Főoldal Csillagászattörténet Egyetemes csillagászat Általános Specola Astronomica Vaticana - a pápai állam csillagvizsgálója
   

 

Specola Astronomica Vaticana - a pápai állam csillagvizsgálója Konvertálás PDF-formátumba Nyomtatás Elküldés emailben
Szerző: Rezsabek Nándor | 2005. január 13., csütörtök
A pápai állam csillagvizsgálója, a Vatikáni Obszervatórium, egyike a világ legrégibb asztronómiai kutatóhelyeinek. Központja a Rómától 35 kilométernyire fekvő Castel Gandolfóban, a pápa nyári rezidenciáján található, míg az észlelőmunka az Arizonai Egyetem Steward Obszervatóriumában koncentrálódik. Cikkünkben szót ejtünk a pápai állam történetéről, bemutatjuk a csillagvizsgáló múltját és jelenlegi működését, valamint írunk azokról a magyar csillagászokat, akik pályafutásuk során megfordultak a neves intézményben.

Castel Gandolfo, a Vatikáni Obszervatórium központja

A pápai állam története dióhéjban
Az államformáját tekintve abszolút monarchiaként működő, a törvényhozói-végrehajtói-bírói teljhatalommal felruházott pápa által vezetett Vatikánvárosi Állam a földgolyó területileg legkisebb, nemzetközi hatását és befolyását tekintve azonban egyik legjelentősebb országa: területe 0,44 km2 - ami körülbelül a Margitsziget felének felel meg -, lakosainak száma 890, azonban a katolikus világ, több mint egymilliárd ember egyházi és spirituális központja.

Róma az 5. századtól, az I. Konstantin császár által építtetett Szent Péter székesegyház szomszédságában emelt palota létrejöttétől szolgált pápai rezidenciaként. Az első pápai államot azon a területen alapították, amelyet Kis Pipin frank uralkodó adományozott 754-ben a pápának: 1100 éven át Itália középső része volt az Egyházi Állam, székhelye pedig Róma. Nagy Károly és utódai, a német-római császárok az Egyházi Állam urait saját hűbéreseiknek tekintették: ez a függés korlátozta a pápák világi hatalmát, és a 13. századig állandó háborúskodások forrását jelentette. Ezt követően - egészen az 1800-as évek közepéig - az országot több alkalommal is fenyegette a francia királyok itáliai terjeszkedése, és sokszor jellemző volt a belső feudális széttagoltság is. Az Itália egységért küzdő olasz csapatok 1859-60-ban először az akkor 42.000 km2-es és 3 millió lakosú állam északi részét, majd egy évtized múltán, 1870-ben Rómát is elfoglalták, és a mai Vatikán területén kívül az egész országot beolvasztották az Olasz Királyságba. 1929-ig a pápa nem ismerte el világi hatalmának csorbítását; az ún. lateráni megállapodást követően azonban a Vatikán Rómától és az olasz államtól független politikai egységgé vált. A Szentszék befolyása és hatása azonban manapság is messze túlhaladja a városállam területének határait.

A Vatikáni Csillagvizsgáló története
Az intézmény múltja a 16. század végéig nyúlik vissza. XIII. Gergely pápa ekkor építtette Rómában az ún. Gergely Tornyot - más néven Szelek Tornyát - melyet az akkoriban legkorszerűbb csillagászati műszerekkel szereltetett fel. Az 1582-ben bevezetett naptárreformot előkészítő bizottság is itt tartotta üléseit. Ennek kidolgozásában meghatározó szerepe volt Christoph Claviusnak, az Itáliában élő, német származású jezsuita csillagász-matematikusnak. Clavius fő műve az Opera Matematica, mely korának teljes matematikai ismeretanyagát áttekintette, de megfigyelte az 1567-es itáliai gyűrűs napfogyatkozást, észlelte az 1572-es, Cassiopeiában feltűnt szupernóvát, és a távcső feltalálása után - Galileivel kapcsolatban állva - rendszeresen végzett távcsöves megfigyeléseket.

