Főoldal Csillagászattörténet Magyar csillagászat 19-20. század A „Fényi”- jelenség: Fényi Gyula és a jezsuita csillagászat
II. rész
   

 

A „Fényi”- jelenség: Fényi Gyula és a jezsuita csillagászat
II. rész
Konvertálás PDF-formátumba Nyomtatás Elküldés emailben
Szerző: Székely László | 2005. január 04., kedd

[Folytatás...]

III. A jezsuita természettudományos tradíció és Fényi csillagászati munkássága

Azzal, hogy a jezsuita rend iskolapolitikájának és Kalocsa érseki város voltának köszönhetően - ha nem is szükségszerűen, de nem is teljesen véletlenül - a jezsuita rend és iskolahálózat megjelent Kalocsán, Kalocsa nem csupán egyházi gimnáziumot kapott, hanem egy olyan oktatási intézményt, amelyen belül a többi egyházi rend iskoláihoz képest fokozott hangsúlyt kaptak a természettudományok. S az iskolával megjelentek Kalocsán egy olyan hagyomány képviselői, amelyben a színvonalas természettudományos oktatás mellett meghatározó helyet foglal el a természettudományos kutatás.

Mint amiképpen már utaltunk erre, természetesen nem zárható ki az, hogy a jezsuita rend nélkül, más keretek között, akár világi vezetéssel is jelentős csillagászati kutatás bontakozott volna ki Kalocsán Haynald érsek felajánlása nyomán. Ám az eddigiek alapján könnyű belátni, hogy a jezsuita rend kalocsai megtelepedése és a csillagda általuk történt befogadása igen kedvező volt a tudományos kutatás lehetősége szempontjából, s jelentősen megnövelte annak valószínűségét, hogy a kalocsai csillagda - a viszonylag szerényebb műszerezettség ellenére - színvonalas kutatási intézménnyé fejlődjék.

Annál is inkább így volt ez, mert a rend révén a kalocsai csillagda egyből egy nemzetközi természettudományos intézményhálózat tagjává vált: a jezsuita intézményhálózatba integrálódva mintegy automatikusan kompenzálódott földrajzi és politikai helyzetéből következő periférikussága. S ez a különös helyzet megjelenik Fényi sorsában is: míg a magyar tudományos élet csak megkésve, már a nemzetközi elismertség fényében vesz csupán tudomást tevékenységének jelentőségéről, Fényi a magyarországi elismertség korlátozottsága és megkésettsége ellenére nemzetközileg elismert, rangos kutatóvá válik. Ebben pedig nagy szerepe volt annak, hogy a magyar tudományos intézményhálózat gyakorlatilag nem bírt jelentőséggel a kalocsai csillagda számára: az magyar, kalocsai voltával együtt (s nem ellenére!) eleve egyetemes, a nemzeti korlátoktól mentes kutatóintézet volt.

Ennek az utóbbi ténynek volt köszönhető az is, hogy a csillagda első vezetőjévé Angelo Secchi tanítványa és volt munkatársa, a csillagászati spektrográfia területén kiemelkedő Carl von Braunt nevezték ki. [33] Bár Braun ekkor már idős ember volt, aki egy fennmaradt levél ironikus megjegyzése szerint többet foglalkozott kedvezményes fürdőbelépőjével, mint csillagászati kutatással, mégiscsak a kor élvonalbeli csillagászatának szellemiségét hozta Kalocsára, s neki köszönhető a később Fényi által továbbvitt kutatási profil kialakítása: Braun tudásának és spektrográfiai tapasztalatának döntő szerepe volt abban, hogy a csillagda a rendelkezésére álló, s hibáktól sem mentes szerényebb optika ellenére a napkutatásban megtalálta azt a kutatási programot, amelyben eredményesen tevékenykedhetett. (A csillagda műszereinek korlátjaival és ennek a kutatási profilra gyakorolt hatásával kapcsolatosan lásd Bartha Lajos Fényi-emlékkötetét).

A kalocsai csillagdában folytatott kutatás - s ennek részeként Fényi tevékenysége - tehát a jezsuita természettudományos hagyományba integrálódott, s ennek alapvető szerepe volt az elért tudományos eredményekben. Így ha a napkutatás mint fő kutatási profil kijelölését meghatározta is egy olyan esetleges, de kikerülhetetlen tényező, mint a távcső minősége, a jezsuita hagyomány, a jezsuita szellemiség ösztönözte a csillagda munkatársait, hogy a szerényebb körülmények, a műszer hibái ellenére a maximumot hozzák ki az adott lehetőségekből. A hagyomány szempontjából pedig a napkutatás különösen szerencsésnek bizonyult, hiszen olyan nagy jezsuita elődök működtek e területen mint a Galileivel ugyan vitázó, de vele szemben valóban értékes, ma is használható, rendszeres naprajzokat készítő Christoph Scheiner vagy a már ugyancsak említett Angelo Secchi. Fényi mindezt a következőképpen hangsúlyozta:

