Főoldal Csillagászattörténet Magyar csillagászat 19-20. század Kövesligethy Radó, Jókai Mór és az Androméda-köd
   

 

Kövesligethy Radó, Jókai Mór és az Androméda-köd Konvertálás PDF-formátumba Nyomtatás Elküldés emailben
Szerző: Zsoldos Endre | 2005. január 04., kedd

„Mi magyarok is idézhetjük a tudományos divinatió nem mindennapi példáját: Jókai az Andromeda ködében fölvillanó csillagot írja le s 1887-ben egy magyar nõ az egész tudományos világot izgalomban tartó fölfedezésével megtalálta elsõnek Jókai csillagját, mely azóta tetemes megerõsödés után végképen kialudt. A jövendölés váratlanul gyorsan teljesült, csak a csillag feltünéséhez kötött remények és várakozások nem akarnak teljesedésbe menni!”77

Így zárja 1897-ben megjelent cikkét Kövesligethy Radó, aki ekkor már rendkívüli tanár a budapesti egyetem kozmográfiai tanszékén. Miért érzi még annyi év elteltével is fontosnak hangsúlyozni „egy magyar nõ” felfedezését, és hogyan kerül a történetbe Jókai Mór?

Kövesligethy és az Androméda-köd 1885-ben

A szóban forgó „magyar nõ” báró Podmaniczky Gézáné, született gróf Degenfeld Bertha grófnõ,78 akinek férje – Konkoly Thege Miklós rábeszélésére – magáncsillagdát akart létrehozni. 1885 augusztusát a báró nyírbaktai birtokán töltötték, ahol a fiatal Kövesligethy a bárónak és feleségének elõadásokat tartott csillagászatból, mígnem „… a grófnõ már augusztus 23-dikán észlelte a ködön azt a változást egy 90 milliméter nyílásu üstökös-keresõvel, s azt vette észre, hogy a köd közepén fényes sárgás-vörös csillag támadt…”.79

A fõvárosi lapok szeptember 5-én (Budapesti Hirlap, Fõvárosi Lapok) és 6-án (Pesti Hirlap) bécsi forrásra hivatkozva közölték azt a hírt, hogy az Androméda-köd közepén egy „új csillag” tûnt fel.80 A felfedezõ Ernst Hartwig dorpati (ma Tartu) csillagász volt, aki augusztus 31-én értesítette az Astronomische Nachrichten szerkesztõségét a ködben látott változásról.81 Mivel ez csak szeptember 5-én jelent meg, a csillagásztársadalom a Dun Echt Circular szeptember 2-i számából már értesült a felfedezés tényérõl.

Konkoly Thege Kövesligethy fent idézett beszámolójából tudta, hogy a báróné Hartwig bejelentése elõtt látta az objektumot. Úgy gondolhatta, hogy mind a báró újonnan épülõ csillagdájának, mind a magyar csillagászatnak jól jöhet egy ekkora publicitást kapó eredmény, ráadásul nyilvánvalóan meg is volt gyõzõdve a báróné elsõségérõl. Megpróbálta ezt a világgal is elfogadtatni, több nyelven közzétéve a prioritás igényét.82 Azonban a korai megfigyelés tényét általában elismerték, a felfedezõ mégis Hartwig maradt,83 még Magyarországon is!84

Kövesligethy és az Androméda-köd 1886-ban

Kövesligethy kalandjai az Androméda-köddel még nem értek véget. Egy évvel késõbb már elkészült Podmaniczky Géza kiskartali obszervatóriuma, ahol az észleléseknél Kövesligethy segédkezett. Az észlelõnaplóban85 1886-ból az alábbiakat lehet olvasni:

„Szept. 26. 10h 0m. Andromeda köd. A köd magva igen éles határokkal bir s ennél fogva élesen válik ki a köd anyagából. A köd csúcsai megröviditvék, ugyhogy a kiterjedés a szokottnak 0.7-ét teszi. A régi sürüsödés délnyugati részében egy apró fénypont látszik, mely azonban még nem csillagalaku. A spektroskopban a köd. a sürüsödés és az uj mag spektruma látszik, s mind három folytonos. Az uj mag spektruma a legintenzivebb.

