Főoldal Csillagászattörténet Magyar csillagászat 17-18. század 175 éve született Schenzl Guidó
   

 

175 éve született Schenzl Guidó Konvertálás PDF-formátumba Nyomtatás Elküldés emailben
Szerző: Válas Péter | 2008. december 15., hétfő

Image

   Cikkünk egy magyarrá lett osztrák tudósnak állít emléket, aki életének nagyobbik felét töltötte hazánkban. Nemcsak iskolánk őrzi működése nyomát, amelynek első igazgatója volt, hanem a magyar meteorológia és geofizika is sokat köszönhet neki.

   Schenzl Guidó 1823. szeptember 28-án Stájerországban, az Enns-völgyi Hausban látta meg a napvilágot. Az admonti bencés kolostor szerzetese lett, majd 1850-ben a marburgi főgimnázium helyettes tanára. Itt matematikát és fizikát tanított. 1851-ben, az admonti apát engedélyével jött Magyarországra, ahol először a szomszédságunkban levő budai királyi egyetemi katolikus főgimnázium tanára volt.

   Neveléstörténetünk jelentős fejleménye az oly régóta áhított reáliskola megjelenése a magyar oktatási rendszerben. A sors furcsa fintora, hogy a magyar reformkor legjobbjai által szorgalmazott iskolatípust éppen a Bach-korszak önkénye teremtette meg végül, s próbálta (az első években sikerrel) a polgári fejlődés mellett a németesítés eszközévé tenni. Az egyik első ilyen intézet volt a Toldy elődje, a budai cs. kir. főreáltanoda. Ferenc József 1854. december 28-án írta alá a rendeletet, amely a főreáltanoda tanárainak fizetését a magyar tanulmányi alapra hárította (ezzel az állami forrás ki is merült, a többi költséget Buda városa állta); ettől a naptól számítjuk iskolánk alapítását. Január 5-én, kezdetben ideiglenes jelleggel, Schenzlt nevezték ki első igazgatónak. Ő nagy energiával látott a szervezéshez, s így októberben egy ideiglenes épületben megkezdődhetett a tanítás.

   Nem volt könnyű a munka, amelyet vállalt. Buda egyetlen reáltanodája lévén az intézet (melybe sok gyereket azért adtak, mert a gimnáziumnál két évvel rövidebb s így olcsóbb is volt), nem tarthatott igényt az elitiskola címre. Figyelvén a korai évek tanulmányi átlagait s a bukások arányát, tisztelettel kell gondolnunk azokra a tanárokra, akik magukra vették a tanítás nem mindig látványos feladatát. A tanári karral sem volt sokkal könnyebb a helyzet. Bár olyan tudósok is eltöltöttek benne pár évet, mint Szabó József, a magyar geológia atyja, vagy Anton Kerner biológus (az ő emléktáblája a kapu mellett látható), sokuknak egyáltalán nem volt a pályához előírt képesítése, és gyakran cserélődtek a tanárok. Alig több mint öt évvel az első évnyitó után Schenzl mellett már nem maradt senki az alapítók közül.

   Schenzl Guidótól származik a máig élő toldys hagyomány, az iskola barátságos légköre. Mértékkel alkalmazta a fenyítést (a karcerba olykor egy évig sem zártak senkit...), s más eszközökkel igyekezett fenntartani a fegyelmet. Megvédte még a németellenes politikai tüntetéseken részt vevő diákjait is. Megóvta azonban a tanárok tekintélyét is; az új iskolával most ismerkedő budai polgársággal szemben ez sem volt mindig könnyű.

   Nehéz tanév volt az iskola és Schenzl életében az 1860–61-es, az októberi diploma éve. A magyar államnyelvet helyreállító császári rendelet nyomán országszerte (néha, mint nálunk is, tettlegességig menő) viták robbantak ki az iskolák tanítási nyelvéről. A tanári kar kettészakadt. Pedig kezdetben nem történtek látványos változások: a november 16-i értekezleten Hofer Károly csak annyit mondott, hogy a legfelső osztály magyar irodalmi óráit ezentúl részben magyarul(!) kívánja tartani. Az események azonban felgyorsultak, s a testület már néhány héttel később a magyar és a német tannyelv egyenjogúsítása mellett foglalt állást. Ekkor még a helytartótanács elutasításába ütköztek, de két pángermán tanárnak már ez is sok volt, s tanév közben elhagyták az iskolát. Schenzl Guidó viszont, akit az osztrákok a német szellem erősítésére helyeztek ide, döntő lépést tett: kiállt a magyarítás mellett, s maga is megtanulta nyelvünket. Még ő volt az igazgató, amikor 1868-ban teljesen magyarrá vált az iskola, s fájó szívvel búcsúzott négy kiváló tanárától, akik nem tudtak magyarul, s ezért távozniuk kellett. (Igaz, élőszóban ő sem bírta olyan jól a magyart, mint írásban, ezért a váltáskor aligazgatót neveztek ki mellé a napi tanulmányi ügyek intézésére Say Móric személyében.)

