Főoldal Csillagászattörténet Egyetemes csillagászat 19-20. század
   

 

19-20. század
Simon Newcomb

Simon Newcomb amerikai matematikus, csillagász, számos csillagászati állandó érték kiszámítója, akinek bolygótáblázatait az 1960-as évekig használták 1835. március 12-én született. Korántsem volt csodagyerek: a gyéren lakott és isten háta mögötti kanadai Új-Skóciában nevelkedett. Tanító apjával két-három évente költöztek. Formális képzésben nem részesült, és mivel még a járomba fogott ökröket sem tudta terelgetni, kilátásai borúsak voltak. Tizenhat évesen elszegődött egy "doktor" tanoncának, de két év múlva rájött, hogy kuruzslóval van dolga, és az Egyesült Államokba szökött.

A Halley-üstökös földközelsége 1910-ben

A modern csillagászat történetének egyik legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó eseménye a Halley-üstökös száz évvel ezelőtti, 1910 májusi földközelsége volt.

 „Mi lesz május tizenkilencedikén? – A Föld találkozása a Halley-üstökössel” címmel jelent meg egy korabeli terjedelmes, hosszú ismeretterjesztő cikk sok magyarázó ábrával a Tolnai Világlapja 1910-es évfolyama 1051. oldalától kezdődően Dr. Hetényi Imre tollából. A szerző már a cikk elején megnyugtatja a Halley-üstökös csóváján való áthaladás miatt aggódó nagyközönséget: „Május tizenkilencedikén délelőtt tíz órakor, a Föld pályájának arra a pontjára jut, a melyhez ugyanakkor igen közel lesz a Halley-üstökös. 1 540 170 000 ember sorsa felett abban az órában csak az isteni gondviselés őrködik. A Föld valamennyi lakója abban az órában kerül bele az üstökös csóvalégkörébe, ha, a mi valószínű, az égi vándor csóvája ekkor hosszabb lenne 24 millió kilométernél. Ezt a vészjóslóan hangzó kijelentést meg kell magyaráznunk. Minden emberi számítás szerint ez a találkozás, a mely egyébként a történelmi feljegyzések alapján a huszonhatodik, csak simán folyik majd le, mint az előbbi valahány. De nyugtassuk meg még jobban magunkat: ugy fog majd lefolyni, mint minden eddigi és akármelyik üstökössel való találkozásunk, mert volt már szerencsénk e fajta égi látogatókhoz, sőt meg is tépáztunk néhányat, igaz, az apróbbjából valók voltak.”

Image 

A Föld és az üstökös pályaviszonylása. A fehér vonalon az üstökös, a feketén a Föld halad. A nyilak a haladási irányt jelzik, tehát a két égitest ellentétes irányban mozog. A kritikus idő, amint az az ábrából is kivehető, május 19-ére esik, amikor az üstökös húsz millió kilométer távolban robog el a Föld mellett. Az üstökös farka minden valószínűség szerint érinti ekkor a Földet.” (Tolna Világlapja 1910-es évfolyama 1054. oldalán lévő ábra).

Csillagászsorsok Sztálin alatt

"A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 19-ik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen tartóztatták le." Így kezdődik Sklovszkij emlékiratainak egy kivonata, amit a népszerű szovjet tudományos folyóiratban, az Enyergijában tettek közzé nemrégiben. Akiről írt, Nyikoláj A. Kozirjev (1908—83), a pulkovói csillagvizsgáló 27 éves asztrofizikusa, a csillagatmoszféra-kutatás már akkor jól ismert szaktekintélye. Az időpont: 1936. november 6.

A dorpati obszervatórium

Tartu Észtország második legnagyobb városa. Híres egyetemi város és kulturális központ. Ennyit mindenki tud. Azt már kevesebben, hogy Tartu német neve Dorpat. Tartu a Csud-tóba ömlő Emajoe(Anya)-folyó partján fekszik, a torkolattól közel 30 km-re. 1980-ban ünnepelte várossá avatásának 950. évfordulóját. E kishíján ezer év alatt észtek, oroszok, németek, svédek, lengyelek birtokolták. Híres egyetemét 1632-ben alapították. Az oktatás 1893-ig németül, utána 1917-ig oroszul folyt. Ezután az észt lett az oktatási nyelv. Az egyetem tanárai között volt G. F. Parrot, E. Lenz, W. Struve, G. Tammann, I. Kondakov. Padjait 12 későbbi Nobel-díjas koptatta. Jelenleg itt található az Észt Mezőgazdasági Akadémia és az Észt Tudományos Akadémia, melynek elődje a Tartui Állami Egyetem.