Szept. 27. 9h 20m. Andromeda köd. A sürüsödés ma még élesebb határúnak tünik fel, de kisebb területû. Az uj mag inkább csillagalakú, a köd végei még elmosódottabbak. A köd kiterjedése 0.3.

Szept. 29. 10h 5m. Andromeda köd. Egészben véve változatlan. A sürüsödés tán még valamivel élesebb, szintúgy a csillag. Spektruma szépen válik ki a ködébõl. Mind három spektrum minden egyes szinben egymással arányos, a mennyire ezt a szem megbecsülheti. A köd kiterjedése 0.4.

Szept. 30. 9h 20m. A uj csillag ma különvált, pont alakú s szinre vörhenyes. 294-szeres nagyitás mellett szakadatlanúl látható mint izolált csillag. Spektroskoppal a Nova spektruma jobban látszik a sürüsödésé mellett, mint maga a csillag a sürüsödés mellett. Spektruma vörös vége intenzivebb? A köd kiterjedése 0.8.”

A bejegyzések folytatódnak, de a lényeg már a fentiekbõl is nyilvánvaló. Szeptember 26-án egy fénypont látszik az Androméda-ködben, amely azonban „még nem csillagalaku”. Szeptember 30-án pedig az észlelõkönyv szerint már „Nová”-ról van szó! A megfigyelések egész októberben folytak, az „új csillag” 27-én még épphogy látszott, de 29-én már eltûnt.
Kövesligethy természetesen tájékoztatta a hazai és külföldi csillagászokat. Az elõbbieket levélben, az utóbbiakat a kor szokásainak megfelelõen az Astronomische Nachrichten hasábjain keresztül.86
A hazai közvéleményt Bártfay József tudósította, saját felfedezésének tüntetve fel a dolgot.87 Ezt Kövesligethy nem hagyhatta annyiban, mivel két nap múlva az õ egyik levelére hivatkozva Bártfay helyesbített, bár ártatlanságát hangoztatta.88 A nemzetközi reakció még rosszabb volt, gyakorlatilag teljes elutasítás. Kövesligethy megkísérelte igazának megvédését egy újabb cikkben,89 majd feladta. Az észlelõkönyv utolsó bejegyzéseinek közzétételével már nem is próbálkozott.90

Mi történhetett? Valóban látszott valami az Androméda-ködben, vagy csak képzelõdtek a magyar csillagászok? Konkoly Thege és Gothard Jenõ is látták az objektumot, sõt ez utóbbi állítólag le is fényképezte (sajnos a fényképnek nyoma veszett). Ugyanannak a csillagnak egy évvel késõbbi újra megjelenését kizárhatjuk, ez mind a megfigyelésekkel, mind a csillagfejlõdési elméletekkel ellenkezik.91 Elvileg lehetséges volna egy másik, új csillag feltûnése, de – Gothard bizonyító felvételének hiányában – a teljes nemzetközi elutasítás ezt nagyon valószínûtlenné teszi. El kell fogadnunk, hogy jelenlegi ismereteink szerint csak odaképzelték az újabb nóvát. Mivel Konkoly Thege és Gothard ekkor már tapasztalt észlelõk voltak, valami igen mélyen beléjük rögzült hiedelem okozhatta a téves észlelést.