Midőn most a Nap vizsgálását tűztük ki fő feladatunkul, egyszersmind a rendtársaink által kijelölt hagyományos úton haladtunk, mivel egyrészt Scheiner jezsuita atya volt az első csillagász, aki a napkorongot tudományos kutatás alá vetette, másrészt napjainkban Secchi jezsuita atya az első helyet foglalja el klasszikus munkáival és tudományos kutatásaival e téren. [34]

Ám Fényi nemcsak példaképekre lelhetett a jezsuita tudományos hagyományban, hanem ő maga is alkotójává és részévé vált e hagyománynak. Amiképpen a mai csillagászat kifejezetten a jezsuita Scheinernek köszönheti, hogy információja van a három évszázaddal ezelőtti naptevékenységről, úgy a Napnak a XX. század elejétől kezdődő rendszeresen csillagászati fényképezését közvetlenül megelőző időszak naptevékenységéről ma elsősorban a jezsuita Fényi tudományos hagyatékában állnak rendelkezésre időben folytonos, rendszeres - a kor csillagászati fototechnikájának színvonalát elérő - ábrák: Fényi munkásságában, természettudományos hagyatékában így ötvöződik egységbe a magyar, a jezsuita és az egyetemes természettudomány. Jóllehet, a Greenwich-i napfolt-katalógus Fényi rajzaihoz hasonlóan rendszeres adatokat tartalmaz, de az eredeti, az adatok leolvasására szolgáló felvételek megsemmisültek s valószínűleg egyébként sem érték el azt az információgazdagságot, ami Fényi rajzainak sajátja. Ezzel kapcsolatban érdemes tanulmányozni a mellékelt ábrát, amelyet a Debreceni Napfizikai Obszervatóriumban Mező György és Tóth László készített: az ábrán alul az 1905. október 20-i napfoltcsoport Fényi-féle rajza, fölötte ugyanezen napfoltcsoportnak a Greenwich-i napfoltkatalógus alapján készült reprodukciója látható.

 


Az ábrán, amelyet a Debreceni Napfizikai Obszervatóriumban Mező György és Tóth László készített, felül az 1905. október 20-i napfoltcsoportnak a Greenwich-i napfolt-katalógus alapján készült reprodukciója, alul pedig ugyanezen napfoltcsoportnak Fényi Gyula által készített rajza látható.

 

Fényi azon túl, hogy az igazgatóság átvétele után a csillagda működését tudatosan a Nap kutatására orientálta, nagy jelentőséget tulajdonított a megfigyelések rendszerességének, s ezt nem csupán munkatársaitól követelte meg, hanem a program megvalósításában ő maga is odaadóan részt vett. E rendszeresség eredményeként Fényi igazgatósága alatt - azaz 1885. végétől 1913. őszéig - gyakorlatilag minden derült, megfigyelésre alkalmas napon végeztek napmegfigyeléseket Kalocsán, s a megfigyelések Fényi nyugalmazása után is, 1917-ig folytatódtak. Bartha Lajos statisztikája szerint Fényi tevékenységének 32 éve alatt 4929 megfigyelési napon 24665 protuberanciát észleltek. [35] Tekintettel arra, hogy a protuberanciák rendszeres megfigyelésére a protuberancia-spektrográf segítségével csupán az 1870-es évektől nyílott lehetőség, s az ilyen megfigyelések kezdetben, a hatékony, jó minőségű csillagászati fényképezés elterjedéséig igen részletes, aprólékos és sokszor körülményes munkát igényeltek, kevés helyen folytattak rendszeresen ilyen vizsgálódásokat, s a rendszeres megfigyelések időszaka sehol sem ölel föl akkora tartományt, mint Fényi esetében. "Ez a protuberanciákra vonatkozó leghosszabb észlelési sorozat, melyet egy és ugyanazon észlelő, állandóan azonos műszerrel és azonos módon végzett!" - értékeli a Fényi által végzett megfigyeléseket a kortárs napkutató, Gerlei Ottó. - "Így Fényi észlelései a Nap peremén látható protuberanciák eloszlásának és gyakoriságának statisztikai vizsgálatához a legértékesebb anyagot szolgáltatják." [36] S bár a Fényi-féle vizsgálódások középpontjában a protuberanciák álltak, ugyanez mondható el a napfoltok megfigyeléséről is, amelyek Fényi igazgatósága alatt ugyancsak egyedülálló rendszerességgel folytak.

A rendszerességgel egyidejűleg azonban a Fényi vezetésével végzett megfigyelések minősége is egyedülálló. Tudni kell, hogy a napkutatás esetében a megfigyelések regisztrálása nem csupán, s nem elsősorban a jelenségek leírását, a pozíciók koordinátájának megadását vagy más számszerű adatok rögzítését jelentette - amelyek során Fényi nagy precizitással és alapossággal járt el -, hanem a Nap fölszínén és peremén föllépő jelenségek rajz formájában történő megörökítését is. A megfigyelés közben született anyag minősége így a megfigyelt jelenségekről készített rajzolatok pontosságától és részletességétől - "fölbontásától" - is függött. Mármost a megfigyelésekről készült rajzolatok pontosságában és finom fölbontásában ugyanaz a kutatói attitűd fejeződik ki Fényinél, amelyre a megfigyelések rendszerességének bevezetésekor utaltunk. Fényi teljes odaadással fordult a tárgy felé, s a jelenségek részletes visszaadására törekedett függetlenül attól, hogy a kutatáshoz kapcsolódó akkori elméleti elképzelések vagy követelmények igényelték-e e részletességet, vagy sem. "Nem lehet tudni, hogy micsoda kérdések vetődnek még föl, s akkor hozzászólhatunk" - idézi Angehrn Tivadar Fényi egyik gyakori mondását, melyben tudatosan, reflektált módon fejeződik ki ez az attitűd. [37]