A csillagászat új korszakának küszöbén

A csillagászat fejlődését ugyanúgy, mint más tudományok haladásai, korszakot jelző nagy fellendülések jellemzik. A fejlődés folytonos, de nem egyenletes, hanem ugrásszerű. A természettudományok fellendülésének okaiban két tényező játszik különösen szerepet. Az egyik oka a hirtelen fellendülésnek egy-egy nagy szellem, éleslátású elme megjelenése, akinek felismerései összefüggést találnak a jelenségek között, a másik ok a technikai eszközök-fejlődése, amelyek a jelenségek helyes megfigyelését teszik számunkra lehetővé.

Az 1947. évi nagy üstökös

Image

Az 1947n üstökös a XX. század egyik legnagyobb üstököse (Paraskevopoulos felvétele 1947. december 17-én, 40 perc expozíció. Sky and Telescope nyomán.)

   1947. december 8-án a Harward Csillagvizsgáló dél-afirkai Bloemfontein állomásán állandóan csörgött a telefon. Izgatott hangok jelentették, hogy a délnyugati láthatáron pár foknyi magasságban csodálatos ragyogású fénycsóva jelent meg.

Útmutató meteoritek megfigyelésére

Image              Image

175 éve született Schenzl Guidó

Image

   Cikkünk egy magyarrá lett osztrák tudósnak állít emléket, aki életének nagyobbik felét töltötte hazánkban. Nemcsak iskolánk őrzi működése nyomát, amelynek első igazgatója volt, hanem a magyar meteorológia és geofizika is sokat köszönhet neki.

Burnham, a sasszemű észlelő

    Az égbolt kettőseinek azonosításán fáradozó amatőr különböző katalógusokat forgatva gyakorta találkozhat BU vagy β jelű csillagpárokkal, amelyek legtöbbször komoly kihívást jelentenek az észlelő számára. Számos szoros és eltérő párt találhatunk közöttük, de ráakadhatunk jellegtelenül széles, távoli BU komponensekre vagy BUP (β pm) jelzésű nyílt kettősökre is. Sherburne Wesley Burnham amerikai csillagász felfedezéseiről van szó, akinek csillagpárjai értékes trófeának számítanak.

A nagybolygók összetétele

   Erről a tárgyról érdekes tanulmányt közölt nemrégen Menzel (Publications of the Astronomical Society of the Pacific, 42, 228, 1930). A nagybolygók (Jupiter, Saturnus, Uranus, Neptunus) középsűrűsége tudvalevőleg igen alacsony, átlagban csak egy negyede a Föld középsűrűségének.

Emlékeim a Haynald Obszervatóriumról

1943–47 között jártam az akkori Pázmány Péter Tudományegyetem fizika–kémia szakára. Már gimnazista koromban, mint amatőrcsillagász (Kulin György tanítványa), megragadtam a lehetőséget, hogy az egyetem csillagászati előadásait hallgassam. A professzor akkor Lassovszky Károly (1897–1961) volt, aki 1943–47 között vezette az Egyetem Csillagászati Intézetét. Korábban a sváb-hegyi csillagvizsgáló igazgatója volt.