A pápai állam ezt követően jelentős erőfeszítéseket tett a csillagászati kutatások támogatására. Három obszervatórium is létrejött: a Collegio Romano csillagvizsgálója (1774-1878), a Capitolium csillagvizsgálója (1827-1870), valamint a Specola Vaticana (1789-1821) a Gergely Toronyban. A Collegio Romano obszervatóriumát 1849-től haláláig Angelo Secchi, a híres olasz jezsuita csillagász igazgatta. Secchi 1863-ban megállapította, hogy a Nap színképéből már ismert Fraunhofer-féle sötét vonalak a csillagok színképében is felfedezhetőek. Ő volt az, aki első alkalommal osztályozta a csillagokat színképük alapján, és aki először próbálkozott az üstökösök színképvizsgálatával. A Specola Vaticanában fogyatkozások, üstökösök és Jupiter-holdak megfigyelésével foglalkoztak, észleltek Merkúr-átvonulást, de végeztek meteorológiai és szeizmológiai méréseket is.


A Vatikáni Csillagvizsgáló 40 cm-es kettős asztrográfja

A Vatikáni Csillagvizsgálót 1891-ben XIII. Leó pápa hivatalosan újjáalapította, és a Szent Péter székesegyház mögötti hegyoldalra telepítette át. Ekkoriban a jezsuiták mellett még más rendek is szerepet játszottak az intézmény működtetésében. Az igazgató posztot 1906-tól betöltő Pater Hagen vezetésével kiadták az Atlas Stellarum Variabiliumot, mely 379 változócsillag környékének részletes térképét közölte - mindezt még a fényképezés felhasználása nélkül. Elkészítették a +55˘-os és +64˘-os deklináció közé eső csillagok fotografikus térképét, egy új módszerrel meghatározták 6000 mélyég objektum fényességét, és foglalkoztak például a sötét ködök megfigyelésével is.
Róma városának növekvő fényszennyezettsége miatt XI. Pius pápa a csillagdát 1934-ben Castel Gandolfóba, az olasz fővárostól 35 kilométerrel délkeletre fekvő pápai nyári palotába költöztette. Az ekkor már kizárólag a jezsuiták által kezelt, és Pater Stein által vezetett intézmény fő műszere kezdetben két 40 cm-es Zeiss-refraktor és egy 60 cm-es - szintén Zeiss gyártmányú - reflektor volt, 1957-től pedig egy 98 cm-es Schmidt-távcső lett az intézmény legnagyobb teleszkópja. A kutatási programban elsősorban változó- és kettőscsillag-megfigyelés, asztrofizikai kutatások, valamint a Tejút szerkezetének meghatározása szerepelt, de foglalkoztak kisbolygók és üstökösök észlelésével, és a Schmidt-távcső üzembe helyezése után a csillagok színképosztályokba sorolásának új technikáival.

Az intézmény közelmúltja és jelene
Az „Örök Város” fejlődése és terjeszkedése nem állt meg - a 80-as évekre a fénybúra elérte Castel Gandolfót is. 1981-ben, II. János Pál regnálása idején a probléma megoldására az egyesült államokbeli Arizona Állam Tucson városában, az Arizonai Egyetem Steward Obszervatóriumához kapcsolódva létrejött a Vatikáni Obszervatórium Kutató Csoport (VORG), és ez lett a csillagvizsgáló második, de a konkrét megfigyeléseket tekintve elsőszámú kutatóhelye.

A VATT, a Vatikáni Fejlett Technológiájú       Teleszkóp. Az 1,8 m tükörátmérőjű teleszkópot az arizonai Mount Grahamen helyezték el

1994-ben nagyszabású vállalkozás vette kezdetét: a Steward Obszervatóriummal közösen, az arizonai Mount Grahamen - amely az Egyesült Államok kontinentális területei közül, a csillagászati megfigyelések szempontjából az egyik legkedvezőbb adottságú földrajzi hely - megkezdte működését a VATT, a Vatikáni Fejlett Technológiájú Teleszkóp. A műszer egyben az első optikai-infravörös távcsöve a Mount Graham Nemzetközi Obszervatóriumnak (MGOI). Az azimutális szerelésű VATT főtükre 1,8, segédtükre 0,38 méteres. A távcsőidő 75%-a felett a VORG, 25%-a felett pedig az Arizonai Egyetem rendelkezik. A kutatási programban elsősorban a csillagfejlődés és a galaxisok struktúrájának tanulmányozása, továbbá a Mars és Jupiter között kisbolygók, és a Neptunuszon túli Kuiper-objektumok vizsgálata szerepel. Mivel a csillagda egyfajta híd szerepet tölt be a tudomány és a katolikus egyház között, igen nagy hangsúlyt helyez az interdiszciplináris témák vizsgálatára: a csillagászat, a filozófia és a teológia kapcsolatára és kölcsönhatásának elemzésére.
Fontos megemlíteni a Vatikáni Csillagvizsgáló Castel Gondolfó-i könyvtárát: több mint 22.000 kötetet tartalmaz, köztük számos, a csillagászat történetét is meghatározó alapművet. Megtaláljuk Kopernikusz, Galilei, Kepler, Tycho, Newton, valamint Clavius és Secchi írásait is. A Vatikáni Obszervatórium emellett egyedülálló, 1000 darabból álló meteoritgyűjteménynyel is rendelkezik.
Az intézmény igazgatója jelenleg az amerikai George V. Coyne jezsuita csillagász.

