Főoldal Csillagászattörténet Egyetemes csillagászat Általános A változó csillagok ismertetése
   

 

A változó csillagok ismertetése Konvertálás PDF-formátumba Nyomtatás Elküldés emailben
Szerző: Rákosi Miklós | 2009. január 16., péntek
5. közlemény

Változók jelölése

   Az ókorban a csillagászok csillagtérképeiken a csillagok mellé megkülönböztető jelt nem írtak, tehát a csillagok felismerése igen körülményes művelet volt. Az arabok úgy oldották meg a problémát, hogy a fényesebb csillagokat sorra elnevezték. E nevek még ma is ismerősek előttünk. (Vega, Aldebaran, Merak, Dubhe, Deneb. stb.)

   A csillagokat először Bayer jelölte meg 1603-ban megjelent Uranometriá-jában, azt a szabályt tartva szemelőtt, hogy az egyes csillagképek legfényesebb csillaga legyen az α, a következő a β, majd γ, δ, ε, ... ω. Ezt többé-kevésbé be is tartották, amennyiben az α jelzésű csillag általában a legfényesebb egy-egy csillagképen belül.

   A görög betűk kevésnek bizonyultak, ekkor a latin kis betűket használták, sőt néhol kénytelenek voltak a latin nagy ábécéhez is nyúlni. Több csillagtérképen alkalmazták a nagy A betűt, sőt a Cassiopeia csillagképben a B-t is, a Hydrában a C-t és a Cygnusban P-vel jelzett csillagokat is találunk. A csillagoknak ilymódon való megjelölése még ma is használatos. A csillagot jelentő betű vagy szám után a csillagkép nemzetközileg megállapított latin neve kerül genitivusban.

   A múlt században felmerült az a gondolat, hogy a változókat a többi csillagoktól eltérő módon jelöljék meg. Argelander indítványára a latin nagy betűket használjuk erre a célra, még pedig R-től lezdve, hogy a Bayer által A-, B-, C és P-vel jelzett csillagokkal ne lehessen összetéveszteni. Tehát minden egyes csillagkép első kilenc változójának jele:

R S T U V W X Y Z

   Azok a fényesebb változók, melyeket Bayer már megjelölt, nem kaptak külön jelet. Ilyenek pl: δ Cephei, β Lyrae, d Serpentis, χ Tauri stb.

A változóknak ilymódon való megjelölése jól bevált mindaddig, amíg fel nem fedeztek valamely csillagképben egy tizedik változót. Ekkor az új jelölési módra többféle javaslat került szóba. A franciák a következő jelölést használták:

1-9

10-18

R2

S2

T2

U2

V2

W2

X2

Y2

Z2

19-27

R3

S3

T3

U3

V3

W3

X3

Y3

Z3

E jelölési mód nem a legcélszerűbb. A Nyland-féle sokkal áttekinhetőbb:

1-9 

10-18

V10

V11

V12

V13

V14

V15

V16

V17

V18

19-27

V19

V20

V21

V22

V23

V24

V25

V26

V27

stb.

   Eszerint például a csillagkép 335. változója V335  jelet viseli.

  E két jelölési módról előbb-utóbb áttértek a ma is használatos Hartwig által bevezetett jelölésre, mely az R-től Z-ig terjedő betűk kettős kombinációiból áll. A csillagkép első 54 változójának jelölése tehát így alakul:

R

S

T

U

V

W

X

Y

Z

RR

RS

RT

RU

RV

RW

RX

RY

RZ

 

SS

ST

SU

SV

SW

SX

SY

SZ

 

 

TT

TU

TV

TW

TX

TY

TZ

 

 

 

UU

UV

UW

UX

UY

UZ

 

 

 

 

VV

VW

VX

VY

VZ

 

 

 

 

 

WW

WX

WY

WZ

 

 

 

 

 

 

XX

XY

XZ

 

 

 

 

 

 

 

YY

YZ

 

 

 

 

 

 

 

 

ZZ

   Az egyes csillagképekben felfedezett változók száma hamarosan elérte, sőt túlhaladta az 54-et. Ekkor jöttek a különböző indítványok a jelölést illetően. Többen áttértek a hármas betűkre:

RRR RRS RRT ... RRZ SSS SST ...

stb.

Ez azonban kissé bonyolultnak mutatkozott.

   Nemzetközi megegyezés alapján a változók jelölését az 55-től kezdve az alábbiak szerint állították össze:

 AA

 AB

 AC

..

..

..

..

AX

AY

AZ

 

 BB

 BC

..

..

..

..

BX

BY

BZ

 

 

 ..

..

 ..

..

 .. 

 .. 

 .. 

..

 

 

 ..

.. 

 ..

 .. 

..

..

..

 ..

 

 

 

PP

PQ

PR

..

PX

PY

PZ

 

 

 

 

QQ

QR

..

QX

QY

QZ

   Ezzel összesen 334 csillagot tudtunk megjelölni minden csillagképen belül. A felfedezett változók száma néhány csillagképen belül hamarosan túllépte a fenti számot is. Ekkor a fentebb vázolt Nyland-féle jelölési módra tértek át:

333

QY

334

QZ

335

V335

336

V336

stb.

   Ezzel végre olyan jelölési módhoz értünk el, mely kimeríthetetlen.

   E bonyolult jelölés oka az, hogy eleinte nem gondoltak arra, hogy a változók száma idővel ennyire megnövekedhetik.

   Végül megemlítek egy, a fentiektől független jelölési módot, melyet Amerikában ma is használnak. Ez hat jegyből álló szám, melynek értékeiből kiolvasható a csillag 1900,0-ra vonatkozó koordinátái. Az első két szám jelenti a rektascensio óráit, a középső két szám a perceket, az utolsó két szám a deklináció értékeit adja fokokra kerekítve. Negatív deklinációt dőlt (kursiv) számok mutatják. Ha két olyan változót akarunk megjelölni, melyeknek koordinátái olyan kismértékben különböznek egymástól, hogy mind a két csillag ugyanazt a számot kapja, a szám mögé kis a, illetőleg b betűt helyezünk megkülönböztetés céljából. Például az

AY Lyrae változó jele 184037
koordinátái 1900,0-ban tehát

α= 18h 40m δ= +37°

Az MU Centauri jele: 120743
koordinátái:

α= 12h 7m δ= -43°

   Ez a jelölési mód akkor lenne elfogadható, ha a csillagok koordinátái állandóak lennének. Mivel a koordináták a precessio folytán változnak, nem célszerű ezt használni, s azonkívül körülményes lenne minden változó számát észben tartani.

   Új változó felfedezésekor ideiglenes jellel látjuk el a csillagokat, mely a sorszámot, a feldezés évét és a csillagkép nevét tartalmazza, Például a 63.1905 Geminorium nevű égitest jelenti az 1905-ben felfedezett hatvanharmadik változót, melynek helye a Gemini csillagkép. Mikor az újonnan felfedezett csillagról minden kétséget kizáróan kitűnik, hogy változó, végleges jelet kap. A fent említett 63.1905 Geminorium a TW Geminorium végleges nevet kapta.

A Csillagok Világa 1948/2. számában megjelent cikk internetes változata

A változó csillagok.
A változó csillagok ismertetése. 4. közlemény. A Cepheida változók.
A változó csillagok ismertetése. 6. közlemény. RV Tauri változók.

A rovat további cikkei