Főoldal Csillagászattörténet Egyetemes csillagászat Későközépkor Melanchthon veje és a csillagok
   

 

Melanchthon veje és a csillagok Konvertálás PDF-formátumba Nyomtatás Elküldés emailben
Szerző: Rezsabek Nándor | 2008. február 15., péntek
Caspar Peucer emlékezete

Image 

Négyszázöt évvel ezelõtt halt meg Caspar Peucer, a kiváló német humanista, lutheránus teológus, orvos, matematikus és csillagász. Írásunkban életútját, kiemelten pedig csillagászati munkásságát, valamint ennek érdekes magyar tudománytörténeti vonatkozását vázoljuk. A cikk megírásához nyújtott segítséget a szerzõ ezúton is köszöni Farkas Gábor Farkasnak, az ELTE Egyetemi Könyvtár régi nyomtatványok osztálya vezetõjének.

Caspar Peucer 1525. január 6-án helyi polgárok, Gregor Peucer és Ottilie Simon gyermekeként a szászországi Bautzenben született – abban a német városban, mely néhány évtizeddel korábban, 1469 és 1490 között Mátyás királyunknak hódolt. Tanulmányait a városi iskolában, majd a Goldberger latin iskolában kezdte.

A tehetséges szász ifjú 1540-tõl a híres-neves wittenbergi egyetemen matematikát, csillagászatot és orvoslást tanult, valamint teológiai képzettséget szerzett. Magisztrátusi fokozatát 1545-ben szerezte. 1553-ban a matematika, 1554-ben a bölcselet, 1560-ban pedig az orvostudományok professzora lett, valamint ettõl az esztendõtõl az oktatási intézmény rektori feladatait is ellátta. 1566-ban Miksa császártól – és magyar királytól – nemesi címet kapott. 1570-tõl August szász választófejedelem udvari orvosaként, valamint az egyetem tanácsadójaként és latin iskolai szuperintendánsként tevékenykedett. Utazásai és kapcsolatai révén humanista nézetei Európa-szerte ismertté váltak.

Egyetemi évei alatt Luther Márton legközelebbi munkatársa és barátja, Melanchthon Fülöp reformátor és humanista házában nyert szállást. 1550-ben feleségül vette Melanchthon legifjabb lányát, Magdalenát; házasságuk gyümölcseként tíz gyermek született. Peucer sokat tett Melanchthon munkásságának megismertetéséért: kiadta leveleit, beszédeit, nevéhez fûzõdik a filippisták álláspontját tartalmazó, 1560-as Corpus Doctrinae Philippicum, illetve apósa népszerû egyetemes világtörténete, a Chronicon Carionis 1581-es folytatása. Ennek okán személye a korszak hitvitáinak szempontjából is jelentõs.

Melanchthonhoz hasonlóan – aki a lutheri és kálvini tanok közelítésén munkálkodva az ökumenikus szemlélet egyik elõfutára volt – az ortodox szászországi lutheránusok Peucert is titkos kálvinizmussal gyanúsították. Egyetlen vádpont alapján, filippista nézeteiért 1574-ban letartóztatták. 1576-ban családjának tagjait is Rochlitz várába záratták. Peucer fogva tartását ugyanebben az esztendõben megszigorították, és további tíz esztendõn át magánzárkában raboskodott Lipcse városában.

A fogságból 1586-ban szabadult. Az Anhalti Hercegség székhelyén, Dessauban városi tanácsnokként, a herceg tanácsadójaként és az ifjú trónörökös nevelõjeként tevékenykedett, illetve orvosként dolgozott. Matematikai, csillagászati, orvostudományi, történelmi, teológiai, vallás- és egyháztörténeti vonatkozású mûveket jegyzett, de megjelent önéletrajzi írása, valamint verseket is írt. Elsõ feleségének 1576-ban bekövetkezett halála után 1587-ben Bautzen polgármesterének özvegyével, Christina Schilddel kötött házasságot. A lutheránus hit németországi apostola 1602. szeptember 25-én Dessauban hunyt el; a városi templomban helyezték örök nyugalomra.