Ez a pontosság és részletesség, illetve a jelenségek önmagukért való - a szakma pillanatnyi kutatói-elméleti elvárásaitól függetlenített - megközelítése a protuberanciák esetében elsősorban azt jelentette, hogy akkor, amikor a protuberanciákkal kapcsolatos kutatás fő iránya az elhelyezkedéssel, a gyakorisággal és a mérettel kapcsolatos, számszerűsíthető adatgyűjtés volt, Fényi megfigyelései során különös figyelmet fordított a protuberanciák alakjára, szerkezetére és egy-egy egyedi protuberancia időbeli lefolyására. Így Fényi megfigyeléseit föllapozva 32 éven keresztül folyamatosan végigkövethetjük a legjelentősebb protuberanciák alakzatait és időbeli lefolyását - ami páratlan a naptevékenység ezen időszakának tekintetében. Fényi publikációinak egy része éppen ezen részletek pontos leírásával hívta föl magára a figyelmet, s gyakorolt meghatározó hatást a protuberanciák kutatására. Ha korábban a protuberanciákat csupán egyszerű kiemelkedéseknek vagy kilövelléseknek tekintették (amely megközelítés fényében az alaktani vizsgálatok valóban jelentőség nélkülieknek tűnhetnek), Fényi most meggyőzően megmutatta, hogy ez koránt sincsen így, hanem e jelenségek igen finom, összetett szerkezettel rendelkeznek, amelyek tanulmányozása elengedhetetlen megértésükhöz, s részletes, gyakran művészileg áthatott, esztétikai értékű rajzaival ezek dinamikáját is érzékeltette.

A napperem és a protuberanciák vizsgálatában Fényi a tárgy struktúrájának teljesebb megragadása érdekében több fontos módszertani újítást is bevezetett. A napkutatás akkori közmegállapodása szerint a Nap kromoszférájának csupán olyan megemelkedéseit tekintették protuberanciának, amelyek látszó magassága meghaladta a 30 szögmásodpercet. Ennek megfelelően az ennél kisebb peremváltozásokra a megfigyelések során nem fordítottak figyelmet. Fényi azonban tudatosan rögzítette az ennél kisebb változásokat is [38], s így megfigyelési rajzai nem csupán a protuberanciák korábban mások által meg nem örökített finomszerkezetét, hanem a Nap kromoszférájának kisebb változásait, egyenetlenségeit is tartalmazzák. A másik változtatás, amelyet Fényi megfigyelései során bevezetett, az volt, hogy a protuberanciák megörökítése során a spektroszkópra szerelt mikrométert használt.

Fontos az is, hogy Fényi mindig a teljes napkorong megörökítésére törekedett, s a kromoszférából kiemelkedő valamennyi jelenséget rögzítette. Továbbá a protuberanciáknak nem csupán alakzati változásait vizsgálta, hanem a napkorongon történő mozgásukat is figyelemmel kísérte. Az időbeli tényezőre való ezen koncentrálás igen szorgos munkát igényelt, hiszen a napkorong rajzolatát naponta többször föl kellett venni, s a nagyobb, változékonyabb protuberanciákat folyamatosan, naponta többször is le kellett rajzolnia. [39] Ennek révén viszont Fényi a részletes, nagy méretű, a dinamikát is érzékeltető művészi jellegű rajzai mellett a későbbi mozgófilmek képkockáihoz hasonlóan is megörökítette a napperemen lezajló folyamatokat.

Végül megemlítjük még, hogy nemcsak csillagászként, hanem meteorológusként is tevékenykedett, s ugyancsak foglalkozott a Napon megfigyelhető jelenségek, valamint a földi meteorológiai jelenségek - így a földi mágneses jelenségek - közötti kapcsolattal. [40] Ennek során megfigyelte, hogy amíg a protuberanciák és a földmágnesesség között közvetlen kapcsolat nem állapítható meg, a napkitörések nyomán erős földmágneses háborgások mutatkoznak. [41] Így Fényi az elsők között fedezte föl azt a ma már evidens tényt, hogy a Nap tevékenysége és egyes földi meteorológiai jelenségek között összefüggés áll fönn.