Periodikus „új csillagok”

Ennek egy lehetséges magyarázatához vissza kell mennünk az idõben több, mint 300 évet. 1572. november 11-én Tycho Brahe egy új csillagot fedezett fel a Cassiopeia csillagképben, ami igen fontos szerepet játszott a csillagászat fejlõdésében.92 A csillagot sokan látták Európában – többen Tycho elõtt is! – és sorozatban jelentek meg róla a beszámolók. Amely minket érdekel, azt Cyprianus Leovitius cseh csillagász (sokszor inkább asztrológus) jelentette meg 1573-ban.93 E mûvében beszámol – többek között – arról, hogy régi kéziratos krónikákban feljegyzéseket talált további új csillagokról, melyek a Cassiopeia északi részén jelentek meg 945-ben és 1264-ben.94 Ez a rövid pamflet valószínûleg a feledés homályába veszett volna a hasonlók tömegével együtt, ha Tycho Brahe nem nyomtatta volna ki saját könyvében, megmentve így Leovitius „csillagait” az enyészettõl.

E csillagok léte lassan beleépült a csillagászati köztudatba. A könyvek emlegetni kezdték azokat, például Riccioli is felsorolja az idõk folyamán megjelent új csillagok között, együtt Tycho és Kepler valódi szupernóváival, illetve olyan „igazi” változócsillagokkal, mint például az o Ceti (Mira).95 A kevésbé tudományos igényû könyvekben is felbukkantak, jelezvén, hogy közkinccsé válásuk folyamata befejezõdött.96 A következõ fontos évszám 1718, amikor John Keill felvetette, hogy a három csillag valójában azonos, azok ugyanannak az egynek a megjelenései.97 Edward Pigott, a 18. század végének egyik legkiemelkedõbb amatõrcsillagásza – aki különösen a változócsillagok vizsgálata terén ért el jelentõs eredményeket – felelevenítette Keill elképzelését,98 s így már a periodicitás is bevonult a csillagászati legendák közé. Pigott hatását jól mutatja, hogy míg Lalande Astronomie címû könyvének elsõ két kiadása (1764 és 1771) nem utal Leovitius csillagaira, addig az 1792-es harmadik kiadás – mely Pigott említett cikke után jelent meg – már megteszi ezt. A 19. század minden jelentõsebb könyve99 és számos folyóirata100 idézte Leovitius csillagait, és azt is közzétették, hogy közeledik az újramegjelenés idõpontja! Ez az 1880-as évek végére volt várható, a könyvek és folyóiratok tanúsága szerint sokan tényleg reménykedtek az újbóli felbukkanásban. A csillag természetesen nem jelent meg újra, és így a legenda lassan kikopott a népszerûsítõ irodalomból is.

Az újramegjelenésnek volt egy egészen váratlan, a csillagászattól távol álló vonatkozása is. Feltûnt, hogy ha 945-tõl a körülbelül 300 éves periódussal visszaszámolunk, idõszámításunk kezdetéhez érünk vissza.101 Ebbõl többen azt a következtetést vonták le, hogy a csillag újbóli felbukkanása Krisztus második eljövetelét jelentené! Természetesen ez is minden alapot nélkülöz, mint ahogy ezt többen nem is késlekedtek kimutatni.102

Természetesen felmerül a kérdés, hogy valójában mik is voltak ezek az objektumok, amelyekre Leovitius hivatkozott, és ily sokáig tartották magukat az irodalomban? Igen kicsi a valószínûsége annak, hogy valóban „új csillagok” lettek volna, a távol-keleti források ezekbõl az évekbõl nem említenek „vendégcsillagokat”.103 Lehetséges, hogy üstökösök voltak, mivel mindkét évbõl van üstökösökre vonatkozó feljegyzés. A 945-ben látottnak azonban a pozíciója ismeretlen, míg az 1264-es nem járt a Cassiopeiában.104 Elképzelhetõ az is, hogy mivel Leovitius asztrológus is volt, ilyen célból emlegette az üstökösöket új csillagokként. Néhány évvel korábbi asztrológiai könyvében, ahol a fogyatkozások és az üstökösök rettentõ földi hatásairól számolt be, mindenesetre nem említette ezeket az éveket az üstökösök megjelenései között.105

