfáinak zöld lombja megreszket népének felharsanó hangjára, és a menet megindul (…) a magyar és román nézők sorfala között…” – írja Adolf Meschendörfer brassói író Kós Károly fordításában Corona című regényében. S bár a trianoni országcsonkítás óta az akkor még háromnyelvű és számarányát tekintve egymással nagyjából megegyező lélekszámú nemzetek városában a magyarság megduplázódása mellett a románság huszonháromszorosára duzzadt, s a Barcaságot évszázadokon át felvirágoztató németség lélekszáma harmadára csökkent, a Luther által a „magyarok apostolának” nevezett erdélyi szász író, humanista tudós, nyomdász, evangélikus prédikátor, az erdélyi szászok reformátora, Honter János szellemisége országhatárokat átívelve is tovább él. Ebből a mai generációkra hagyott örökségből jelen írásunkban – az általános életrajzi összefoglaló melletttt Honter talán legkevésbé ismert, földrajzi-csillagászati vonatkozású tevékenységét tekintjük át abból az apropóból, hogy az e szakterülethez kapcsolódó fő művének első kiadása 475 esztendeje jelent meg.

Reneszánsz csillagászati műszerek Magyarországon

1. Az antik  örökség

      A késői ókor és a kora-középkor észlelő csillagászai aránylag szerény megfigyelő műszer-készlettel rendelkeztek. Mivel a csillagászati megfigyelések legfőbb célja az égitestek – abszolút vagy egymáshoz viszonyított – helyzetének meghatározása volt, az észlelő eszközök mindegyike abszolút vagy relatív szögmérésekre szolgált. A Kr. sz. 2. sz-ban alexandriai Kaludiosz Ptolemáiosz nagy művében, az „Almageszt”-ben (Megalé szüntaxisz = A Nagy rendszer) leírja azoknak a mérőeszközöknek alaptípusait, amelyek azután majdnem másfél évezredig használatosak voltak: a kvadránst és a meridián-gyűrű – nála még a delelő Nap magasságának mérésére -, a gnomont, a gyűrűstekét (armilláris szférát) [1, 2].

Gellért püspök csillagászata
Egy bencés szerzetes 1010 körül Pulába, Isztriára menekül az itáliai belviszályok elől. Valamikor 1015 körül jeruzsálemi zarándoklatra szánja el magát, de István király Magyarországon marasztalja. Nyolc év királyi szolgálat után Gerardo - Gellért - bakonyi remeteségbe vonul, ahonnan 1030-ban tér vissza. Ekkor alapítja meg Szent István a marosi egyházmegyét, ennek feje haláláig Gellért lesz. István halála után nyíltan szembefordul a velencei viszályokból már ismerős Orseolo Péter, majd különösen Aba Sámuel országlásával, akinek szokásos húsvéti újrakoronázását 1042-ben a szószékről látványosan megtagadja. A király nem mer Gellértre kezet emelni. Később Gellért a Vazul-fiak uralkodását támogató felkelést szervez - a seregből induló pogánylázadás viszont az egyház ellen fordítja Vata embereit, akik a püspöki kart egyetlen napon, 1046 augusztus 29-én lemészárolják.
A kalocsai székesegyház rejtélye

Ismeretes, hogy a középkori templomoknak határozott irányítottsága van. Ha egy templom három fő részét tekintjük: torony, templomhajó, szentély, akkor a torony (és gyakorta a bejárat) nyugaton, a templomhajó középen, és a szentély keleten van általában. Így a régi templomoknak (nagyjából) keleti iránya van.