 



Image

 

IV. Fényi Gyula személyisége

Még egyszer hangsúlyoznunk kell persze, hogy esetleg más körülmények között is színvonalas csillagászat alakulhatott volna ki Kalocsán. Ám az, hogy mi lehetett volna, egy dolog, s más kérdés a történelmi tény. S természetesen az előbbi állítás fordítottja is igaz: a most jelzett körülmények és összefüggések következtében sem volt szükségszerű, hogy csillagászattörténetileg jelentős eredmények szülessenek a Haynald-obszervatóriumban. A kedvező körülmények még nem okok, amelyekből bármi is szükségszerűen következne. S különösen így van ez a tudományos kutatásban, ahol a sikereknek elengedhetetlen összetevője a kutató személyisége. Amikor Fényi átvette a kalocsai csillagda igazgatóságát, a műszerek és velük a kutatási föltételek adva voltak: Haynald érsek alapítványának támogatásával, s a jezsuita gimnázium által nyújtott intézményi keretek között a csillagda működése biztosítva volt. A jezsuita szellemi tradíció, a jezsuita természettudomány is ott élt már Fényi megérkezésekor Kalocsán, s Angelo Secchi kutatásait folytatva Carl Braun majd Hüninger Adolf már megkezdte a Nap kutatását is: a Fényi-jelenséget lehetővé tevő intézményi, financiális, instrumentális és tudományos föltételekből már semmi sem hiányzott. Mindebből azonban nem következett, hogy szükségszerűen és elkerülhetetlenül nemzetközileg jelentős eredmények szülessenek. A feltételek adva voltak ugyan, de csak a lehetőséget jelentették. A kedvező körülmények önmagukban kevesek, ha nem jelennek meg olyan kutató személyiségek, akik e körülményeket kamatoztatják. Szükség volt még az emberre, a személyiségre, aki mindezen lehetőségekkel élni tudott, aki képes volt e föltételek között megvalósítani önmagát. Kellett valaki, aki valamiképpen más volt és több volt mint egyébként kiváló tudós társai: a "Fényi-jelenség"-nek elengedhetetlen eleme Fényi Gyula személyisége.

Fényi 1845. január 9-én született Sopronban, Fink Ignác és Binder Anna Mária gyermekeként. Apja után a később "Fényi"-re magyarosított Fink vezetéknevet, s szülei akarata nyomán az István keresztnevet kapta, amit a Jezsuita Rend tagjaként cserél föl a Gyula (latinul: Julius) keresztnévre. Szüleit korán elvesztette. Csupán nyolc éves volt, amikor édesapja elhunyt, s négy évvel később édesanyja is elhalálozott. Nem sokkal később a fiatal Fényit súlyos tüdőgyulladás formájában újabb megpróbáltatás érte: orvosai már-már lemondtak róla, amikor egy kiváló katonaorvos hosszantartó és gondos kezelése nyomán állapota javulni kezdett, majd a gadeni szanatóriumban visszanyerte egészségét. [42]

Családja visszaemlékezése és bizonyítványai tanúságai szerint Fényi szorgalmas és tehetséges tanuló volt, ám közepes súlyosságú beszédhibával küszködött. Beszédhibájának későbbi alakulásáról nincsenek információink, ám tény, hogy a soproni bencés gimnáziumot kiváló eredménnyel elvégezte, s későbbi tanári és papi pályafutása nyomán - igaz, a tanítástól pár év tanári pályafutás után halláskárosodása miatt mentesítették - arra következtethetünk, hogy beszédhibáját az évek folyamán nagy akaraterővel leküzdötte, vagy legalábbis jelentős mértékben korrigálta. [43]

Súlyos szövődménnyel járó tüdőgyulladása, mely a sikeres érettségi után támadta meg, s gyógyulása sordöntőnek bizonyult Fényi további pályája szempontjából. A fönnmaradt megemlékezések szerint a gyógyulás élményének hatására döntött úgy, hogy a szerzetesi pályát választja, s a gadeni szanatóriumban ismerkedik meg Himmel főtisztelendővel, aki valamikor a Jezsuita Rend tagja volt, s ezért minden bizonnyal szerepe lehetett abban, hogy Fényi a Jezsuita Rendet választotta. [44]

A Jezsuita Rend akkori magyarországi központja Nagyszombaton volt - itt hozta létre első iskoláját és rendházát az országba újraalapítása után ismét visszatérő rend [45], s Fényi is az itteni újoncházban kezdi el a renden belüli próbaidejét 1864 őszén, 19 éves korában. [46]

A Jezsuita Renden mint tanító renden belül kitüntetett szerepe volt az újoncok magas szintű szellemi képzésének, mely három fő területre, a teológiára, a bölcsészettudományokra és a természettudományokra terjedt ki, ám amelyek tanulmányozása előtt alapos filológiai műveltségre is szert kellett tenni. A Jezsuita Rendnek való elkötelezettség nem csupán a vallás és a hit, hanem - az egyház szolgálatának megvalósulásaként - egyúttal a szellem birodalma, a tudományok iránti elkötelezettséget is jelentette. A Jezsuita Rend követelményeinek megfelelően így Fényi igen széleskörű és elmélyült tudományos műveltségre tett szert, mely ugyanúgy magában foglalta a hagyományos, klasszikus műveltséget, mint a legújabb teológiát, a matematikát és a fizikát.