De vajon mindez ismert volt-e Magyarországon is? Természetesen igen. Már 1756-ban feltûntek Leovitius csillagai, sõt, lehetséges periodicitásuk is.106 A magyar nyelvû irodalomba is bekerültek, Hollósy Jusztinián Népszerû csillagászata (Pest, 1864) is említi Leovitiust. Az 1885-ös Androméda-ködbeli megfigyelések után pedig a Természettudományi Közlöny két cikkében is szerepel a periodicitás lehetõsége.107

Látható tehát, hogy a periodikus új csillag ideája hazánkban is közismert volt. Ráadásul a kiskartali könyvtárban megtalálható volt Humboldt Kosmosa, Konkoly Thegének megvolt Herschel könyve, így minden együtt állt a téves észleléshez: Kövesligethy feltehetõleg rossz lelkiismerete az egy évvel azelõtt elszalasztott lehetõség miatt, a rossz idõ és a fényes holdvilág – ez már elég is lehet egy amúgy is várt objektum odaképzeléséhez.

Kövesligethy egyébként nem nyugodott bele, hogy „felfedezése” nem járt a várt eredménnyel, még néhány évvel késõbb is emlegette: „Igaz, hogy a külföld észleleteinket azon terjedelmében, mint óhajtanók, elfogadni némileg vonakodott; de készségesen ismeri el másrészt, hogy ellenõrzési megfigyeléseinek az idõjárás épen nem kedvezett, s hogy fényváltozások kizárva nincsenek.”108 Ezzel szemben a külföld véleményét éppen Hartwig, az 1885-ös felfedezõ foglalta össze: „A hírek a nóva 1886-os és 1898-as újra feltûnésérõl tévedésen és rossz azonosításon alapulnak.”109

„Jókai csillaga”

Még mindig nem derült viszont fény arra, hogyan kerül a történetbe Jókai Mór. 1885-ben az új csillag megjelenése után Gothard Jenõ levelet írt a Nemzetbe, és felhívta a figyelmet Jókai „A láthatatlan csillag” címû elbeszélésére,110 mely – szerinte – megjósolta egy csillag feltûnését az Androméda-ködben.111 A történet Afganisztánban játszódik az 1839-es angol-afgán háború idején, és a kérdéses jelenetben – amire Gothard hivatkozott – egy öreg bennszülött egy, az Androméda-ködben levõ állítólagos csillagra mutatva megkérdezte, ki látja. Aki látta, túlélte az elkövetkezõ csatát, aki nem, az meghalt. Jókai Gothard kérdésére azt válaszolta,112 hogy errõl Sükey Károlytól hallott, aki valamilyen angol folyóiratban olvasta. Ha nincs ilyen újság, folytatta Jókai, akkor az egész valószínûleg képzelgés! Két nap múlva a Budapesti Hirlap – melyben szintén megjelent a levélváltás – érdekes cikket közölt, egy olvasó állítólag azonosította az elbeszélés eredetijét: az a New Monthly Magazine 1849-es évfolyamában jelent volna meg The Star of Destiny címmel. A levelezõ az idõpontra azonban rosszul emlékezett, valójában 1843-ban jelent meg, szerzõje egy bizonyos „M.”113 Mivel még ugyanebben az évben egy német fordítás is megjelent,114 teljesen elképzelhetõ, hogy Sükey valamelyik változatot olvasta és elmesélte Jókainak. Az eredetiben azonban nem szerepel az Androméda-köd (a csillag helyzete szándékosan titokban maradt), úgyhogy a magyar változatban ennek felbukkanása már valóban Jókai érdeme. Más hasonlóságok – a „végzetes” csillagon kívül – azonban egyértelmûvé teszik a két elbeszélés kapcsolatát (például Saul szerepe, az afgánok nyelvének eredete). Jókai még egyszer visszatért az elbeszélés eredetének tisztázásához. Az 1894-es Nemzeti Kiadásban egy utószót írt a történethez, melyben leszögezi, hogy a narrátor és az angol hadászati folyóirat (ahonnan a témát vette) csak a képzeletében létezik, és „egy külföldi observatorium igazgatója, a ki angol fordításban olvasta ezt a novellámat, kérdést intézett hozzám, hogy hol vettem tudomást errõl az eddigelé észre nem vett csillagról ezelõtt húsz esztendõvel? Nem tudtam rá választ adni.”115 A kérdéses igazgató minden bizonnyal Sophus Tromholt volt, aki a Nature-ben megjelent levelében ismertette Jókai elbeszélését (Swifthez hasonlítja, aki a Gulliverben megjósolta a Mars holdjait116), és megjegyezte, hogy meg fogja kérdezni Jókaitól, honnan vette az ötletet.117

