Főoldal Csillagászattörténet Magyar csillagászat 18-19. század Fazekas Mihály, a csillagászat népszerűsítője
   

 

Fazekas Mihály, a csillagászat népszerűsítője Konvertálás PDF-formátumba Nyomtatás Elküldés emailben
Szerző: Zajácz György | 2010. április 22., csütörtök

A múlt év végén ünnepelhettük Fazekas Mihály (1765—1828) születésének 255. évfordulóját. A Ludas Matyi szerzőjéről talán ismeretes, hogy botanikával is foglalkozott, de kevesen tudják, hogy élete utolsó két évtizedében természettudományos érdeklődése az égitestek világára terelődött. Julow Viktor (1919—1982), aki irodalmi beállítottsága ellenére az egyetemen csillagászatot is hallgatott egy évig, 1982-ben megjelent Fazekas-monográfiájában (Julow Viktor: Fazekas Mihály művei. Bp. 1982. Szépirodalmi Kiadó. 366 p.) egy egész fejezetet szentelt ennek bemutatására. Ismerkedjünk meg Julow Viktor nyomán a költő néhány csillagászati munkájával!

Fazekas nevéhez fűződik a "Debreceni Magyar Kalendáriom" szerkesztése és megjelentetése egy évtizeden keresztül. A Kalendáriom lényegében egy naptár, amely az idővel, az idő múlásával és szakaszaival foglalkozik, s így kerül kapcsolatba az égbolttal foglalkozó tudománnyal, az asztronómiával. A költő, természeténél fogva, megtalálta azt az utat, amellyel az egyszerű emberekhez, parasztokhoz(szegény kézművesekhez szólhatott. Ebben az időben a széles néprétegek egyedüli olvasmánya a Kalendáriom volt. Az írók ezt használták fel a színvonalasabb irodalom megszerettetésére, a tudomány népszerűsítésére és a felvilágosult eszmék hirdetésére. De célja volt még a babonaellenes harc is. Átlagban évi ötezer példányban jelent meg; ennél olvasottabbak csak az egyházi énekeskönyvek és az elemi iskolák ABC-i voltak, melyek tízezer példányban találtak olvasóra.

1819-ben a Kalendáriom bizonytalanul indult, csak egy-egy bolygóról vagy nap- ill. holdfogyatkozásokról, az évszakokkal kapcsolatos csillagászati tudnivalókról adott ismertetést. Az írások tömörek, de szárazak és elvontak voltak. Emiatt többen is bírálták Fazekast. Az 1826-27-es években, mint újítás, "Esmerkedés a csillagos éggel" című tanulmányszámba menő csillagászati cikk első része jelent meg. Állócsillagokat, csillagképeket ismertetett ábrák — csillagtérképek — nélkül. Bármennyire világos, áttekinthető szerkezetű volt is, még mindig túl bonyolult ahhoz, hogy az olvasó könnyen követhesse. Például:

(Téjútnak — Via lactea — neveződik az a világos ködforma sűrű apró csillagokból álló menetel, mely itt az észak keleti részéről jővén, Orion nyúgoti oldala mellett délre lemégyen.)
Oriontól keleti délre ragyog az ég legpompásabb és legnagyobbnak látszó Sirius vagy Canicula csillaga.
Ha ettől balra tartva felfelé annyira haladunk, amennyire hozzá jobbra az Orion keleti vállát jegyző nagy csillag esik, érünk egy ehhez hasonló, de Siriusnál kisebb csillagot, a neve Procyon. Innen   egyenesen felnézvén, csaknem fejünk felett látunk két egyenlő nagyságú a Procyonnál valamivel kisebb csillagot, a kelet felől való feljebb áll a másiknál. Ez a két csillag a Kettős fejében van; a nyúgotinak Castor, a keletinek Pollux neve; ehhez tartoznak mindazok a tetszetős csillagok, melyek közte és az Orion keleti válla közt a Téjútig esnek.
A Kettőstől balra déli kelet felé látszik egy kis csomú ködöcske, mely, valamint a Tejút, csak nézőcsőn látható apró csillagocskák csoportja; neve Praesepe, lehetne talán Zsomboknak nevezni; keletre két kis csillag van közel hozzá egymás felett; ez a Rák megesmértető jele; a többi hozzá tartozó csillagok aprók.

