Főoldal Csillagászattörténet Magyar csillagászat Általános Archeoasztronómia
   

 

Archeoasztronómia Konvertálás PDF-formátumba Nyomtatás Elküldés emailben
Szerző: Pásztor Emília | 2007. október 01., hétfő
Orkney-szigetek

Image

Skara Brae neolitkori falu (fotó: Karáth Imre)

Ritkán látogatott hely az Orkney-szigetvilág, amely számos lenyűgöző archaeoasztronómiai emléket őriz szinte háborítatlan nyugalomban. Az idelátogató különös hangulata csak egyre erősödik a vidéket járva, amely alig változott az őskor óta. A terület eléggyéren lakott, így szinte úgy érzi, mintha egy kis időre a múltba csöppent volna vissza.

Image

Brodgar-kőkör, Orkney-szigetek (fotó: Karáth Imre)

   Az első földművelők kb. i. e. 4000 táján érték el a Brit-szigeteket, és az elkövetkezendő 2000 év folyamán többféle megalitikus építményt fejlesztettek ki itt, mint bármely más részén Európának.
   Az Orkney-szigetek világa szinte iskolapéldája e korai korszak miniatűr társadalmának. Az itt élő emberek még ma is különálló népnek tartják magukat. A legrégibb emlékek közé tartoznak a neolitikum embere által épített kamrasírok. Ezek kollektív temetkezési helyek voltak, egy nagy lapos kőtömbbel a szükségnek megfelelően nyitották és zárták el a bejáratot, valószínű több generáción át, míg végleg el nem torlaszolták.
   A sírhelynyitás ceremóniáját a feltételezések szerint általában napkeltekor végezték el, hogy az életet jelentő fény behatolhasson a kamra belsejébe. Ilyen sírhelyet találtak például Midhowe-Rousay szigetén.
   Az őskori Európa legmagasabb rendű építészeti teljesítményei közé tartozik a Maes Howe nevű kamrasír. Az épület megtervezése és felépítése az i. e. 2800-ban élt ember szellemi színvonalát tükrözi. A becslések szerint az építőanyag odaszállítása, a kamra felépítése, halomrnal borítása mintegy 30 000 emberi munkaórát igényelt. Feltehetőleg nem véletlenszerű a területen való elhelyezése sem, vagyis a két nagy ceremóniás központhoz, a Brodgar- és a Stenness-kőhöz való közelsége.
   A belső központi termet hosszú kőlapokkal fedett folyosó köti össze a külvilággal, és az egészet egy közel 37 méter átmérőjű és 7 méter magasságú földhalom fedi. A halmot kör alakú mély árok veszi körül. Amikor 1861-ben a halmot felnyitották, kiderült, hogy már jóval korábban behatoltak a kamrába. A falakon talált rúna feliratok csak megerősítik azt, amit az ún. Orkneyinga Saga-ból megtudhatunk. A 12. században a vikingek többször behatoltak az általuk Orkhaugr-nak nevezett halomba. Az őskori csillagászat szempontjából azonban egészen másért érdekes ez a sírkamra, illetve a hozzávezető sziklafolyosó. A halomról keringő mendemon­dák közül a legmeglepőbbnek az tűnt, amely azt állította, hogy a téli napforduló napján napnyugtakor - de csak akkor - a fény keresztül hatol az alacsony, hosszú sziklafolyosón, és fényárba borítja egy röpke kis időre a halotti kamra távoli falát. G. Mackay Brown 1972 telén több más érdeklődővel együtt várta ennek a ritka pillanatnak a bekövetkeztét. Tapasztalatairól és benyomásairól egy levélben számolt be, igazolva ezáltal a halomhoz fűződő mítoszt.
 
   ,,1972. téli napfordulójának napja megfelelt a várakozásnak. Az égbolt metszően kék volt, de ami a legfontosabb, a horizont is felhőtlen volt. Az emberek már kora délután elkezdtek gyülekezni a halomnál. A Nap lassan közeledett a felhőtlen horizont felé. A sötét kamra megtelt suttogó emberekkel. Majd hirtelen fény bukkant föl a bejárati nyílás fölötti kövön, és az év legrövidebb nappalán a lenyugvó Nap utolsó fénysugara rövid időre vörösen felizzott a sírkamra falán, melyet az év többi részében mélységes sötétség borít. Mit akart ezzel elérni Orcadia népe? Esetleg csak sejtéseink lehetnek szándékaikról. Talán látható módon akarták szimbolizálni a fény és a sötétség segítségével a tél és a nyár, a halál és az élet egyensúlyát? Az év leghosszabb éjszakájának kezdetén egy villanásnyi fény egy halotti kamra belsejében ígéretes célzás az újjászületésre? Nem tudjuk. Mindenesetre az első letelepedők nemcsak kiváló építők és csillagászok lehettek, hanem az égi jelenségek fontos részét alkották bonyolult hitviláguknak is"
(A. Ritchie 1985).
 
   A már említett két kőkör egykorú Maes Howe-val. Az első a Stenness kövei elnevezést viseli. Hatalmas faragott kőlapjai magasság tekintetében a Stonehenge után következnek. Lenyűgöző látványt nyújt, és mély benyomást gyakorol a látogatókra. Mivel a földrajzi környezet szinte teljesen olyan; mint évezredekkel ezelőtt, kevés az épület, így létezik olyan irány, ahonnan szemlélve a kört - mely tökéletesen illeszkedik a tájba - a szem szabadon szárnyalhat a messzeségbe anélkül, hogy bármi eszünkbe juttatná, hogy a 20. században élünk. A 12 kőlapból álló kört eredetileg mély árok vette körül (ma betemetve) észak felől széles földhíddal. A körön belül egy furcsa kőalakzat található, középütt függőleges réssel, amelyen keresztül Maes Howe felé tekinthetünk. Szentélyként való használata mellett csillagászati megfigyelőhelyként is szolgálhatott. A két kívül álló kő valószínűleg a csillagászati megfigyelésekhez nyújtott segítséget.

