Főoldal Csillagászattörténet Magyar csillagászat Amatőrök, ismeretterjesztés Bartha Lajos
   

 

Bartha Lajos Konvertálás PDF-formátumba Nyomtatás Elküldés emailben
Szerző: Bartha Lajos | 2007. február 15., csütörtök

könyvtáros, csillagászattörténész (Budapest, 1933. november 29.)

Image

   Többnyire zavarba jövök, amikor újdonsült ismerőseim először kérdik meg, hogy mivel is foglalkozom. Ha az igazságnak megfelelően azt válaszolom, hogy a csillagászat – és valamelyest a térképészet – történetével, általában megbocsátó mosollyal, amolyan „nahát, ilyen is van” arckifejezéssel veszik tudomásul. A szókimondóbbak esetleg felteszik a kérdést, hogy mire jó ez nekünk? Meglehetősen hosszadalmas magyarázkodással járna elmondani, hogy például a középkorban, a csillagászat volt „a” tudomány, amelynek fejlődése jelentősen befolyásolt egy sereg másféle ismeretet, a filozófiától, a matematikán át a fémművesmesterségig; a modern fizika és a csillagászat haladása pedig elválaszthatatlanul összekapcsolódik. Magyarázkodás helyet inkább azt válaszolom – ami ugyancsak igaz –, hogy könyvtárvezetőként mentem nyugdíjba.