   Schenzl a főreáltanodát kezdettől fogva tudományos műhelynek is szánta. 1849 óta, amikor a gellérthegyi csillagda a budai harcok áldozatául esett, gyakorlatilag nem volt Magyarországon se csillagászat, se meteorológia, de még időjelzés sem: már járt a vasút, de a pontos időt legközelebb Bécsben mérték! Ezen a helyzeten akart változtatni Schenzl Guidó. Többévi előkészület után 1861-ben nyitotta meg az iskola épületében időjárástani és földdelejességi észleldéjét. Az ebben az évben először magyarul is megjelenő értesítőben így ír erről:

   „A rendes észleletek ekközben az intézet eszközeivel f. é. Márczius 14-én kezdettek meg, s a légnyomat és mérséklet, gőznyomat és nedvesség, befellegezés és légmozgalmi viszonyokon kivül kiterjeszkednek még a lég ozontartalma vizsgálatára és a földdelejesség elhajlásának [azaz a mágneses deklinációnak] változásaira. A mértani szakok tanára Mikoletzky József úr szives fáradalma folytán meghatároztatott az észleleti helyiség magassága a pesti vaspályaudvar sinyei felett, a hidnáli vizállásmérő 0 pontja és a vaspálya lejtmérései nyomán az adriai tenger szine felett is.”

   Újabb jelentős dátum a magyar tudomány történetében 1867. február 1. Ekkor hangzott fel először a fizikaterem erkélyéről a nevezetes déllövés, amely – végül már csak a hagyomány kedvéért – csaknem a második világháborúig fennmaradt. Ezzel 18 évi szünet után ismét volt pontos időjelzés hazánkban. A főreáltanoda lövéséhez igazították a vasút és a posta óráit, s természetesen ehhez állították óráikat a polgárok is.

   Közben a meteorológiai állomásból akadémiai észlelde lett, s munkájának elismeréseképpen 1867-ben az MTA Schenzlt (akkor már az Akadémia levelező tagját) és barátját, Hunvalvy János akadémikust bízta meg, hogy közösen készítsék el a létesítendő meteorológiai és földdelejességi intézet szervezeti szabályzatának tervezetét. A terv elkészült, s miután azt a király is jóváhagyta, 1870-ben megalakult a Meteorológiai és Földdelejességi Magyar Királyi Központi Intézet. Az intézet első igazgatójává Schenzlt nevezték ki, akit ezért a meteorológusok éppúgy sajátjuknak tartanak, mint mi, toldysok. Az iskola igazgatását ekkor végleg Say Móric vette át.

   Schenzlnek köszönhető az önálló magyar meteorológiai és földmágnességi észlelőhálózat kialakulása s a rendszeres mérések megindulása és publikálása. Eredményeit külföldön is elismertette, s az évkönyvek cseréjével bekapcsolta Magyarországot a nemzetközi meteorológiai életbe. 1876-ban az MTA rendes tagja lett, és az akadémiai nagydíjat is megkapta.

   Már a meteorológiai intézet igazgatójaként újabb eredménnyel írta be a nevét a csillagászat történetébe: a hetvenes években megszervezte a meteorok észlelését, s ehhez útmutatót is kiadott.

   A magyar tudomány érdekében kifejtett pályája 1886-ban ért véget, amikor visszarendelték Admontba. A nagybeteg apát már nem tudta ellátni a kolostor irányítását, s Schenzl segítségére volt szüksége. Halála után, 1890-ben Schenzl lett az új apát, de ezt a posztot csak néhány hónapig tölthette be. 1890. november 23-án, Grazban halt meg.

   Jellemző történet, hogy amikor a kiegyezés után vissza akart térni Ausztriába, Eötvös József egy akadémikusokból álló küldöttség útján bírta maradásra. Schenzl Guidó élete a példa, hogy az osztrákoktól nem csak rosszat kaphattunk.

A "Toldy Ferenc Gimnázium évkönyve 1997-1998" című kötetben megjelent írás internetes változata

A rovat további cikkei