|

Ami az asztronómiának Fényi Gyula, az a mineralógiai számára Tóth Mike. A két jeles tudós jezsuita életrajza ráadásul párhuzamos szálakon fut. Ez egyaránt jelenti a szerzetesi közösséget, a közös kalocsai éveket, az ottani tanári pályát, valamint a tudományos együttműködést. Tóth Mike, a polihisztor, ugyanis az ásványtan mellett többek között Fényi Gyula bíztatására az asztrofotózás technikájával is foglalkozott. „A fényképészet titkai” című kötetéről, fényképészeti munkásságáról, továbbá a Haynald Obszervatóriumról és a csillagvizsgáló eszközeiről készített felvételeinek adatairól is olvashatunk az idén Hála József és Romsics Imre szerkesztésében megjelent 176 oldalas Tóth Mike-emlékkönyvben. „A kalocsai polihisztor” címmel, a Kalocsai Múzeumi Értekezések 11. fejezeteként megjelent kötet részletes biográfiával és a legfontosabb műveit tartalmazó bibliográfiával indul. Részletesen foglalkozik természettudományos munkásságával: a híres ásványgyűjteménnyel és ismeretterjesztő munkásságával. Az ásványtár jelenlegi gazdája és kiállítóhelye, a Viski Károly Múzeum, valamint a Kalocsai Múzeumbarátok Köre közös kiadásában, megjelent könyv megidézi a katolikus folyóirat-szerkesztőt, valamint a jezsuita gimnázium tanítóját, 69 (!) évnyi órarendjét is közölve. A szép kiállítású, eredeti dokumentumokkal és fotókkal gazdagon illusztrált kiadvány a Viski Károly Múzeumban (6300 Kalocsa, Szent István király út 25.) vásárolható meg 1500 Ft-os áron. |