Főoldal Csillagászattörténet Magyar csillagászat 18-19. század A Hell (Höll) család a magyarországi kultúrában
   

 

A Hell (Höll) család a magyarországi kultúrában Konvertálás PDF-formátumba Nyomtatás Elküldés emailben
Szerző: Bartha Lajos | 2005. június 12., vasárnap

A magyarországi tudomány- és technika történet négy selmecbányai Höll, ill. Hell bányagépész nevét tartja számon: az apáét, Mathäus Corneliusét, és három fiáét: Ignaz Cornelius-t, Joseph Karlét és Maximilan Rudolphusét. Önmagában véve ez is elegendő indok lenne arra, hogy e helyen, mint „Höll-Hell” dinasztiát megemlítsük. Ám ha végig tekintünk a máig terjedő – de közel sem teljes - családfán, azt is megállapíthatjuk, hogy a leszármazottak közt, minden nemzedék feltűnik egy-két jelesebb tehetség. A következőkben azonban (már csak terjedelmi okokból) mégis csak a második nemzedék kiemelkedő tagjairól szólunk részletesebben, annál is inkább, mivel a csillagász Hell Miksa említését egyrészt a 2004. év nevezetes égi jelensége is indokolja, másrészt mivel érdemei ismeretlenek, pontosabban félreismertek.

     Előre kell bocsátanom, hogy, a következőkben a HELL családnevet, és a keresztneveket, magyar írásmódját használom, mivel a hazai szakirodalomban így vált általánosan elterjedtté.  Helyesebbnek tartanám azonban, ha oly módon alkalmaznánk a névírást, ahogyan azt az egyes nemzedékek valóban használták: a 19. sz. elejéig németes ortográfiával. Selmec a 19. sz. közepéig szinte teljesen német ajkú város volt, csak az 1800-as évek második felében telepedett le ott nagyobb számú magyar és szlovák lakosság [Fényes IV. 1851].

       1. A származás és a család

    Az egykorú feljegyzések szerint Matheus Cornelius Höll, vagyis Hell Máté Kornél bányagépmester 1694-ben telepedett le, és kapott állást, a Hont megyei Selmecbánya—Szélaknán, német nevén Schemnitz-Windschaton. (Mai szlovák néven Bánska ©tiavnica-©tiavnické Báne.) A második házasságáról szóló plébániai matrikulában, 1707-ben1, ill. Miksa (Maximilian) keresztelés begyzésében2, 1720-ban  egyaránt HÖLL-nek írja a családnevet. A házassági anyakönyvi bejegyzés emellett „cseh nemzetiségű, Schlackenbergbeli”-nek mondja. Egyes életrajz kutatók szerint Höll Máté Kornél 1653 április 11-én született volna, a Karlovy Vary – egykor Karlsbad – közelében fekvő, német nevén Schlackenwerth-nek nevezett (ma Ostrov nevű) községben. Ezt azzal is alátámasztják, hogy a közeli schlackenwaldi ónbányában tanulhatta Höll a mesterségét [Faller 1953, 18-19. p.].

A Hell-család hagyománya – és a 20. sz. elején még meglevő nemeslevelek -, valamint Pinzger Ferenc tanulmánya ezzel szemben Bajor-földi származásúnak mondják Höll Mátét [Pinzger 1920, 10-11. p.]. Eszerint a család a bajorországi Schlaggenwerth-ből származik. Kétségtelen, hogy a Höll-család német nemzetiségű és anyanyelvű volt. Ez önmagában nem zárja ki a csehországi születést, mert Német-földdel határos területen nagy számban éltek németajkú családok, Karlovy Vary környékén sok bajorországi betelepülő, akik a 16-17. sz-ban vándoroltak ide [Krallert  1958]. Maga a Höll és Hell családnév sem ritka a német nyelvterületen.  Megítélésem szerint a két vélemény összeegyeztethető, ha feltételezzük, hogy Höll Máté németországi származású, ismereteit pedig cseh-földön tanulta. (Hiteles anyakönyvi bejegyzést tudtommal egyik helységből sincsen.)