    Visszatekintve úgy látszik, hogy ez a „kétlaki” tevékenység végigkísérte eddigi pályafutásomat. Akik azonban csak szakcikkeimet olvasták (főleg külföldön), vagy ismeretterjesztő írásaimat ismerik, a csillagászat műszereinek, eredményeinek történetkutatójaként vagy tudományos szakíróként tartanak számon.
    Lehet, hogy a csillagászat múltjának tanulmányozása egy kissé pótcselekvés is: mivel nem lehettem hivatásos csillagász, az asztronómia (és rokon tudományok) históriája felé fordultam. Szerepe lehetett azonban az otthoni indíttatásnak. Apám, apai nagyapám könyvtárában bőven találtam természettudományos és műszaki könyveket (bár egyikük sem volt a tudomány tevékeny művelője). Édesanyám rokonaitól pedig már kisgyerekként sokat halottam irodalomról, történelemről. Számomra a humán és a természettudomány mindig is egyformán lebilincselő volt.
    Kisdiák voltam még, amikor, szinte véletlenül, eljutottam az akkor még egyedüli magyarországi népszerűsítő csillagdába – a gellérthegyi Uránia Csillagvizsgálóba –, és vagy 25 évig minden szabad időmet ott töltöttem. A hivatalos feladat, az ismeretterjesztés mellett, a rendelkezésre álló műszerekkel igyekeztünk tudományos megfigyeléseket is végezni, és talán nem is eredménytelenül.
    De az Uránia alapítója és igazgatója, dr. Kulin György – akit az 1950-es években koholt rágalmakkal évekre eltávolítottak a csillagvizsgálóból – karizmatikus személyiségével a tudományos ismeretek széles körű terjesztésének is elkötelezettjévé tett.
    Talán ez az elkötelezettség is ösztönzött a sajtó-, hetilap-publicisztikára. 1954 őszén írtam egy rövid tárcát az országszerte feltűnést keltett ragyogó tűzgömb-jelenségről, és elvittem az Esti Budapest (az Esti Hírlap elődjének) szerkesztőségébe. A rovatvezető, akinek színe elé kerültem, alighanem az akkoriban még szorgalmazott „munkáslevelező”-nek vélt, és érezhető ellenszenvvel vette kézbe irományomat. Néhány sort átfutva azonban már látható figyelemmel olvasta tovább, majd szemüvege fölött rám pillantott, végigmért és megszólalt: „Hiszen maga tud írni!”
    Azóta írtam vagy másfél-két ezer újság- és magazincikket a tudományos újdonságokról és érdekességekről. Ismerőseim néha szememre vetették ezt a „zsurnalizmust”, jómagam azonban büszke vagyok rá. Talán sikerült felélesztenem egy kihaltnak hitt műfajt, a „tudományos tárcát”, amelynek valaha olyan jeles művelői voltak, mint pl. Herman Ottó és Móra Ferenc. Ami pedig fontosabb, valóban széles körhöz jutottak el ezek a tárcák. Sajnos a mai sajtóból eltűnt ez a műfaj.
    Az 1950-es évek elején kerültem kapcsolatba a csillagászat történetével: ekkoriban rendeztük be az első – és sajnos rövid életű – csillagászati múzeumot. Elbűvöltek a régi korok műszerei, de az is érdekelt, kik használták ezeket a száz-kétszáz esztendős eszközöket.
    Már ekkor meglepett, hogy milyen szegényes, egyoldalú és hiányos a magyarországi csillagászat történetének addigi irodalma. Ezek nagy része komoly bibliográfia nélkül, gyér irodalmi és levéltári hivatkozással alig felel meg a történetkutatás igényeinek. Csillagvizsgálóink berendezéséről, az eszközök használatáról, az elért eredményekről alig adtak felvilágosítást. Szinte újra kellett kezdeni a történettudományi igényű adatfeltárást!
    Így hát lassan – és ha nem is mindig, de többé-kevésbé tervszerűen – neki kellett látnom a hiányzó adatok gyűjtésének. Ez az unalmasnak tűnő bogarászás azonban ismeretlen (vagy elfeledett) adatok sorát, meglepő eredményeket tárt fel. Izgalmas feladat volt Janus Pannonius költeményeiből felderíteni a jeles humanista csillagászati felfogását, vagy Jókai írásaiból kihámozni, hogy milyen ismereteket nyújtottak számára a korabeli népszerűsítő könyvek és a saját, kis távcsövével látott égitestek. (Ez is a csillagászat történetéhez tartozik!)
    Kezdetben jóformán csak magam foglalkoztam ezzel a tárggyal. Az 1970-es évektől azonban már mások is (örvendetes módon a közép- és fiatal korosztályból) foglalkoznak ilyen témákkal. Különösen nagy siker volt 1968-ban az egri főiskola csillagászati múzeumának tervezése és megnyitása (az Országos Műszaki Múzeum elődszervezetének megbízásából).
    Egyébként is lendületet adott ehhez a munkához az Országos Műszaki Múzeum és az adatok közlésének lehetősége a múzeumi évkönyvekben. Ezeknek az eredményeknek tükrében a hazai csillagászat múltja sokkal gazdagabb, az európai tudomány fejlődéséhez szorosabban kapcsolódónak mutatkozik, mint azt korábban megítélték. Ennek a múltnak részletesebb feltárására az 1980-as évektől, a TIT, majd a újjáéledő Magyar Csillagászati Egyesület és egyes vidéki szervezetek együttműködésével sikerült rendszeres Csillagászattörténeti konferenciákat szervezni, amelyek némelyike már nemzetközi jellegű volt. (Az 1986. évi esztergomi Regiomontanus-emléküléssel még az akkori belügyminisztérium rosszallását is sikerült kivívnom, mivel nem kértünk engedélyt nemzetközi konferencia rendezésére.)
    Kezdettől fogva fontosnak tartottam, hogy mindazt, amit feltártunk, a külföldi szakemberekkel és intézményekkel megismertessem. Az angol, német szakfolyóiratok cikkein kívül, az elmúlt két évtizedben számos külföldi konferencián (jobbára saját zsebből utazva) ismertethettük a magyarországi csillagászat, térképészet és műszergyártás múltját. A legszebb elismerés ilyenkor az, amikor a külföldi szakemberek megjegyzik: eddig nem is tudtuk, hogy Magyarországon ilyen jelentős tudományos munkát végeztek!

Image

A Napút 2002/10. számában megjelent cikk másodközlése

A rovat további cikkei