Maga a képzés két nagy periódusra oszlott, melyet egy hosszabb - három éves - tanítási gyakorlat szakított meg valamelyik jezsuita gimnáziumban, s csupán az első öt éves periódus alapképzése s az ezután következő tanítási gyakorlat után lehetett áttérni a magasabb szintű teológiai tanulmányokra. Így az első próbaidő letelte után Fényi két éven át klasszikafilológiát, majd három éven át skolasztikus bölcseletet, matematikát és fizikát tanult Nagyszombaton, hogy ezután a kalocsai gimnáziumban teljesítse 1871 és 1874 között a három éves tanítási gyakorlatot. Teológiai tanulmányait a tanítási gyakorlatot követően, az innsbrucki egyetemen végezte 1874-1878 között, ám tanítványa és ifjabb munkatársa Angehrn Tivadar szerint ekkor is intenzíven érdeklődött a matematika és a fizika iránt. Egyetemi évei alatt, 1877-ben szentelték pappá. Az egyetem elvégzése után két évig ismét Kalocsán tevékenykedik, a Haynald Obszervatórium első igazgatójának Braun Károlynak (Carl Braun) asszisztenseként, hogy azután a rend pozsonyi főiskoláján tanárként eltöltött három évet követően, 1885 őszén Kalocsára visszakerülve az obszervatórium igazgatói pozícióját átvegye s tudományos pályafutását megkezdje. [47]

Munkatársának, Angehrn Tivadarnak Fényiről írt visszaemlékezésében találunk egy igen fontos mondatot, amely a tudományos kutatásait megkezdő Fényi személyiségének megértése szempontjából fontosnak tűnik. Az egyházi rendhez való csatlakozás természetesen számos olyan lemondással jár, amely a világi élet felől aszkézisnek és a személyes élet súlyos korlátozásának tűnik. Ám a szerzetesi élet ennek ellenére sem jelenti a véges, mulandó földi világ kereteiben történő önmegvalósításról történő lemondást az örök égi világ szolgálatának jegyében. Így a Jezsuita Rendhez való csatlakozás a vallási hit és az egyház iránti odaadáson túl nyilván Fényi esetében is előföltételezett bizonyos intellektuális jellegű beállítódást és ambíciókat, s talán a tanári pálya iránti érdeklődést is, amelynek kiteljesedéséhez és megvalósulásához a rend kiváló intézményi és szellemi kereteket biztosított. De a Jezsuita Rendnek volt még egy olyan sajátossága, amely révén az esendő földi ember egy ősi és mély törekvésének teljesüléséhez - az egyházi szolgálat keretében, azzal harmóniában - kiváló lehetőséget nyújtott. Az utazásra, a távoli tájakra, vidékekre való eljutásra gondolunk. A Jezsuita Rend szervezetével, iskoláival az egész világot átfogta, és aki a rend tagságát választotta, nagy eséllyel számíthatott rá, hogy rendi küldetésének teljesítése során messzi tájakra, egzotikus vidékekre is eljuthat - akár azért, hogy már meglévő iskolákban tanítson, akár azért, hogy új iskolákat hozzon létre, vagy/és tudományos kutatásokat végezzen."Ezt az állást" - írja az obszervatóriumi igazgatói állásról Fényiről Angehrn -"amelyre elöljárói emelték anélkül, hogy ő azt kereste volna, azon eleven hit szellemében fogadta el az Isteni Gondviseléstől, mely őt egész életében jellemezte: ugyanakkor nagylelkűen föláldozta a szívében táplált régi vágyát, hogy tehetségeit és tudását a külföldi missziókban közvetlenül a hallhatatlan lelkek szolgálatába állítsa." [48] (Kiem.: Sz. L.)

Angehrn -később Fényi utódja az igazgatói pozícióban - Fényi fiatalabb munkatársaként és asszisztensekét hosszú éveket dolgozott együtt mesterével, s így e megjegyzése nyilván a Fényivel folytatott személyes beszélgetéseken alapul. Angehrn megjegyzéséből egyértelmű, hogy Fényi rendbeli pályafutását eredetileg nem egy vidéki gimnázium tanáraként és nem is szorgos, nap mint nap pontos megfigyeléseket végző természettudósként képzelte el, hanem messzi tájak hittérítő-tanár misszionáriusaként. Mint már jeleztük, ez az elképzelés a Jezsuita Renden belül több volt mint merő illúzió vagy vágy: a távoli kiküldetések a renden belül természetesek voltak és Fényi több pályatársa is részesült bennük. Angehrn megjegyzése egyértelműen jelzi, hogy Fényi vágyaival, törekvéseivel ellentétben került vissza Kalocsára, s nyilván a külföldi missziók elmaradása miatt érzett csalódás érzetével vette át az igazgatói funkciót. Kalocsa akkor, vidéki magyar mezővárosként sem Innsbruckkal, sem a Bécshez közeli Pozsonnyal nem vetekedhetett, s a kalocsai rendház és gimnázium sem volt a magyar jezsuiták nagyszombati központjával párhuzamba állítható. Kalocsa akkor csupán a Jezsuita Rend egyik magyarországi "végvára" volt, amely ugyan "végvár" helyzeténél fogva igen fontos szerepet játszott, ám a kalocsai kinevezés semmiképpen sem állhatott a renden belüli karrierjüket tervező fiatal jezsuiták elképzeléseinek középpontjában. Talán mindennek ellenére Fényi számára kezdettől fogva kedves, szeretetre méltó város volt Kalocsa, ám az bizonyos, hogy a kalocsai pályafutás perspektívája semmiképpen sem helyettesíthette a megálmodott misszionáriusi föladatokat.