A magyar vonal

Magyarok a Vatikáni Csillagvizsgálóban (balról       jobbra): <i>Sabino Maffeo S. J. </i>akkori igazgatóhelyettes, <i>Jäger Zoltán,  Hegedüs Tibor </i>és <i>Teres Ágoston S. J.</i><BR>(A felvétel 1989-ben készült)

A pápai állam csillagvizsgálójában két kiváló magyar asztronómus is dolgozott: Tibor Mátyás S.J. 1902. február 24-én (a Trianonban később teljes egészében elcsatolt) Sáros megyében, Szentmihályfalván látta meg a napvilágot. Elemi iskolát Iglón, középiskolát az eperjesi katolikus, majd az egri ciszterci gimnáziumában végezte. 1928-tól a Pázmány Péter Tudomány Egyetem fizika-matematika szakán tanult. Rövidesen felvette a csillagászatot is: Klebelsberg Kunó kultuszminiszter ötlete nyomán a kalocsai csillagvizsgálót, a Haynald Obszervatóriumot, Pécsre kívánták telepíteni, és az ottani egyetemhez csatolni. Mivel az akkori igazgató, Anghern Tivadar nem vállalta az egyébként megtisztelo állást, Tibort szemelték ki a csillagda igazgatójának, aki "mellesleg" egyetemi tanárként is dolgozott volna. Tibor disszertációját (melynek megszületését Terkán Lajos is segítette), melynek címe: „Napsebesség meghatározása gyenge fényességu csillagok páros csoportosítása alapján”, Kövesligethy Radó a Tudományos Akadémia rendes ülésén is ismertette. 1932-ben jeles eredménnyel sikerült doktori szigorlata (fo tárgya a csillagászat, a melléktárgyak a kísérleti fizika és a filozófia voltak). Ezután a Dublini Obszervatóriumba került. Disszertációját olvasva Pater Stein igazgató 1934-ben meghívta a Castel Gandolfó-i csillagvizsgáló asszisztensének. Itt elsosorban a Tejút kiválasztott csillagmezoinek megfigyelése térén ért el jelentos eredményeket, de kettoscsillag-, kisbolygó- és üstökösmegfigyeléseket is végzett. Azt tanulmányozta, hogy a Tejútrendszer egy egyszeru spirálgalaxis-e, vagy spirálgalaxisok csoportja. Az észlelések során azt vizsgálta, hogy a rohamos csillagcsökkenés után, amely voltaképpen a Tejút határát jelentette, mutatkozik-e újabb csillagsűrűsödés, amely az átmenetet igazolná a szomszéd galaxisba - ilyen átmenetet jelentő sűrűsödést azonban nem talált, de a munka nagy része még hátra volt. 1940-ben rövid pihenésre Budapestre érkezett, de a háborús események miatt nem térhetett vissza a Specola Vaticanába. Szegeden, majd a Kassai Hittudományi Főiskolán (itt kozmogóniát) tanított. Ezt követően a svábhegyi csillagvizsgálóban Detre László igazgató ajánlott neki állást, de a német megszállás miatt nem tudta megkezdeni munkáját, és a Rómába történo újabb visszatérési kísérlete is sikertelen volt. 1945-46-ban Lassovszky Károly tanszékvezető Image hívására a Pázmány Péter Tudomány Egyetem Csillagászati Tanszékének lett tanársegédje. Innen került Kalocsára, a Haynald Obszervatórium igazgatói székébe. Csillagpárok mérésével foglalkozott, kiadta Fényi Gyula 1896 és 1902 közötti protuberancia-gyűjteményét, és nagyszabású terveket szövögetett a csillagvizsgáló muszereinek megújítására. (1947-ben a Szent István Akadémia rendes tagjává választotta.) 1950. június 9-én azonban államosították a csillagvizsgálót - a fomuszert és a könyvtárat Budapestre, Fényi Gyula észleléseit (késobb) Debrecenbe vitték. Tibor Mátyást élete hátralevo részében minden csillagászati munka lehetoségétol elzárták. Budapesten papi munkát vállalt, és itt hunyt el 1995. január 13-án. 1992-ben a jezsuita asztronómust a Magyar Csillagászati Egyesület tiszteletbeli tagjának választotta.