Pünkösd naptártörténeti vonatkozásai

   Az ószövetségi előzményeken nyugvó, aratási ünnepként megszülető, majd a szövetségkötés emléknapjaként továbbélő pünkösdöt a keresztény világ a 2. századtól ünnepli. Az esemény a húsvéthoz hasonlatosan a mozgó ünnepek sorába tartozik, vagyis dátuma évről évre változik — bekövetkeztét Földünk hűséges kísérőjének, a Holdnak a fázisai határozzák meg. A niceai zsinat 325-ben meghozott határozata alapján az Egyház a húsvétot egységesen a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnapon tartja. A pünkösd is ehhez szorosan kötődve vándorol a naptárban. Pontos időpontjára maga az esemény elnevezése utal: a szó a görög „pentakosztész”-ból eredeteztethető, ami „ötvenedik napot” jelent. Tehát meghatározza azt, hogy húsvét után ötven nappal következik be. A keresztény érában a Szentlélek eljövetelét, illetve az Egyház megalapítását szimbolizáló ünnep a szélsőértékeknek tekinthető május 10-i, illetve június 13-i időpont között vándorol esztendőről esztendőre — az idén május 27-ére esik.

A IX. bolygó mivolta

1930-ban szenzációs felfedezés híre járta be a világot. Március 13-án a flagstaffi Lowell Obszervatórium (Arizona) körlevélben értesítette a csillagászattal foglalkozó intézeteket egy Neptunuszon túli bolygó felfedezéséről. Az új bolygó - melynek felfedezése hosszú kutató munkának és némi szerencsének volt köszönhető - a Plútó nevet kapta.

Fontos dátum a Plútó kutatásának történetében az 1978-as év, amelyben felfedezték a Plútó holdját, a Charont. Ekkor (a keringési időből és a távolságból) sikerült végre meghatározni az égitest tömegét (korábban csak bizonytalan becslések voltak a magnitúdó alapján).

Az 1990-es évet követően a Hubble Space Telescope - minden hibája ellenére - optikailag is felbontotta a Plútó-Charon rendszert (azelőtt a Charon csak mint "dudor" volt látható a túlnagyított negatívon).

Írásunkban arra a kérdésre keressük a választ, helyesen döntött-e a csillagász társadalom akkor, amikor a Plútót nagybolygónak fogadta el. Egy ilyen horderejű kérdés megválaszolása előtt (gondoljuk meg, adott esetben hány csillagászati munkát kell átírni, a tankönyvekről és lexikonokról nem is szólva) röviden tekintsük át a bolygófogalom történetét a kezdetektől napjainkig.

Hale obszervatóriumai

   Ha mérni lehetne valamiféle mértékegységgel az ember teremtő erejét, George Ellery Hale (1868-1938) amerikai csillagász a legnagyobbak közül is kimagaslana szervező talentumával. Három jelentős csillagvizsgáló megalkotása fűződik a nevéhez. Eredményességét szellemi képességeinek és munkatársai szeretetének köszönhette. Ezek jóban, rosszban mindig vele voltak, és még évtizedekkel halála után is elevenen őrizték emlékét.

Walter S. Adams, Hale legközelebbi munkatársa irta mesteréről:

"Hale kiapadhatatlan belső lelkesedése és öröme saját és mások munkája iránt, segítőkészsége, nyugalma, személyes varázsa, a vele való munkát gyönyörűséggé tette".

   Hale jövőt formáló terveit tiszteletre méltó bátorság hatotta át. Még harmincéves sem volt akkor, amikor első nagy műve, a Yerkes Obszervatórium - amelynek születési körülményeiről előző írásomban szólottam - 1897-ben megnyitotta kapuit. Ennek "főműszere" Hale első "legnagyobb" távcsöve, a híres 102 centiméteres Yerkes refraktor volt. Hale - felismervén a Napnak mint közeli kozmikus laboratóriumnak a jelentőségét a csillagászati kutatásokban - további életét a napkutatásnak kívánta szentelni. Mivel a napjelenségek rendszeres megfigyelésére a Yerkes Obszervatóriumot   nem  találta  megfelelőnek, már néhány évvel annak megalakulása után új obszervatórium létesítéséről álmodozott.

A Lick és a Yerkes

   Kissé szokatlan, mondhatnánk: romantikus a Lick Obszervatórium előtörténete. A felépítéséhez szükséges összeget James Lick (1796-1876) San Franciscóban élő milliomos adományozta, akit - kívánságának megfelelően - az obszervatórium óriásteleszkópja alatt temettek el. A Yerkes Obszervatórium ugyancsak egy milliomos adományából épült, ám ennek a története minden romantikát nélkülöz.

