Főoldal Csillagászattörténet Egyetemes csillagászat Naptártörténet, kronológia Biblia és csillagászat: Ezékiel próféciája a babiloni fogság idején
   

 

Biblia és csillagászat: Ezékiel próféciája a babiloni fogság idején Konvertálás PDF-formátumba Nyomtatás Elküldés emailben
Szerző: Szoboszlai Endre | 2008. január 06., vasárnap
Rendkívül izgalmas feladat a Biblia néhány olyan jelenségleírásának a vizsgálata, amelyben valamilyen csillagászati jelenséget említ a szent könyv, mivel a periodikusan ismétlődő jelenségeket (például nap- és holdfogyatkozások, bolygóegyüttállások) időben előre és vissza is lehet számolni.

  A csillagászati kronológiának köszönhetően tud e természettudomány a teológusok és a történészek segítségére sietni egy-egy olyan feladat tisztázásakor, amikor a vallástörténeti leírások említenek égi látványosságot is. Nézzünk most meg egy kevésbé ismert területet, mégpedig Ezékiel próféta jövendölését, ami több mint két és félezer éve (!) hangzott el.   Ezékiel a próféták érdekes egyénisége volt. Olykor rideg és törvénytisztelő papként viselkedett, máskor szenvedélyes beszédeket tartott. Szigorú volt saját magával, érzelmeit fanatikusan tudta türtőztetni. Amikor feleségét elvesztette alig látszott rajta a gyásza, mivel a pár nap múlva bekövetkező iszonyatosan nagy katasztrófa nagyságával szemben, saját tragédiáját nem hasonlíthatta össze. Az eljövendő katasztrófa Jeruzsálem eleste volt. A történet megismerését kezdjük az ún. első fogságra hurcolás időpontjával. A történészek kutatásai eredményeként tudjuk, hogy i.e. 597-ben a babiloni király, Nabukadneccar (i.e. 605?-562) parancsára a zsidók országának déli részéből a népet a birodalom belső részébe deportálták. Ebben a korban Júda önálló államként működött, hisz az ország i.e. 922-ben kettészakadt. (Júda országa i.e. 922-587, Izráel országa (északi rész) pedig i.e. 922-771 között önálló országként élte viharos életét.) Júda királyát Jojákinnak hívták, aki az ellene támadó Nabukadneccar babiloni királynak ellenállás nélkül megadta magát. Ezért a főváros Jeruzsálem egyelőre megmenekülhetett a pusztulástól. A babiloni király azonban Jojákin királyt és népének előkelőségeit Babilonba deportáltatta. Ez volt az első fogságra hurcolás. Sokan úgy vélték, hogy Isten (Jahve) i.e. 597 után befejezte a büntetését és reménykedtek az eljövendő felvirágzásban, bár Jeremiás próféta továbbra is hangoztatta a katasztrofális pusztulást igehirdetéseiben. A fogságban élő Jojakim király visszatérésének reménye i.e. 594-ben reálisnak tűnt sokak szemében. Jeremiás azonban a visszatérés lehetőségét elvetette és az hirdette, hogy a népek elnyomását (Babilon által) maga Jahve valósította meg és ezt ideiglenesen el kell fogadni. Jeremiás tovább hirdette a várható végpusztulást, amikor az elnyomás miatt lázongás tört ki, úgy tartotta, hogy Jahve saját kiválasztott népe ellen harcol. Amikor az egyiptomi seregek érkezésének hírét megkapták, ismét fellángoltak a szabadulás reményei, de Jeremiás ismét lehűtötte ezeket. Végül börtönbe vetették Jeremiást, akit maguk a babiloniak szabadítottak ki, majd később az Egyiptomba menekülő zsidók elhurcoltak és meghalt. Jeremiás ítélethirdetéseit bizonyosan hallgathatta maga Ezékiel is és mély benyomást tett rá. A távoli Babilonba Ezékielt is i.e. 597-ben hurcolhatták el, más templomi papokkal együtt. A prófétai