Teres Ágoston S.J. családi neve Terescsényi, míg egyházi szolgálata során a Gustav Teres nevet használta - 1931. január 25-én Kecskeméten született. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a piaristáknál és Pápán a bencéseknél végezte. 1949-ben Budapesten felvételt nyert a jezsuita rendbe, majd a Hittudományi Akadémián filozófiát és teológiát tanult. Később a burgosi és a frankfurti főiskolán licenciátust kapott teológiából és biblikumból. 1961-ben Norvégiába hívták: a Skandináviában szétszórtan élő magyarok szociális és lelki gondozását végezte. Eközben az Oslói Egyetem Természettudományi Karán matematika-fizika-csillagászat szakos tanári oklevelet szerzett. Publikációi angol, német és norvég szaklapokban jelentek meg. Elsősorban napfizikával, kozmikus geofizikával, kozmológiával és bibliai csillagászattal foglalkozott-foglalkozik. A Vatikáni Csillagvizsgálónak 1984-től lett társasztronómusa. Jelenleg is Oslóban és a Vatikánban él. Teres gyakran vállal szülőhazájában is előadásokat, "Biblia és asztronómia" című kiváló csillagászattörténeti munkája pedig magyar nyelven is olvasható.

Utószó
A Specola Astronomica dicső múltja és korszerű jelene követendő példaként áll minden tudományos intézmény számára. Reméljük, hogy az új évezred ismételten sok izgalmas kutatási eredménnyel szolgál majd, és tovább folytatódik a keresztény hit és a természettudományos világnézet napjainkban már békés együttélése, valamint a Világegyetem titkainak megismerésében történő együttmunkálkodása.

Forrásművek:
• Cavalloni Ferenc: A Vatikáni Csillagvizsgáló új otthona; 1936. október; Búvár; Dr. Cavallier József
• Chris Corbally szerk.: a Vatikáni Obszervatórium honlapja; http://clavius.as.arizona.edu/vo/
• Jim Erickson: The Vatican’s Eye on the Heavens; 2000. július 16.; http://www.space.com/scienceastronomy/astronomy/vatican_observe_000716.html
• J.G. Hagen: Vatican Observatory; 1912; The Catholic Encyclopedia, Volume XV; http://www.newadvent.org/cathen/15309a.htm
• Balázs Béla-Bartha Lajos-Marik Miklós: Csillagászattörténet Életrajzi Lexikon (A-Z); 1982; Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Budapesti Szervezete
• Bartha Lajos-Könnyű József-Pischné Könnyű Edina: Magyarországi csillagászok életrajzi lexikonja; 2000.; Magyar Amatőrcsillagászok Baráti Köre
• Holl András-Mizser Attila-Taracsák Gábor szerk.: Meteor Csillagászati Évkönyv 1996; 1995.; Magyar Csillagászati Egyesület
• Dr. Mojzes Imre: A kalocsai Haynald Obszervatórium története; 1986
• Teres Ágoston: Biblia és asztronómia; 1999.; Springer Orvosi Kiadó
• D. Gergely Anikó szerk.: Földünk országai; 1981.; Kossuth Könyvkiadó
• Berei Andor szerk.: Új magyar lexikon; 1960.; Akadémiai Kiadó
• Papal States; 2001.; The Columbia Encyclopedia, Sixth Edition; Columbia University Press; http://www.bartleby.com/65/pa/PapalSta.html
• Vatican; 2001.; The Columbia Encyclopedia, Sixth Edition; Columbia University Press; http://www.bartleby.com/65/va/Vatican.html

A Meteor 2002/10. számában megjelent cikk másodközlése

A rovat további cikkei