Még egy érdekes esemény történt 1885-ben. Mikor már lezáródni látszódott a téma a magyar újságokban, októberben ismét elõkerült: egy orosz írónõ javasolta ugyanis, hogy a csillagot Jókairól nevezzék el!118

Így válik érthetõvé a bevezetõbeli Kövesligethy-idézet, mely a csillagászat magyarországi történetének egyik érdekes szakaszához vezetett el bennünket. Kövesligethy, aki nagyon jól képzett csillagász volt, kifejezetten szerencsétlen helyzetbe került az Androméda-köd miatt. Csillagászként – bár nem az itt leírt események következtében – nem alkotott ugyan maradandót, de geofizikában, illetve szeizmológiában még ma is használatos eredményeket ért el.

77 Kövesligethy Radó: A divinatio a tudományban. Pesti Hirlap, 1897. február 9. 1–3. Az idézett 1887 sajtóhiba, a szóban forgó csillag 1885-ben jelent meg.

78 Konkoly Thege Miklós írta így. Forrongás az égen. Fõvárosi Lapok, 1885. szeptember 8. 1361. (a továbbiakban: Konkoly Thege)

79 Konkoly Thege

80 A bécsi csillagvizsgálóintézet. Fõvárosi Lapok, 1885. szeptember 5. 1349.; Uj világ. Budapesti Hirlap, 1885. szeptember 5. 5.; Uj csillag. Pesti Hirlap, 1885. szeptember 6. 6. A felfedezõ személyét tévesen adták meg.

81 Ueber eine Ver™nderung des grossen Andromedanebels. Astronomische Nachrichten, 112. 1885. 245. Az események leírását lásd: Jones, Kenneth Glyn: S Andromedae, 1885: An Analysis of Contemporary Reports and a Reconstruction. Journal for the History of Astronomy, 7. 1976. 27–40.

82 Magyarul lásd: 2. jegyzet. Angolul: The new Star in the Great Nebula of Andromeda (Messier 31). The Observatory, 8. 1885. 331. Németül: Über den Andromeda-Nebel. Wochenschrift für Astronomie, Meteorologie und Geographie, 1885. 292–294.

83 A báróné észlelését említi például Chambers, George F.: The Story of the Stars. London: Newnes, 1905. A felfedezõ személyére lásd: Gaposchkin, S.: The Elusive Maximum of S Andromedae. Sky & Telescope, 21. 1961. 326–327., aki megjegyzi, hogy „Hartwig was the only discoverer who recognized from the first that a new star had appeared in the Andromeda Nebula”. Felfedezésnek pedig ez számít.

84 Az uj csillag. Pesti Hirlap, 1885. szeptember 16. 9–11. A szerzõ egy bizonyos S.

85 Jelenleg az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet könyvtárában.

86 Ueber wahrscheinliche neue Ver™nderung im grossen Andromeda-Nebel. Astronomische Nachrichten, 115. 1886. 231–232.

87 Andromeda rediviva. Pesti Hirlap, 1886. október 7. 4.; Csillagászati fölfedezések. Budapesti Hirlap, 1886. október 7. 6.