Angehrn nyomán tehát bizonyos, hogy Fényi csalódást érzett Kalocsára kerülve. Ám a Jezsuita Rendnek való elkötelezettsége és személyisége következtében teljes odaadással igyekezett a nem várt, de neki jutott új feladatkör keretei között a rendet szolgálni. S ha le kellett mondani a messzi tájak, számára ismeretlen, izgalmas világok megismerését jelentő kiküldetésről, akkor most Kalocsán mégiscsak várta valami, ami a helyhez kötöttségből való szabadulás távlatát, s a konkrét utazások érzéki élményeinél jóval elvontabb, ám mégiscsak a világ egészére nyíló ablak és kapcsolat lehetőségét kínálta. Ez a "valami" az átlagos emberek számára persze az utazásokkal és a messzi tájakon végrehajtandó küldetéssel szemben igen lehangolóan jelenhet meg: egy poros magyar kisváros gimnáziumi épületén két csillagászati kupola, két közepes minőségű és kapacitású távcsővel. [49] Ám nem így a szellem embere számára. A kalocsai kupolák a távcsövekkel Fényit mégiscsak eljuttatták a világba: írásai, gondolatai a legkülönbözőbb nyelveken és országokban jelentek meg, s váltak az egyetemes csillagászattörténet integráns részévé.

Fényi személyiségével foglalkozva feltétlenül fel kell figyelnünk arra is, hogy a Fényi-féle rajzok egy része - különösen a nagyobb napfoltok és protuberanciák egyedi rajzolatai- a pontosság és részletesség mellett kifejezetten esztétikai benyomást kelt: úgy tűnik, Fényi esztétikailag is viszonyult kutatása tárgyához, s ennek fontos szerepe van a rajzok minősége és természettudományos értéke szempontjából. Az alaposságra és a részletességre való törekvés ugyanis - amelyek asszisztensei irányában megfogalmazott elvárásain keresztül az ő munkásságukat is meghatározta - önmagában még nem lettek volna elégségesek a napkutatásban e páratlan észleleti rajzanyag létrejöttéhez: ehhez nemcsak jó megfigyelőképességre, alaposságra, hanem a rajz iránti tehetségre és vonzódásra is szükség volt. S ez igaz az asszisztensek vonatkozásában is, akik szintén Fényi "stílusában" rajzoltak, s akiknek rajzaiban így közvetve szintén Fényi személyiségjegyei jelennek meg. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az asszisztensek rajzstílusa, a részletek iránti érdeklődése, s az a mód, amiképpen ezeket megragadták, Fényi útmutatásai, a Fényi által készített rajzolatok mintái által átadott - s a Polányi Mihálynál használt értelemben vett - hallgatólagos tudás révén, azaz a Fényi által teremtett egyedi "paradigma" jegyében alakult ki.

Az esztétikumnak ez a jelenléte a Fényi-féle rajzokban tudománytörténetileg figyelemre méltó mozzanat, hiszen ez a korszak az az utolsó pillanat, amikor még a rajzoknak szerepe volt az újkori tudományban: a századfordulótól a fényképészet kiszorította innen a személyes rajzot, s ennek során annak az esztétikai viszonyulásnak a lehetőségét is eltörölte, amely az ilyen rajzok készítését - s ezáltal közvetve a tudomány művelését - motiválhatta. Nyilvánvalóan nem minden rajzoló természettudósnál jelent meg ez az esztétikai aspektus. Ám bizonyos, hogy Fényi azok közé tartozott, akinél az esztétikum jelen volt, s ennyiben csillagászattörténetileg páratlan rajzanyaga kultúrtörténetileg is értékes.

Fényi rajzainak ezen esztétikai jellege azonban nemcsak tudománytörténeti, hanem módszertani-tudományfilozófiai szempontból is tanulságos lehet, ha azokat mai protuberancia-fényképekkel vetjük össze. Azt várnák, hogy a mai pontos, részletes fölvételek eleve informatívabbak, mint Fényi régi rajzai. Ez azonban nem így van: a fotófölvételek irány nélküliek ("vakok"), s ezért ahhoz, hogy információhoz jussunk segítségükkel, koncentrált, a hasznos információkat kiemelésére törekedő tekintettel kell tanulmányoznunk őket. Fényi rajzai viszont - sok kiváló természettudományos rajzhoz hasonlóan, de Fényinél talán különösen karakterisztikusan - a pontosság és a hűség mellett egyúttal megmutatnak, láttatnak és értelmeznek. Az hogy mily fontos ez a rajzolatban már magában is megjelenő láttató-értelmező mozzanat, azóta a "fényképező" csillagászat számára is nyilvánvalóvá vált, s ezért jelentek meg és váltak tudományos körökben is népszerűekké a különböző trükkökkel karakterisztikusan átszínezett, az emberi szem vagy a fotólemez számára egyébként meg nem jelenő színek pompájában ragyogó - a valóságos természeti jelenségnek ugyan nem megfelelő, de annak közvetlen, "hűséges" képénél több információt szolgáló - csillagászati fényképek.