1828-ban, az utolsó Fazekas által szerkesztett számban végül mégiscsak megtalálta az utat a csillagászat népszerűsítéséhez. "Esmerkedés az égitestekkel" című írása már lényegre tapintó, tömör, de nem feleslegesen szűkszavú. Telis-tele van eleven konkrétumokkal, a gyakorlati életből és a szántó-vető mesterségből vett szemléletes példával. Stílusa mozgalmas, nyelve egyszerű, népies fordulatokkal színezett, helyenként szinte a személyes beszélgetés jó ízét és melegét érezni rajta. Íme:

Hogy tehát a Föld nem lapos, hanem gömbölyű, és hogy nem rézbikák tartják, hanem a Teremtő ezt is, mint más égitesteket, a Sz. írás szerént (lásd Jób XXVI.r.7.v.), mint a semmin úgy függesztette fel; és hogy mikor nálunk dél közepe, akkor a Föld golyóbissának keleti oldalán este, nyúgotin reggel, lábunk alatt, velünk átellenben lévő oldalán pedig éjfél van: azt már az emberi nemzetnek férjfiúi korra jutott jelenvaló idejében csak az nem képzelheti, aki még azt sem foghatja meg, hogy lehetne másutt nyár, mikor nálunk tél van, melyről pedig még a gólyák is bizonyságot tennének, ha szóllani tudnának. Arra a furcsa kérdésre is, hogy ha a Föld gömbölyű, hogy nem hullanak le róla az alsó oldalán levők? és kútjaikből hogy nem ömlik ki a víz? csak azok vetemednek, kik még nem érhették azt fel ésszel, hogy a Teremtő a Föld golyóbisának mozdulhatatlan fundamentomát annak kellő közepére helyheztette, és hogy annál fogva nekünk Földön lakóknak csak a Föld belső közepéig van lefelé, a Föld külső színe pedig köröskörül az ég felé, és így mindenütt felfelé van, és azért róla semmi fel az ég felé nem eshetik, sőt ami legnagyobb erővel felvettetik, az is hozzá visszahúzódik és leesik.

Vagy más helyen:

Ha pedig valaki még ennél nyilvánabb kívánja tudni, hogy mekkora léhgyen a Nap golyóbissá a mi Földünkhöz képpest, válasszon 56 egyenlő nagyságú rézkrajcárt; nézzen ki a ház közepén vagy akárhol olyan egyenes tágas helyet, melynek széle-hossza két közönséges lépésnyi legyen; ennek a helynek közepetájáról húzzon egyenes szálat a széle felé krétával, szénnel vagy akármi jegyző eszközzel; rakja le arra sorjában az 56 krajcárt úgy, hogy mindenik egymást érje; ekkor vegye fel a hely közepetáján letett első krajcárt; szúrjon a helye közepére egy szeget; kössön ahhoz olyan hosszú cérnát vagy madzagot, melynek másik vége, ha még ahhoz egy krétát, üszköt vagy szeget köt, a végső krajcár külső széléhez érjen; most már firkáljon azzal az 56 krajcárnyi hosszú madzaggal, húzóson tartva, köröskörül egész karikát: képzelje azt a nagy karikát Napnak, egy krajcárt pedig a mi Földünknek: mert éppen akkorák egymáshoz képest, ha t.i. mindeniknek golyóbisát derekán keresztülvágva gondoljuk.
Hogy lehessen pedig ezt az egész mesterséget krajcár helyett új ezüst garassal vagy egyenlő kis pitykékkel és az 56 helyett kevesebb darabokkal is kirakni, az kinek-kinek ügyességétől függ: mindazáltal váltókrajcárt venni fel azért rendesebb, mivel azon a hasonlatosságot még tovább lehet folytatni: ugyanis ha olyan egy váltókrajcárt veszünk a Föld kereksége képének, melyen kétfejű sas van, azon Európát annyinak képzelhetjük, mint a sasnak egyik feje körül lévő karikát, és abban édes magyar hazánkat annyinak, mint a kétfejű sasnak szemefénnyét.

A Kalendáriom nem szűnt meg Fazekas Mihály 1828-as halálával. Ezután Földi János (1778—1854) kollégiumi pénztárnok, majd Szűcs István (1811—1891), Debrecen történésze folytatta a szerkesztést. A vállalkozás 1856-ig állt fenn, s csak a szabadságharc idején szünetelt egy ideig.

Fazekas csillagászat-népszerűsítő törekvéseinek terméke még a "Csillagóra", ami ötszáz példányban készült el Debrecenben 1826-ban. (Fazekas Mihály: Tsillag óra, melyből a ki a jelesebb álló tsillagokat esméri, az esztendőnek minden tiszta éjjelén és annak minden részeiben, megtudhatja, hány óra és fertály légyen. Debrecen, 1826. Tóth nyomda. 24 P.)

A jelesebb állócsillagok megismeréséből az égboltról leolvasható az, hogy az év bármely éjjelén hány óra van. Igazi Fazekasra valló elgondolás (a nép életét még apróságokban is megkönnyíteni). Gondoskodása a népről, nemes nevelő szándéka, praktikus észjárása megmutatkozik. Az órát akarta pótolni az olcsó füzettel a szegény mezei ember számára, s míg elbíbelődik vele, addig is szórakoztatja és tanítgatja a természet szeretetére. Korunkban is elkelne néha ez a segítség...

A Meteor 1991/10. számában megjelent cikk internetes változata

A rovat további cikkei