     Höll Máté leszármazottai a 18. sz. végéig az eredeti névírást, majd a HELL nevet használták. Máté tehetséges mérnök-fiát, József Károlyt a külföldi irodalom is felváltva Höll-nek és Hell-nek írta még a 19. sz. elején is3. A Hell név használta először a csillagász Miksánál (Maximiliánnál) jelenik meg. Az 1753-55 közt Kolozsvárt megjelent matematika tankönyvein még a Höll név olvasható, de már a Bécsben, 1756-tól évente kiadott csillagászati évkönyvének címlapján a Hell név áll; hivatalos iratokban 1766-tól már kizárólag így fordul elő. Ugyancsak ilyen családnévvel kapott nemesi oklevelet 1792-ben unokája, Franz Cornel Hell  (Ferenc Kornél).

     Höll Máté Károly magas életkorban, 90 esztendősen, 1743. november 4-én hunyt el Selmecbánya-Szélaknán. Kétszer nősült, 22 gyermeke volt, de csak hatan értek meg felnőtt kort. Első feleségétől, Benigna van Korheimtől (1689-1706) 10 gyermeke született, akik közül azonban csak Suzanne nevű leánya élt 74 évet; kilenc gyermek az egy éves kort sem érte meg. Második felesége, a selmeci Staindl Julianna Victoria (1685- ?), aki 42 évvel volt fiatalabb férjénél, 12 gyermekkel örvendeztette meg. Ezek közül öten értek meg idős kort. Különösebb orvosi és örökléstani ismeret nélkül is feltűnik, hogy az első házasság nagy halandósága (90 %) még az akkori idők rossz egészségügyi körülményeivel sem indokolhatók. Úgy tűnik, Banigna asszony és Höll Máté öröklési adottságai együtt nem voltak kedvezőek.

     Második házasságának halandósági számai egyeznek az akkori szomorú gyermekhalandóság viszonyaival. Érdekesebb azonban, hogy ebből az időskori házasságából láttak napvilágot az apjukhoz hasonlóan kiemelkedő szellemi képességű utódok: Ignaz Kornel, a maga korában ismert bányamérnök,  Joseph Karl (József Károly), a zseniális bányagép-tervező, Maximilian Rudolf (Miksa Rudolf) az európai hírnevű csillagász, és Johann Michael (János Mihály) bányafelügyelő, a család folytatója. Öröklődési szempontból ez a házasság szerencsés találkozásnak mondható. Johann Wolfgang Goethe írja magáról, hogy apjától a komolyságot, anyjától a színes képzeletet örökölte. Ez a genetikai megoszlás más, több nemzedékig követhető családnál is feltűnik. A Höll-Hell családnál is ez lehetett a helyzet, bár anyai elődeikről nincsen közelebbi ismeretünk.

     2. A bányagépek mesterei

    Höll Máté Kornél nem volt mindennapi ember. Fiának, Miksának életrajzában ekként jellemzik: „Mathias Cornelius Höll a matematikában, és elsősorban a mechanikában és a kémiában járatos…” [Paintner, 304 ff. lap]. A „matematikus” itt térképészt, bányafelmérőt jelent. A 18. sz. végén éppen ilyen ismeretekre volt szükség Selmecen, nem csodálhatjuk tehát, hogy hamarosan „Kunstmaister” (bányagépész) majd „Ober-Kunstmaister” (főbányagépész) rangra emelkedett.