88 Andromeda rediviva. Pesti Hirlap, 1886. október 9. 6.; Az Andromeda Nova. Budapesti Hirlap, 1886. október 9. 7. Ez utóbbiban az alábbiak jelentek meg: „Bártfay J. A. ur müegyetemi obszervátor értesít bennünket, hogy az Andromeda Novát, mint magot már Kövesligethy Radó dr. látta szept. 30-án. Természetesen ez a müegyetemi obszervatóriumon okt. 3-án tett önálló fölfedezést meg nem semmisiti, mert Kövesligethy szept. 30-án csupán annyit észlelt, hogy az Andromeda ködben ismét mutatkoznak változások elõjelei.”

89 Beobachtungen des Andromeda-Nebels. Astronomische Nachrichten, 115. 1886. 305–308.

90 Az 1886-os események részletes elemzését lásd: Zsoldos, E. – Lévai, Zs.: ’Novae’ over Kiskartal. Journal for the History of Astronomy, 30. 1999. 225–230.

91 A szupernóvákról lásd: Leibundgut, B.: Type Ia Supernovae. The Astronomy and Astrophysics Review, 10. 2000. 179–209. A cikkben új csillagon és nóván mindig szupernóvát értek.

92 Tychóról és az új csillagról lásd: Dreyer, J. L. E.: Tycho Brahe. Edinburgh: Adam and Charles Black, 1890. (a továbbiakban: Dreyer) Az új csillag hatásáról lásd: Hellman, C. Doris: The Role of Measurement in the Downfall of a System: Some Examples from Sixteenth Century Comet and Nova Observations. Vistas in Astronomy, 9. 1967. 43–52.

93 De nova stelle. Lavingae, 1573. Idézi Dreyer.

94 „…Historiae perhibent tempore Ottonis primi Imperatoris, similem Stellam in eodem fere loco Coeli arsisse, Anno Domini 945. Vbi magnae mutationes plurimaque mala, varias Provincias Europae pervaserunt, potissimum propter peregrinas gentes infuasa in Germaniam. Verum multo locupletius testimonium im historijs extat de Anno Domini 1264, quo Stella magna & lucida inparte coeli Septentrionali circa Sydus Cassiopeae apparuit, carens similiter crinibus, ac destitua motu suo proprio…”. Az eredeti nem áll rendelkezésemre, de Tycho Brahe kiadta a szöveget saját mûvében: Astronomiae instavratae progymnasmata. Frankfurt, 1648. (elsõ kiadás: 1602.) 420–421.

95 Riccioli, Giovanni Battista: Almagestum Novvm. Bologna, 1651, Lib. VIII, Sec. II, c. I. 132.

96 Például D. H. (Daniel Hartnack): Sternkündigung. Lipcse, 1680.

97 Keill, John: Introductio ad veram astronomiam. Oxford, 1718. 60. Az 1721-ben megjelent angol kiadásban már megemlíti a lehetséges újramegjelenést: „…and that in about 150 Years the same Star may again make its Appearance.” (Idézi Hoskin, M.: Stellar Astronomy. Chalfont St. Giles, 1982. 26.)

98 Pigott, Edward: Observations and Remarks on those Stars which the Astronomers of the last Century suspected to be changeable. Philosophical Transactions, 76. 1786. 189–219. A 192. oldalon: „Several astronomers are of the opinion that it [Tycho csillaga] has a periodical return, which Keill and others have conjectured to happen every 150 years. This is also my opinion…”.

99 A legjelentõsebbek: Humboldt, Alexander von: Kosmos. Dritter Band, Stuttgart & Tübingen: Cotta, 1850., illetve Herschel, John: Outlines of Astronomy. London: Longman, Brown, Green, Longmans and Roberts, 1858. (5. kiadás).

100 Például: The Science of Astronomy. Scientific American, 2. 31 October 1846. 46. Gore, J. E.: The New Star in Cassiopeia. Knowledge, 1. 1882. 227. (válasz egy olvasói kérdésre); An Expected Celestial Visitor. The Manufacturer and Builder, 15. 1883. 111.

101 Az elsõk között Klinkerfues, W.: Die Prinzipien der Spectral-Analyse und ihre Anwendung in der Astronomie. Berlin: E. Bichteler, 1879. 37.