„A csillagászat Isten jobb megértését szolgálja, s a hit ösztönzõleg hat a minél pontosabb megfigyelésekre” – vélte Peucer. Mint az Elementa doctrinae de circulis coelestibus et primo motu címû, 1569-ben Wittenbergben kiadott mûvébõl egyértelmûen kitûnik, világosan elkülönítette az asztronómia tudományát és az asztrológiát, és világlátása pontosan beleilleszthetõ Melanchthon keresztény csillaghitének rendszerébe.

Peucer asztronómiai tevékenységével Farkas Gábor Farkas, az ELTE Egyetemi Könyvtár régi nyomtatványok osztályának a vezetõje foglalkozott több tanulmányban, igen nagy alapossággal. Megtudhatjuk belõlük, hogy Peucer 1551-ben megjelent csillagászati kézikönyvét a következõ negyven esztendõben hatszor adták ki. Ebben – Melanchthonhoz és Lutherhez hasonlóan – hipotézisnek tekintve elutasította Kopernikusz heliocentrikus világképét. Ettõl függetlenül a lengyel tudóst az ókorban élt görög Ptolemaiosz óta a legnagyobb csillagásznak tekintette; Peucer mûve az elsõ olyan munka, amelyik egyáltalán tanulmányozásra méltónak tartotta a kopernikuszi elméletet.

1571-ben Wittenbergben megjelent, iskolai oktatásra szánt mûvének (Hypoteses astronomicae, seu theoriae planetarum. Ex Ptolemaei et aliorum veterum doctrina ad observationes Nicolai Copernici, et canones motuum ab eo conditos accommodatae) bevezetõjében arról írt, hogy az abszurd kopernikuszi teória csak összezavarja a tanulókat, ezért nem tanítja. A mûben Peucer pontról pontra összehasonlította a kopernikuszi és a ptolemaioszi rendszert, s konklúzióként azt tanácsolta tanulóinak – kissé ironikusan –, hogy ha meg akarják érteni a kopernikuszi elmélet bizonyítását, akkor konzultáljanak személyesen Kopernikusszal.

A korszak egyik legjelentõsebb asztronómusa, Tycho Brahe 1566-ban csillagászati tanulmányait Peucer irányítása alatt végezte Wittenbergben. A két csillagász még évtizedekkel késõbb is tartotta a kapcsolatot, s levelekben számoltak be egymásnak kutatási eredményeikrõl.

1572-ben Peucer levelet írt Hieronymus Wolf német humanista filológushoz. Ebben beszámolt egy új és magányos csillag létrejöttérõl, amely nem mozgott a Cassiopeia csillagképben, s a Vénusz kivételével az összes égitestnél fényesebb volt. Egy IV. Vilmoshoz írt levelében isteni csodaként beszélt az objektumról, amely szerinte egyike a Krisztus utolsó eljövetelét megelõzõ napon feltûnõ égi jeleknek. Az eseménynek egy költeményt is szentelt, de ebben nem foglalt állást az új csillag meghatározásáról, csak annyit állapított meg róla, hogy nem üstökös, hiszen nincs csóvája. Az új csillagot, néhány más csillagászhoz hasonlóan, a bolygók fölé, az állócsillagok szférájába helyezte. Bár megfigyelései ellentétben álltak az arisztotelészi természetfilozófia elveivel, teológiai interpretációja lehetõvé tette, hogy Isten különleges gondviselésébe vetett hitével feloldja ezt, és az új csillag pozícióját jól határozza meg.

Az új csillag a Tycho Brahe nevéhez fûzõdõ, 1572. évi szupernóva volt. A 2005. esztendõ magyar vonatkozású tudománytörténeti és könyvészeti szenzációja volt, hogy Farkas Gábor Farkas felfedezett egy kéziratot, amely Peucer és Friedrich Widebrand wittenbergi iskolamester és lelkész méréseit és asztrológiai jövendöléseit tartalmazza ezzel az objektummal kapcsolatban. Az anyagot a 16. század végén egy 15. századi kódextöredékbe kötötték. A könyv eredetileg Matthias Flacius Illiricus horvát származású hebraista és teológus tulajdonában volt. Jelenleg az Egyetemi Könyvtár állományát gyarapítja.

Az Evangélikus Élet 2007/38. számában megjelent cikk másodközlése

A rovat további cikkei