     Selmecbánya már a középkortól a királyi kincstár nemesfém szükségletének egyik fontos forrása volt. A 18. sz. derekán a Magyar Királyság harmadik legnagyobb, egyúttal a leggazdagabb városának számított (közvetlen környékével együtt mintegy tízezer lakossal). A Selmec-környéki bányák, többek között Szélakna fenntartása azonban éppen akkoriban, amikor Höll Máté ott letelepedett, veszélyes helyzetbe került. Az egyre mélyebbre hatoló vágatokat mindgyakrabban elöntötte a víz, amelynek eltávolítása egyre nehezebb és költségesebb feladatot jelentett. A korábban nagy hasznot hozó ezüst kitermelés ekkor már nem csak bevételt nem hozott, de lassan ráfizetésessé vált. A korabeli vízemelőkkel nem sikerült hatékonyan eltávolítani a bányavizet, bár egy időben már a bányamunkások egyharmadának, és 12 pár ló járgányának erejét vették igénybe. Ekkor tűnt ki Höll Máté tervezői tehetsége. Emellett jó diplomáciai képességei is lehettek. Bercsényi Miklós 1707-ben egy gazdaságos vízemelő tervezetével meggyőzte, hogy a Bieber-tárót nem kell bezárni. A következő évben egy tökéletesített szerkezetet készített, amely valóban jól működött, míg egy szabotőr tönkretette. 1709-ben, miután a császári csapatok elfoglalták Selmecet, I. József császárnál is eredményesen könyörgött a bányák üzembetartásáért.

     Höll Máté 1711-ben állította üzembe a vízikerék meghajtású, un. himbás-rudas bányaszivattyúját, amely olyan jól bevált, hogy rövidesen még hét további szerkezetet helyeztek üzembe. A „selmeci szivattyúnak” nevezett berendezést, Európa-szerte feltűnést keltett, és pl. a svédországi rézbányáknál is ezt a rendszert vezették be4. Az akkori idők bányászati kézikönyvei is dicsérettel ismertették. Mivel azonban a vízikerék meghajtás sok folyóvizet igényelt, Hell felvetette kiterjedt tó-sorozatból álló víztározó-rendszer gondolatát.  A 3 millió  m3 vizet befogadó tórendszer elgondolását teljes egészében a zseniális Mikoviny Sámuel (1700-1750) valósította meg.

     Höll Máté fogékony volt minden újdonság iránt. Lelkesen csatlakozott a gőzerejű gépek alkalmazásának tervéhez, amelyet Fischer von Erlach és az angol Isaac Potter kezdeményezett 1721-ben. A kezdeti eredmények után azonban egyre több nehézség jelentkezett: nagy volt a tüzelőanyag fogyasztás, és gyakoriak voltak a géptörések. Ezért a gőz-szivattyúkat 1730-ban leállították, de már 1734-ben Szélaknán két új gépet helyeztek üzembe. Az első gépeket Potter tervezte, de később Höll Máté fia, Hell József Károly tervei szerint készültek a gőz-szivattyúk. [Faller, 1953, 1975].

     Hell József Károly 1713. június 15-én született Szélaknán, apjának második házasságából. (Ugyan ott hunyt el, 76 esztendős korúban 1789. március 11-én.) Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Hell-családnak talán legzseniálisabb tagja volt.  A legnagyobb energiát ő is – akár csak apja – a bánya-víztelenítés kérdésére fordította.  Húszévesen már egy egyéni elgondolású, himbás-szekrényes vízemelőt szerkesztett. Két találmánya e téren Európa-szerte nagy feltűnést keltett.  A vízoszlopos bányaszivattyúja, amelyet 1749-ben talált fel,  tűzgépeknél kétszer jobb hatásfokkal működött. Ezt is felülmúlta azonban a sűrített levegővel működő bányaszivattyúja, amelyet 1753-ban dolgozott ki. Ez utóbbi szerkezetről a kortársak is a legnagyobb elismerés hangján emlékeznek meg, és a mai mérnököt is csodálatra készteti [Sváb 2001]. Ezeknek a gépeknek létrejöttében része volt Mikoviny Sámuelnek is, akitől – az 1735-ben megnyitott bányatiszt-képző iskolán – Hell az elméleti ismereteket elsajátíthatta.