A Fényi-féle rajzok egy része azonban még ennél is többet tartalmaz: egyes protuberancia-rajzok már-már műalkotásként tűnnek föl, melyben alkotójuk érzései, személyisége jelenik meg. Egyfajta finom, átszellemült költői szenvedélyesség, a lerajzolt tárgy puszta léte és szépsége fölött érzett tiszta öröm, mint az élet és az élet színteréül szolgáló világ fölötti általános örömérzet koncentrált kifejeződése. A napperem szélének folyton változó föllángolásai valamiképpen s valahol mélyen, tudat alatt talán Fényi számára életének, sorsának szimbolikus megjelenéseivé is váltak: A szülők korai elvesztése, a fiatalkori súlyos betegség és a várt misszió elmaradása után a földi világunk számára fényt szolgáló égitest kutatása; a rajta megfigyelhető, folyamatos, törvényszerű, ám mégis változatos és esztétikai élményt is nyújtó események vizsgálata és megörökítése; az ennek során elért hírnév és elismerés - melyről szerényen, de mégis határozott büszkeséggel számol be leveleiben -: mindez mint élet és sors, talán egyúttal földi küldetésének beteljesülését, a harmónia meglelését is jelentette Fényi számára. [50]

Fényi személyiségével foglalkozva természetesen semmiképpen sem szabad megfeledkeznünk mély vallásosságáról és a renddel való azonosulásáról, mely mozzanatoknak - mint amiképpen az előbbiekben már láttuk - fontos szerepük volt tudományos eredményességében. De az is nyilvánvaló, hogy a vallásossággal és a rendi hivatástudattal nem magyarázható meg minden, hiszen - mint a föntiekben utaltunk erre - Fényi előtt, Fényivel és Fényi után más hívő jezsuiták is dolgoztak itt. Míg Braun fölkészült csillagász volt, akinek Konkoly Thege mellett szerepe volt abban, hogy nemzetközileg is jelentős megfigyelésekre alkalmas csillagda kerüljön fölszerelésre a kalocsai gimnáziumban [51], Fényinek nem volt speciális csillagászati képzettsége. A kalocsai csillagda nemzetközileg jelentős korszaka azonban mégis kifejezetten Fényihez kapcsolódik. Nem a tudományos előélettel rendelkező ugyancsak jezsuita Braun, hanem a kifejezetten tudományos - s különösen csillagászati - ambíciókat eredetileg nem tápláló Fényi realizálta a csillagda által nyújtott lehetőséget.

Egy tudós személyiségének vannak megközelíthető, taglalható összetevői, ám Fényi személyisége ezen összetevőinek elemzése már egy másik előadás föladat lehet csupán. Erre gondolva azonban Ady Endre szép sorait fölidézve nem szabad arról sem elfeledkeznünk, hogy mint minden személyiség, a tudós személyiség is hordoz örökre megfejthetetlen titkokat. A személyiség oldaláról ezért minden tudományos produkció létrejöttében van valami megfejthetetlen, örökre titokzatos, s ennek így kell lennie Fényi esetében is.

Vizsgálódásunk eredményeképpen a Fényi-jelenség meglepő volta kultúrtörténeti szempontból eltűnik, érthetővé válik: "titka" megfejtést nyert. Egy másik tanulmány, mely Fényi személyiség jegyeivel foglalkozna, valószínűleg a személyiség oldaláról is hasonló eredménnyel járna, azzal a megszorítással, hogy a személyiség felől Fényi esetében is szükségképpen megmaradna az előbb említett, örökre titokzatos mozzanat: a kultúrtörténetileg megfejtett Fényi-jelenség a személyiség oldaláról mindig hordozni fog magában egy titkos, megfejthetetlen összetevőt.



Image



Ajánlott irodalom:
Bartha Lajos: Fényi Gyula emlékezete. Budapest: Magyar Csillagászati Egyesület, 1991.
Dr. Mojzes Imre, A Kalocsai Haynald Obszervatórium története. Budapest: MTA Csill. Kutatóintézete, 1986.
Gerlei Ottó, „Fényi Gyula és a kalocsai csillagvizsgáló.” in:: Csillagászati évkönyv 1984.
Székely László: A Nap magyar kutatója: Fényi Gyula és a jezsuita természettudomány. Bp.: MTA Filozófiai Intézete, 1999. (Még megrendelhető a következő címen: MTA Fil. Kutatóintézet Könyvtára, 1398 Bp. PF: 594)
Székely László: „Konkoly Thege Miklós és Fényi Gyula: A magyarországi csillagászat újjászületése a XIX. század végén” in: Palló G. (szerk.): A honi Kopernikusz-recepciótól a magyar Nobel-díjakig. Budapest, Áron Kiadó, 2004.

