A klasszikus iszlám világ a 8. és a 14 század között hihetetlen fejlettséget ért a művészet, a tudomány és az építészet terén. A meghódított területeken mindenhol egyetemek, fürdők, csillagvizsgálók, botanikus kertek, fordítóirodák épültek, és a kultúra messze meghaladta az akkori világ más népeinek fejlettségi szintjét. A 14. század vége felé azonban hanyatlani kezdett az iszlám páratlan csodája, de egy nagy tudós és államférfi megszületése Szultaniehben még hozott egy utolsó felvirágzást.

Dr. Romhányi Attila: Maya kalendárium - A Drezdai Kódex

Előkészületben Dr. Romhányi Attila legújabb munkája, mely megfejti az ókori maják híres kalendáriumának "glypháit" (képírásos jeleit).

    Érdekes korszak volt az a bő ezredév, amelynek kezdetét a Nyugatrómai Birodalom bukásától számítják a történészek, amikor Európán, a civilizáció bölcsőjének földjén, szélvészként száguldottak végig a népvándorlás hullámai. A korszak végét manapság Kolumbusz útja jelképezi: az újra magára talált - immár keresztény - Európa elindul világhódító útjára. A korszakról számtalan téves kép él, az ismeretek hiánya, vagy egyoldalú tárgyalása is meghatározza a jelenlegi véleményeket. Nyilván ha a korszak történelme sem egységes megítélésű, akkor ez jelentkezik a korszak tudományos történetírásában is. Ennek legszembetűnőbb példája a "sötét" jelző, melyet főképpen az a marxista történelemszemlélet akasztott erre a korszakra, mely szerette volna az egyházat és a vallásosság következményeit eltüntetni. A középkorral kapcsolatban pedig, amelyet végig az egyház befolyása és a vallásos gondolkodás egyeduralma jellemzett, nem lehetett másképp megkérdőjelezni ezt a hatást, csak úgy, hogy annak eredményét sötétségként és elnyomásként mutatták be. 

Válaszok egy furcsának tűnő kérdésre

Ha az utca emberét azzal a meglepőnek tűnő kérdéssel faggatnánk, hogy mit tud az arab-iszlám világ csillagászatáról, a válasz nagy valószínűséggel egy bátortalan félmosoly vagy "jobb" esetben valamilyen, a média által sugallt előítéletes aktuálpolitikai klisé lenne. Ha egy amatőr-csillagászt kérdeznénk, valószínűleg kiderülne, hogy a fényes csillagok neveiket ebből a kultúrkörből kapták (l. Betelgeuse), és jobb esetben a következő válasz is elhangzana: "arab csillagászok örökítették át az ókori asztronómiai eredményeket a középkori nyugati világ számára".

Ulug bég, az iszlám államférfi és csillagász

Ennél többet azonban valószínűleg ők sem tudnának. A témakörben már néhány hazai feldolgozás napvilágot látott, de ezen cikk célja nem a részletes áttekintés. Ez meghaladja egyrészt a lap nyújtotta kereteket, de legfőképp a szerző kompetenciáját. Ennek ellenére a témakör egy adott szegmensről, az iszlám csillagászat egyik kiemelkedő alakjáról, a személyes érdeklődésből fakadó kutatómunka meghozta a gyümölcsét: ez az, amit most a kedves olvasó elé tárok.

A muszlim vallás és a csillagászat

      A Korán számos szúrája tartalmaz leírásokat csillagászati jelenségekről és égites-tekről. Külön szakaszok találhatók a muszlimok szent könyvében a csillagok (53. szúra), a Hold (54. szúra) és a Nap (91. szúra) kapcsán. Ezekben csakúgy, mint a Moha-med által közvetített isteni kinyilatkoztatások egyéb részleteiben, világosan az áll, hogy „Allahé (mind)az, ami az egekben és a földön van...”,[1] és ő az, aki az égboltot „építette” és a földet „kiterítette”.[2]