     Tény, hogy az 1749-ben üzembe helyezett vízoszlopos szivattyú még 1861-ben is használatban volt, és még húsz esztendő múlva is Hell elgondolása szerint szerkesztett gépeket gyártottak. A sűrített levegőjű gépe pedig a világ első, ilyen elven működő bányaszivattyúja volt. A bányászat története ezt a rendszert tekinti a kőolaj kitermelésben alkalmazott un. „gáz-lift” előfutárának. A tökéletesített bányaszivattyúk, nagy gyakorlati (anyagi) hasznuk mellett azonban a gépgyártásra is ösztönzően hatottak. A vízoszlop és sűrített levegővel működő bányagépek az alkatrészek pontosabb öntését és megmunkálását követelték meg, mint a korábbi szerkezetek. Ezeknek a kívánalmaknak az akkori selmeci bányagép-készítők eleget tudtak tenni. Ugyancsak megoldották a tűzgép (gőz-szivattyú) gyártását is, amelyet Hell Károly 1759-ben tervezett [Faller 1953].

     Nem hagyhatjuk említetlenül Hell József Károly bátyját, Ignác Kornélt sem (1711—1782), akiről a mai történetírás többnyire megfeledkezik, pedig testvérének kitűnő segítőtársa volt. A maga korában mint jeles bányamérnököt emlegették. A Hell család e négy tagjának (az apának és három fiának) a selmeci bányászat igen sokat köszönhet. Nem csekély részük van abban, amit Fényes Elek ekként fogalmazott meg 1851-ben:

„De igaz, hogy a selmeczi bányászság olly tökéllyel, olly okossággal folytattatik, hogy ezt a híres saxoniai (szászországi) sem múlja felül” [Fényes 1751, IV. k. 21-22. p.].

     A Hell-család első nemzedékének legfiatalabb férfi-tagjáról, János Mihályról (Johann Michael, 1724-1761) a tudományos-technikai krónika kevesebbet szól. Mintha csak a természet is arra szánta volna, hogy szinte tartalékolja, és továbbítsa a család alkotó tehetségét. Ő maga is bányafelügyelő volt, és gyermekei közül Hell Ferenc Kornél (1753-1799) bányatanácsosi rangig emelkedett. Tehetségét a kamara annyira méltányolta, hogy Mária Terézia  nemesi rangra emelte, kiterjesztve azt feleségére, Bernhard Katára, valamint ifjú Ferenc Kornél, János Nepomuk, József és Lőrinc nevű gyermekeire 1792. július 26-án szentesítették. (még két gyermek: Ferdinánd és Károly Boromeus 1793-ban, ill. 1795-ben született.) A tovább követhető nemesi ág az ifjabb Ferenc Károly családjával folytatódott: egyetlen felnőtt kort megért gyermeke, Sándor (1808-1840) volt – állítólag – a Hell família utolsó bányász-tagja. A következő nemzedék már Dacsókeszin (ma: Kosihovce, Szlovákia) földbirtokos. Bizonyos azonban, hogy Selmecbánya és környékén még éltek a Hell-család leszármazottai, vélhetőleg József Károly ágából.

    3.  Hell Miksa, a csillagász

     Külön kell szólnunk a Hell-család első nemzedékének világviszonylatban is legismertebb tagjáról, a bécsi csillagász Hell Miksa Rudolfról (Maximilan Rudolph). Talán egyetlen magyar származású csillagászról sem írtak annyi értekezést és népszerűsítő cikket, mint róla: Hadobás Sándor kitűnő bibliográfiája 500-nál több róla írt megemlékezést, tanulmányt sorol fel (részben munkatársával, Sajnovics Jánossal együtt).  Ennek ellenére túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Hell Miksa valódi tudományos érdemei ma sem ismertek szélesebb körben.

     Selmecbányán született, 1720. május 15-én (apja ekkor már 68 esztendős volt!). A középiskoláit elvégezve a Jezsuita rendbe lépett,  filozófiai tanulmányait – amely magába foglalta a természettudományokat és a matematikát – 1741-43, majd 1748-51 között Bécsben végezte. Itt ismerkedett meg a csillagászattal, amelynek azután egész életében tevékeny művelőjévé vált. Rendje előbb Kolozsvárra küldte, hogy ott az épülő Jezsuita kollégiumban matematikát és csillagászatot tanítson. 1755 őszén, amikor a bécsi Egyetem akkor új épületét csillagvizsgálóval bővítették, korábbi tanárainak ajánlására Hell Miksát nevezték ki az intézet vezetőjévé.