működését a fogság ötödik évében, i.e. 593-ban kezdte el. Ezékiel kb. húsz éven keresztül hirdette próféciáit a fogságban élők között. A nagy katasztrófa, Jeruzsálem pusztulása előtt a könyörtelen ítéletet hirdette. Jeruzsálem eleste i.e. 587-ben bekövetkezett és ezután kezdődött meg a második fogságra hurcolás. A fogságban élők bizonyosan a zsidó állam szellemi életének voltak az irányítói és politikai, valamint vallási vezetői. Ezért vitték Babilonba őket. Számuk nem volt jelentős, 4600 fő lehetett, amit a három (i.e. 597, 587 és 582) fogságra hurcolás alatt értek el összesen. Erre vonatkozóan Jeremiás könyvében találjuk meg az idevonatkozó idézetet (52.30), mely szerint „…négyezer és hatszáz lélek” volt összesen fogságban, ahol túlságosan nem is voltak elnyomva. Ezékiel próféta többek között az Izráel romlásában közreműködő népek ellen szólt próféciáiban. Ezek közé a népek közé tartozott Egyiptom is, bár ebben a korban zsidók nagy számban önként mentek Egyiptomba, hogy menedéket találjanak ott.
  Ezékiel egyik jövendölésében találunk csillagászati érdekességet is. Nézzük meg az idevonatkozó idézetet Ezékiel könyvéből (32.1 és 7-8): Az egyiptomiaknak éppen úgy, mint a többi népeknek, a koporsóba (sírba) kell szállni.
„És lőn a tizenkettedik esztendőben, a tizenkettedik hónapban, a hónap elsején, lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: …” Itt több katasztrófa bekövetkeztét jósolja, majd ezt olvashatjuk: „És mikor eloltalak, beborítom az eget, s csillagait besötétítem, a Napot felhőbe borítom, és a Hold nem fényeskedik fényével. Minden világító testet megsötétítek miattad az égen, és bocsátok sötétséget földedre, ezt mondja az Úr Isten.”
  A bibliai idézet több jelenséget is leír, és vita tárgya lehet, hogy mi okozhatta a sötétséget, hisz a csillagok besötétítése aligha lehetett napfogyatkozás következménye, mivel akkor nappali fényesség van, majd lassan feltűnnek a csillagok, a bekövetkező sötétség miatt! Úgy gondolom, hogy a tényleges jelenség minden mozzanatát örökre homály fedi, de elgondolkodtató lehet, ha a megadott időszakban ismét találunk a csillagászati kronológia segítségével egy napfogyatkozást. Az időpont behatárolása, amikor a jövendölés elhangzott, nehéz feladat lenne, pusztán a bibliai idézet szerinti évszám segítségével. Ezt azért kell megjegyezni, mert ha nem tudjuk, hogy milyen időszámítási formulát használt Ezékiel, akkor sikertelen lehet próbálkozásunk. A teológia tudománya azonban feltárta, hogy az Ezékiel által használt évszámítási éra kiinduló éve (epochája) Júda királyának, Jojakinnak Babilonba hurcolási időpontja. Ezt pedig a bővebb bevezetőből már láthattuk, hogy i.e. 597, a mi ma is használatos Gergely-naptárunk szerint… Tehát ebből az adatból kiindulva kell keresnünk napfogyatkozást, mégpedig kb. 12 évvel későbbi időpont körül. Valóban találunk is egy napfogyatkozást, amely i.e. 585. május 28-án volt látható és Egyiptom északi részén részleges volt (kb. 83 %-os). A késő délután bekövetkező égi jelenség Kis-Ázsián keresztül haladt. Felvetődhet a kérdés, hogy Ezékiel honnan tudhatta megjósolni, pár hónappal korábban, hogy egy napfogyatkozás következik be (ha valóban ez a jelenség húzódik meg a fenyegetés mögött)? Erre a földrajzi elhelyezkedése adhatja meg a választ, mivel Ezékiel maga is Babilonban volt fogságban. A babiloni papcsillagászok