102 Például Searle, George M.: The Star of Betlehem. Catholic World, 47. April 1888. 59–66.; vagy csillagászati oldalról Young, C. A.: A Text-Book of General Astronomy. Boston: Ginn & Co. 1900.

103 Stephenson, F. R.: A Revised Catalogue of Pre-Telescopic Galactic Novae and Supernovae. The Quarterly Journal of the Royal Astronomical Society, 17 1976. 121–138.

104 Kronk, Gary W.: Cometography. A Catalog of Comets. Volume 1: Ancient – 1799. Cambridge University Press, 1999.

105 Leowitz, Cyprian von: Grundliche, Klerliche beschreibung und historischer bericht… Lauingen: E. Saltzer, 1564.

106 Jaszlinszky, András: Institutionum physica pars altera, seu physica particularis. Nagyszombat, 1756. Forrásként Kiellre hivatkozik.

107 Bártfay József: A csillagködök és változó csillagok. Természettudományi Közlöny, 18. 1886. 466–475., illetve Lakits Ferenc: A változó csillagok jelenségének magyarázatáról. Természettudományi Közlöny, 18. 1889. 507–511.

108 A kis-kartali csillagvizsgálóról. Értekezések a természettudományok körébõl, 19. 1889. No. 2. 12–17.

109 Müller, G. – Hartwig, E.: Geschichte und Literatur des Lichtwechsels der bis Ende 1915 als sicher ver™nderlich anerkannten Sterne nebst einem Katalog der Elemente ihres Lichtwechsels. Lipcse, 1920. Zweites Band, 420.

110 Elsõ megjelenése Losonczi Phönix, I. kötet. Szerkesztette: Vahot Imre. Pest, 1851. 109–129. Az 1973-as kritikai kiadás (Jókai Mór összes mûvei. Elbeszélések (1851). 3. kötet. Szerkesztette: Lengyel Dénes és Nagy Miklós) megadja az addig megjelent összes kiadás és fordítás adatait.

111 Az uj csillag. Nemzet, 1885. szeptember 11. (esti kiadás) 1. Megjelent a Pester Lloyd-ban is németül: Der neue Stern. 1885. szeptember 12. 5.

112 Bezüglich des neuen Sternes im Andromeda-Nebel. Pester Lloyd (Abendblatt), 1885. szeptember 16. 1., illetve magyarul: Az Andromeda csillagról. Nemzet, 1885. szeptember 16. (esti kiadás) 2.

113 Ismét a Jókai csillagja! Budapesti Hirlap, 1885. szeptember 18. 5. Az eredeti elbeszélés adatai: The Star of Destiny: A True Tale of the War in Affghanistan. New Monthly Magazine and Humorist, 67. February 1843. 180–190. Köszönettel tartozom Phil Stephensen-Payne-nek és Storm Dunlopnak az eredeti elbeszélés megszerzésében nyújtott segítségükért.

114 Der Stern des Geschickes. Revue des Auslandes, Zweiter Jahrgang, Zweiter Band. 1843. 82–96.

115 Délvirágok. Budapest: Révai, 1894. 198.

116 Meg kell azonban jegyezni, hogy Jókai nem jósolt meg egy új csillagot. A csillag mindig ott volt annak, aki látta, és sose tûnt elõ annak, aki nem látta.

117 Nature, 32. 1885. 579.: „I intend to inquire of Jókai whether his story is founded on any tradition or only an outcome of the author’s imagination, but even should the latter be the case the story is a very curious one.”

118 „Könnte man nicht mit Recht dem neuen Stern den Namen des berühmtesten Schriftsteller geben, der ihn mit den Augen seines Genies vorentdeckt hat?” Pester Lloyd (Abendblatt), 1885. október 9. 1. Az írónõ Marie Skowronska.

Az Aetas 2002/2-3. számában megjelent cikk másodközlése

A rovat további cikkei