     Úgy vélhetnénk, hogy mi sem áll távolabb egymástól, mint a csillagászat és a bányászat-tudomány. Valójában Hell Miksában csillagászként is azok az adottságok érvényesültek, amelyek apját és testvéreit is nevezetessé tették: a gyakorlati érzék, a technikai megvalósíthatóság, a műszaki tökéletesítés keresése. Hell Miksa ízig-vérig gyakorlati csillagász volt: észlelőként, a megfigyelési és mérési módszerek tökéletesítőjeként, új és pontos méréstechnikai módszerek kidolgozójaként vált ismertté. Elméleti ismereteit arra használta ki, hogy a megfigyeléseket pontosabbá tegye. Ugyan ezt tette, a bányagépek terén apja és bátyja is.

     A csillagász Hell egyébként nem lett hűtlen a bányászsághoz: fiatal korában, Bécsben a selmeci bányajogot fordította le latin nyelvre – mintaként más bánya-települések számára -, majd nemes ifjakat vezetett be a bányászat alapismereteibe. Nyílván a még otthon ellesett, megismert tudományt adta tovább, hiszen később sem filozófusként, sem teológusként már nem tanult bányászatot.

     Hell Miksa neve külföld előtt először azzal vált ismertté, hogy 1756-ban megindította a bécsi Asztronómiai Évkönyvek sorozatát, amely évről évre közölte az egyes esztendőkre vonatkozó fontos csillagászati adatokat. (Ephemerides Astronomicae anni … ad meridianum Vindobonensem.) Ez volt a világon – a párizsi évkönyvet követően – sorrendben a második modern csillagászati almanach. Évkönyvében tudományos értekezéseket és észlelési beszámolókat is közölt, különösen nagy súlyt helyezett a magyarországi obszervatóriumok munkájának ismertetésére (Nagyszombat, majd Buda, Eger).

     A másik érdeme, amely szervezőképességét tanúsítja, hogy fellendítette az akkor mélyponton levő bécsi csillagászati-geodéziai oktatást. Tehetséges tanítványok sora került ki Hell egyetemi obszervatóriumából, nem egy közülük másutt vezető beosztást kapott. E téren is nagy súlyt helyezett a magyarországi fiatal tudós nemzedék képzésére.

    Hell Miksa legfőbb tudományos eredményei is gyakorlati jellegűek. Már 1764-ben szellemes kísérletekkel bizonyította be, hogy a Vénusz bolygó többek által felfedezni vélt holdja valójában nem létezik: csak a távcsőben fellépő optikai fényjelenség, tükröződés. Ezzel a modern „kísérleti csillagászat” megalapítójává vált. A másik, máig is érvényes elgondolása a földrajzi szélesség mérésének egy, minden korábbinál pontosabb meghatározási módszere (az „azonos meridián-zenittávolságok eljárása). Egy nagyságrenddel növelte a szélesség-meghatározások pontosságát, ami az akkor világszerte kibontakozó nagy térképezési munkálatokban nagyon fontos volt.

     Ma azonban Hell Miksa nevét főleg az 1768-70 között, a Skandináv-félsziget északkeleti partja mentén, a 70 fokos szélességi körön túl fekvő Vardø-szigetére vezetett expedíciója teszi ismertté. Az több mint 3500 km-es út célja az volt, hogy 1769-ben megfigyeljék – útitársával, Sajnovics Jánossal (1733-1785) és a norvég J. F. Borchgrevinkkel (1737-1819) – a Vénusz bolygó elvonulását a Nap korongja előtt. Ezt a mérést akkoriban a Nap-Föld távolság meghatározására legalkalmasabb eljárásnak vélték. Hell sikeresen végrehajtotta a reá bízott feladatot – amelyre VII. Keresztély, Dánia és Norvégia királya kérte fel – és más észlelésekkel egybevetve egy, a tényleges értékhez eléggé közel álló távolság-adatot sikerült levezetnie.