messze földön híresek voltak csillagászati megfigyeléseikről. A zsidó nép fiai, így Ezékiel is, bizonyosan ellesték a csillagászati számítások tudományát a kiváló babiloni tudósoktól. Ezért bátorkodott előre egy jövendölést mondani! Ma már tudjuk, hogy a babiloni tudós papok, sokkal előbb, már i.e. 800-tól megpróbálták előre számolni a holdfogyatkozások bekövetkeztének időpontját. Ezen egyszerűbb feladaton túl, még a jóval nehezebb napfogyatkozásokat is megkísérelték előre jelezni! (Ezen túlmenően még a bolygóegyüttállásokat is figyelték és számították, aminek majd a Jézus születését jelző „betlehemi csillag” feltűnésében – vagyis i.e. 7-ben – lesz jelentősége. Lásd ezen írást is a honlapon. Az ismertetett bibliai idézet további csillagászati kutatást érdemelne, hiszen a „Hold nem fényeskedik fényével” kifejezés mögött talán holdfogyatkozás rejtőzik.)
  Ennek az ókori napfogyatkozásnak további két jelentős történelmi kérdés megoldásában volt alapvető fontossága. Mégpedig a lűd és a méd csapatok Halüsz folyónál történt harcának időpont-meghatározásában, és a görög olimpiák kezdő évének kiszámításában.
  Nabukadneccar uralkodásának utolsó időszakában újra feléledt a zsidóság reménye, hogy Izráelt helyreállítsák. A vágyakat a babiloni birodalom meggyengülése ébresztette. A meggyengülést segíthette a háborúk sokasága is. Nabukadneccar legveszélyesebb külföldi ellenfele Küaxarész méd király volt, aki egykor Babilon szövetségese volt, az Asszíria ellen visel háborúban. A babiloni terjeszkedés a régi asszíriai érdekterületeket kebelezte be (Mezopotámia, Szíria és Palesztina). Küaxarész viszont hatalma alá vonta Irán egyes népeit, majd Kis-Ázsiába hatolt be, ahol a lűd király, Alüattész került szembe vele. Nabukadneccar politikai okokból nem akarta, hogy a hatalmi egyensúly felbillenjen és ennek elérése érdekében i.e. 585-ben tárgyalásokra szánta el magát. Közvetítése jóvoltából sikerült elérnie, hogy a lűd-még határt a Halüsz folyónál húzták meg. Babilon határai nem változtak meg. A két ellenséges nép, a lűd és a méd, az említett folyó közelében háborúskodott, amikor a napfogyatkozás i.e. 585 május 28-án késő délutáni bekövetkezte olyan ijedtséget váltott ki a harcolók között, hogy szétszaladtak. A csata időpontját a történészek csak kb. 40 év pontossággal tudták behatárolni (i.e. 626. és i.e. 583. közötti évekre), azért mert egy krónika szerint az esemény a 48. olimpiád 4. évében történt. Csakhogy mikor volt az első olimpiád első éve? Szerencse, hogy feljegyezték az említett napfogyatkozást, aminek időpontját a csillagászati kronológia csalhatatlan tudománya adta a világ kezébe. A híres olimpiád év első éve így i.e. 776-ra lett rögzítve, és ezen adat után a görög olimpád-érában lejegyzett adatot át lehetett számítani a ma használatos naptárunk évszámára! Külön tudománytörténeti érdekesség, hogy az említett napfogyatkozás Milétoszban is látható volt, ahol a híres görög tudós matematikus, Thalész (kb. i.e. 640 – i.e. 546) élt. Thalész ezt a napfogyatkozást előre jelezte és ezért lett a hét görög bölcs egyike…

Felhasznált irodalom:
Ponori Thewrewk Aurél: Jövőbe láttak-e a próféták? (Föld és Ég cikke.)
Kulin György (szerkesztő): A távcső világa (Gondolat, Budapest, 1980., 2. kiadás)
John Bright: Izráel története (Református Zsinati Iroda Sajtó Osztálya, Budapest.)

A rovat további cikkei