Image

Ásatás az Orkney-szigeten (fotó: Karáth Imre)

   A kövekhez szerte a világon számos monda fűződik. Így igaz ez ekét kőkörre is. A monda szerint a fiatal házasok elmentek a Hold Templomához (Stones of Stenness), ahol az ifjú asszony térden állva imádkozott, hogy képes legyen megtartani fogadalmát. Majd mindketten meglátogatták a Nap Templomát (Ring of Brodgar), ahol a férfi tette ugyanezt. Ez, és még több, szinte máig élő szokás jól mutatja, hogy egy viszonylag zárt közösségben milyen sokáig megőrződnek a hagyományok - akár évezredeken át is -, ezek segítenek kideríteni, de legalább is megsejtetni a fennmaradt épületek eredeti funkcióját. Nem messze Stenness-től fekszik a méretre még nagyobb, szinte tökéletes körátmérőjű Brodgar-kőkör. A lankás domboldal tökéletes hely egy ilyen hatalmas szabadtéri templom számára. Nappal a vakítóan tiszta kék ég, a lankás dombok, apró tengeröblök látványa békét és nyugalmat áraszt, majd a lenyugvó Nap sugarai sejtelmes félhomályba borítják a 2-4 méter magas faragott lapos kőoszlopokat, amelyek a szertartásra szánt helyet ölelik körül.
   A csillagfények fokozatos megerősödése, a milliónyi csillaggal borított éjszakai égbolt a rajta felbukkanó Holddal legalább akkora csodálattal vegyes tiszteletet válthatott ki a vallásos ceremónia résztvevőiben, mint amilyen hatást a reneszánsz vagy barokk templomok gyakoroltak a hívőkre.
   Ilyen magas északi szélességen a Hold mozgása időnként furcsa jelenségeket produkál. Bizonyos időszakokban a Hold egy hatalmas kört ír le az északi égi pólus körül, s ekkor szinte soha nem nyugszik le. Máskor viszont éppen csak átsuhan a horizont felett.
   Az eredetileg 60 kőoszlopből álló kört két földhíddal megszakított mély árok veszi körül, amelynek hasonló funkciója lehetett, mint egy katedrális falának: a külső környezettől valamilyen módon elhatárolja a szertartások színhelyét.
   A. Thom kutatásai kétségkívül megmutatták, hogy a kör megépítésében mértékegységként a MY­ot (megalitikus yardot) használták, és a szinte szabályos köralakzat átmérője 125 MY. Szerinte nem maga a kör játszott fontos szerepet a csillagászati megfigyelésekben, hanem a környező halmok, és a körön kívül lévő magányos kövek. A távoli magas sziklák és dombok pedig kijelölték a horizonton felkelő vagy lenyugvó Hold helyét.
   A települések általában nem a kőkörök, kősorok, halmok közelében találhatók, hanem attól egy kissé távolabb. Így van ez az előbb említett kör és halomsír esetében is. A velük egykorú világhírű neolit falu kb. 10 kilométerre, az Atlanti-óceán egy kis védett öblében található. Skara Brae újjászületését egy hatalmas tengeri viharnak köszönhette 1850-ben, mely lehordta róla a homokot. A hét, szinte luxus kivitelű ház berendezése csaknem sértetlen állapotban maradt meg, mert nemcsak a házak, hanem azok „bútorzata” is a helyben található palaszerű hatalmas kőlapokból készült. Lakói tehenet, juhot tenyésztettek, gabonát termesztettek, és ügyes kézművesek lehettek.
   Egyes régészeti leletek tanúsága szerint - sok apró kis kő furcsa vonalas díszítéssel, melyet úgy tűnik, rituális, mágikus célra használtak -, a település kis mérete - de luxus jellege, a Stenness- és Brodgar-kőkörrel valamint a Maes Howe kamra sírral való egykorúsága arra utal, hogy Skara Brae lakói különleges, megkülönböztetett tiszteletet élvezhettek Orkney-szigetek neolitikus társadalmában. Nagyon valószínű, hogy ők tervezhették, szervezhették, irányíthatták a kőkörök és kamrasírok építését, és talán mint papok vezették az ünnepi szertartásokat is.
   A megalitikus archaeoasztronómiai emlékek töredékével ismertettük csak meg olvasóinkat e rövid kis sorozatban. Célunk nem a teljességre való törekvés volt, hiszen akkor nem maradhattak volna ki az angol, a német, a dán, a lengyelországi, a Málta szigeti stb. lelőhelyeken található kőépítmények sem, melyeknek egy része szintén magában rejti őseink csillaghitének, megfigyeléseinek ismeretét.
   Legfőbb célunk az volt, hogy - kezdve a legrégibb emlékekkel - bebizonyítsuk: érdemes, sőt kell elődeink ősi csillagászati ismereteit kutatni, hiszen ennyi jelzés is elegendő volt annak bemutatására, hogy ősünk jóval többet tudott a természetről és a csillagos égboltról mint eddig feltételeztük.

Image

Brodgar-kőkör, Orkney-szigetek (fotó: Karáth Imre)

Az Andromeda 1993/6. számában megjelent cikk másodközlése

A rovat további cikkei