     Gyakran ezt tekintik legfőbb eredményének. Ténylegesen nem Hell számítása adta a legpontosabb adatot; néhány csillagász az övénél is jobb értéket kapott. Nagy érdeme azonban, hogy amíg mások, a párizsi és szentpétevári asztronómus-matematikusok tekintélye előtt meghajolva, elvetették saját eredményeiket, és elfogadták a rosszabb francia és oroszértékeket, Hell kitartott saját számításai mellett.  Számításához egy olyan módszert dolgozott ki, amely a ma Gauss nevéhez kapcsolódó legkisebb négyzetek módszerének előfutára.

     Önmagában a Skandináv-félszigetre vezetett expedíció is Hell nagy jelentőségű munkái közé tartozik: az utazás során nagy számú meteorológiai, földmágneses, földrajzi, térképészeti, néprajzi és nyelvtudományi vizsgálatot végzett. Ezzel nagymértékben hozzá járult Észak-Európa természeti földrajzának pontosabb megismeréséhez. Sajnovics Jánossal együtt pedig elsőként bizonyították tudományos alapon a finn-ugor (magyar-lapp) nyelvrokonságot.

     Hell Miksa 1792. április 14-án hunyt el. Bár életének nagyobb részét Bécsben töltötte, harminc éves korától gyakran hangoztatta magyar voltát: nem csak szülőföldjének tekintette, hanem a magyar néphez tartozónak vallotta magát. Munkásságával nagy lendületet adott a magyarországi csillagászatnak, de hozzá járult szülőföldje térképészeti megismeréséhez is. Nem csak Bécsben, da Magyarországon is tudományos iskolát teremtett.

      4. A távoli utódok – a Hell-család példája

     A kiváló tehetségű Höll Máté gyermekei közül két fiát, József Károlyt és Miksát kiemelkedő tehetségűnek mondhatjuk, de másik két testvérük, Ignác Kornél és János Mihály is az átlagosnál nagyobb szellemi és alkotói képességgel rendelkezett.  Nem kis mértékben járultak hozzá műszaki képzettségükkel és alkotásaikkal ahhoz, hogy Selmecbányán – ahol a 18. sz. elején még egyes tárók bezárására gondoltak – 1740 és 1773 között a nyereség 70 000 millió arany és ezüst forint volt [Fényes IV. 1851]. A csillagász Miksa pedig joggal tekinthető a modern asztronómia első, nemzetközileg elismert  képviselőjeként a Habsburgok birodalmában.

     A következő nemzedékek gyermekei közt már nem találunk ilyen kiemelkedő tehetségeket, de a család számos tagja viselt magasabb, vezető tisztségeket, vagy járult hozzá az ipar vagy a közműveltség fejlesztéséhez. Sajnos voltaképpen csak a család egyik ágát, a nemességet nyert tagokról vannak részletesebb adataink. Nincsen azonban biztos ismeretünk Hell József Károly utódairól. Csupán a családnév és a szülőhely azonossága támasztja alá a rokoni, ill. leszármazási kapcsolatot.

     Nincsen adatunk, pl. arról, hogy milyen kapcsolatban volt a Hell családdal a soproni Hell doktor, aki a Brennberg-bányai szenekkel foglalkozott a 19. sz. elején. Ugyancsak felderítetlen a 19. sz. második felében élő Hell Sándor tanár (1847-1877), és a 19/20 század fordulóján, Selmecbányán oktató Hell István ipariskolai tanár családi kapcsolata. Talán a család leszármazottja Hell Miklós erdőmérnök (a 19. sz. végén). Nevüket, emléküket a nemzeti bibliográfiák, a helytörténeti tanulmányok és a tisztségviselők címtárai őrzik.

     A család biztosan és a kétségesen azonosítható tagjainak során végig tekintve azonban azt biztonyosan megállapíthatjuk, hogy az első, máig híres nemzedék tagjaival nem halt ki az alkotó képesség, a tehetség. Szinte minden nemzedékben találunk olyan családtagokat, akiknek emlékét, működését a szűkebb körön kívül is ismerték.