Jegyzetek

[33]Carl Braun szakmai tevékenységéről lásd pl.: Bartha Lajos, „Braun Károly spektroheliográf tervei.” Technikatörténeti Szemle 11. (1979) 119-126. o.
[34] Fényi, „A Haynald Obszervatórium működése” Katolikus Szemle, 12. kötet, 4-5. füzet, 1898. 815. o.
[35] Bartha Lajos, Fényi Gyula emlékezete, 31. o.
[36] Gerlei Ottó, "Fényi Gyula és a kalocsai csillagvizsgáló." in:: Csillagászati évkönyv 1984. 303. o.
[37] Angehrn, Fényi Gyula S. J. in: Stella, 4 o.
[38] Vö. pl.: Angehrn, in: Stella, 4 o.
[39] Vö.: Fényi, A Haynald-obszervatórium alapítása, leírása és működése, Budapest: Atheneum, 1898. 87. o.
[40] Fényi Gyula, "A hőmérsékleti inversiók meteorológiai és csillagászati jelentőségéről." Az időjárás, 11. évfolyam 7. szám, 193-197. o.
[41] Fenyi, J., S. J. "Zur Magnetische Störung am 31. Oct. 1903." Memoria della Societa deglii Spettrocopisti Italiani, 33. (1904) 3-4. 1904., uő.: "Erscheinungen auf der Sonne und magnetische Störung "am 25. Sept. 1909. uo. 38.(1909) 190-192. o.
[42] A Fényi Gyula életrajzával foglalkozó írásoknak - így Bartha és Mojzes művének is - fő forrásául tanítványának, Angehrn Tivadarnak Fényi halála után írt megemlékezései szolgálnak. Fényi életrajzának ismertetésekor mi is Angehrnt követjük. A gyerekkorral kapcsolatban vö.: Angehrn Tivadar, "Fényi Gyula S.J. 1845-1927" Stella, III. évfolyam 1-2. szám (1928) 1-2. o.; uő.: Fényi Gyula S. J. 1845-1927. (Az Időjárás 1918 évi március-áprilisi füzetéből) Budapest: Pesti Könyvnyomda, 1928. 1-2. o. (Az azonos cím ellenére Angehrn e két írása tartalmában nem teljesen azonos.)
[43] Angehrn, (Az Időjárás füzetéből) 2. o., uő.
[44] Angehrn, uo. ; uő, in: Stella, 1.o.
[45] Vö.: Petruch Antal , Száz év a magyar jezsuiták múltjából. Kecskemét: Korda Kiadó, 1992.
[46] Angehrn, Fényi Gyula S. J.(Az Időjárás füzetéből) 2. o.
[47] Angehrn, Fényi Gyula S. J.(Az Időjárás füzetéből) 3 o. uő, in: Stella, 2 o.
[48] Angehrn, Fényi Gyula S. J.(Az Időjárás füzetéből) 3. o.
[49] Vö.: Fényi Gyula "A Haynald Obszervatórium berendezése" Katolikus Szemle 12. kötet 1. szám (1898) 62-88. o.; valamint Dr. Mojzes Imre, A Kalocsai Haynald Obszervatórium története. Budapest: MTA Csillagászati Kutatóintézete, 1986. 59-64. o. és Bartha Lajos: Fényi Gyula emlékezete, Budapest: Magyar Csillagászati Egyesület, 1991. 7-10. o. Fényi hivatkozott írása A Haynald Obszervatórium alapítása, leírása és tevékenysége című kiadvány (Bp.: Atheneum, 1898.) második részeként, némi kiegészítéssel, különlenyomatban is megjelent.
[50] Angehrn szerint, aki hosszú éveken keresztül nap mint nap együtt dolgozott Fényivel, Fényi "A Napnak egy-egy feltűnőbb kitörését órákon keresztül is megfigyelte s igazi szomorúság fogta el, ha valamely felhő megakadályozta abban, hogy a tüneményt egész lefolyásában kövesse." (in: Stella, 4. o.) Ezt a megjegyzést Fényi rajzainak ismeretében többnek kell tekintenünk a megemlékezés szépségének érdekében költött fordulatnál: Angehrn e megfigyelése annak a kutatási tárgy irányában egyidejűleg elfoglalt intellektuális és esztétikai beállítódásának tanúsága, melyről Fényi rajzai is tanúskodnak. (A pontosság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy Angehrnnél "napkitörés" alatt nem az ún. "fler"-ekre kell gondolnunk, hanem mai szóhasználatunktól eltérően a robbanásos protuberanciákra.)
[51] A kalocsai obszervatórium alapításának történetét maga Fényi Gyula is megírta a "A Haynald-Obszervatórium alapítása" című művében, mely a Katolikus Szemle 1895-ös 9. kötetének 2. számában (268-285. o.) jelent meg. Ez egyben az előbbi jegyzetben említett A Haynald-Obszervatórium alapítása, leírása és tevékenysége című kiadvány (Bp.: Atheneum, 1898.) első része. A kalocsai csillagvizsgáló fölszerelésének történetéről s ebben Konkoly Thege szerepéről lásd még: Dr. Mojzes Imre, id. mű: 48-54. o.

A „Fényi”- jelenség: Fényi Gyula és a jezsuita csillagászat I. rész

A rovat további cikkei