    És itt vissza kell térnünk a kiindulás egyik megállapítására. Az ilyen alkotó-dinasztiák tanulmányozásánál többnyire csak az apa személyét emelik ki. Ha Goethe megállapítása helyes, és az anya képzelete, álmodozó vagy tervezgető alkata is fontos szerepet játszi, akkor ennek a Höll-Hell dinasztinál talán szép példáját láthatjuk. Höll Máté, igen tehetséges és reális alkotó volt, de géptervei voltaképpen a korábbi, már meglevő berendezések tökéletesített változatai. Ahhoz, hogy teljesen új, addig nem ismert eszközöket, gondolatokat valósítsanak meg, álmodozni is kell, a képzeletnek is szerepet kel játszania. Ezt láthatjuk Hell Józsefnél és Miksánál, aki – mint azt egy magánlevelében írja – titokban költészettel is foglalkozott.

     Végül még egy kérdés: magyarnak tekinthetjük a német anyanyelvű, cseh-földről bevándorolt Hell-csaaládot? A választ erre Miksa adja meg, egyik levelében azt írva, hogy neki egyedüli szülőföldje Magyarország, majd pedig a magyar-lapp nyelvrokonság bizonyításakor:  „…Magyarok ők, a mi testvéreink, a mi magyar nyelvünket beszélik”. Így pedig csak az ír, aki  a magyarsághoz tartozónak tudja, vallja magát. Bizonyára testvérei is így gondolkodtak.

Jegyzetek:

1. Az eredeti latin szöveg szerint: „Gen[erosus] D[omi]nus Mathäus Cornelius Höll viduus Kunstmeisterus in Windschacht natione Bohemus ex Schlackenberg…”  (Nemzetes Höll Máté Kornél özvegy bányagépmester, Schlackenbergből való cseh nemzetiségű…) A „Schlackenberg” helységnév mindenképpen elírás, mivel sem Cseh- sem Bajorországban ilyen nevű község nem volt. A plébános nyílván hallás után írta a helynevet.

 2. A születési anyakönyvi bejegyzés szövege:

”Maximilianus Rudolphus Winthschachtiensis

PARENTES: D[ominus] Matthæus Höll, et Julianna Victoria”.

3. F. A. Bosset a Freibergben, 1804-ben kiadott művében HÖLL-t, J. P. Ployer 1805-ben Salzburgban kiadott könyve HELL-t ír családnévként. (Felsorolja: Vajda P.: Nagy magyar feltalálók, 2. kiad. 260. p. Budapest 1958.)

4. A véletlen szeszélye azt a különös „találkozást” hozta magával, hogy a norvégiai expedicióhoz mellé rendelt úti kísérő, J. F. Borchgrevink apja abban a svédországi rézbányában volt igazgató, ahol az idősb Hell-féle vízemelőket felszerelték.


Források:


Bartha L.: Hell Miksa élete és kora. Könyv-kézirat. Bp. 2004.

Faller J. 1953. A magyar bányagépesítés úttörői a XVIII. sz-ban… Budapest.

Faller J. 1975. Szerencse fel. Budapest.

Fényes E. 1851. Magyarország geographiai szótára, IV. Pest.

Klarelt, W. 1958: Atlas zur Geschichte der Deutschen Ostseidlungen. Bielfeld-Berlin-Hannover.

Paintner, M. A. : Bibliotheca sriptorum Societas Jesu olim Austricae, ab anno MDLIV ad nostra tempora. Pars A—H. Cura et labore Michaelis Antonii Paintner (p. 304. ff.) – A Szt. Benedek-rend Panonhalmi Főapátságának könyvtára.

Pinzger F. 1920. Hell Miksa emlékezete, I. Budapest.

Sváb J.  2001: Egy 18. század eleji magyar polihisztor. In:  A Magyar Térképészet Nagyjai. Mikoviny Sámuel. 198-203. p.

A rovat további cikkei