   James Lick fiatalon munkásként dolgozott Stumpstownban, s annyira szegény embernek számított, hogy amikor egy malomtulajdonos leánya teherbe esett tőle, a szülők arra sem érdemesítették, hogy elvehesse a lányt. Lick szülővárosát elhagyva zongorakészítéssel alapozta meg vagyonát, amelyet azután aranyüzletekkel gyarapított. 1848-ban, 51 éves korában dúsgazdag emberként telepedett le San Franciscóban. Mivel szerelmét és gyermekét vissza nem kaphatta, elhatározta, hogy nevét más módon örökíti tovább: San Francisco központjában piramist állíttat magának. Erről a tervéről később letett - rájött, hogy egy csillagvizsgáló úgy megőrzi majd nevét az utókor számára, mint egy piramis. A dúsgazdag adományozónak egyben kikötése is volt: a létesítendő obszervatórium kupolájában a kor legnagyobb távcsövét állítsák fel.

Az Újvilág élre tör
"...Európának,   ennek   az   Amerikához   viszonyítva   kicsiny    földrésznek  130 csillagvizsgáló állomása van, míg Amerikában egyet    sem   találunk.   ...   Az  elmúlt  négy  évszázadban,  az európai    obszervatóriumoknak   köszönhetően,  képünk  teljesen  átalakult  a    minket körülvevő világ fizikai felépítéséről... Velünk, Amerikában,  csillagvizsgálók és csillagászok nélkül, kutató szemek híján, vakon   forog a Föld."

(Részlet  John Quincy Adamsnek, az Egyesült Államok  elnökének 1825. december 6-án mondott beszédéből.)

   1838  előtt mindössze két magán csillagvizsgáló (a Hopkins Observatory of Williams  College Williamstownban,  illetőleg  a  Western  Reserve  Academy Hudsonben) és egy kicsiny állami csillagda működött az amerikai kontinensen. Az  1830-ban  létesült Naval Obseroatory az amerikai Tengerészeti Hivatalhoz tartozott. Vezetőit a haditengerészet tisztjei közül jelölték ki, és eleinte csak katonai ranggal rendelkezők tölthették be ezt a tisztséget.

A Halley-hozta író: Mark Twain
Missouri állam (USA) Florida nevű városkájában, 1835. november 30-án született a derék jogász és balszerencsés vállalkozó John Samuel Clemens negyedik gyermeke Samuel Langhorne Clemens. Akkor a még alig száz lakosú helységben sem keltett szenzációt ez az esemény. Annál kevésbé, mivel azokban a hetekben az érdeklődő – vagy babonás – embereket egy csillagászati jelenség tartotta izgalomban: két héttel korábban, november 16-án haladt át a napközelponton a nevezetes Halley-üstökös (miután hat héttel a Clemens-bébi születése előtt alig 0,19 Csillagászati Egység – 28,4 millió km – távolságban elszáguldott a Föld mellett).
A csillagászat és az űrkutatás mérföldkövei 1950-től
A Mars változó arculata

A csillagászat történetében nem is egy példa van arra, hogy egyik-másik égitest többször is előbbre vivője ösztönzője lehet a tudomány haladásának. Ezek közé tartozik a Mars bolygó is, amely egy-egy sajátsága vitákra, számításokra, megfigyelésre késztette a csillagászokat.

A felfedezéstől a kiteljesedésig - Doppler és Hubble emlékezete
Kétszáz éve született és százötven éve halt meg Christian Johann Doppler osztrák matematikus-fizikus, aki megjósolta a fény hullámtermészetéből fakadó furcsa viselkedését - a később róla elnevezett effektust -, és kereken ötven éve halt meg Edwin Powell Hubble amerikai csillagász, akinek a nevéhez köthető a Doppler-effektus talán legismertebb alkalmazása, amely az Univerzum tágulásának felismeréséhez vezetett.
A Hold és lakói – Avagy mit írtak a Holdról 1879-ben?
Az ember ősidők óta fantáziál az égbolton látható jelenségekről és égitestekről. Az eget csillagképekre bontja, isteneit bolygók és csillagok képében imádja, sorsa alakulását égi tüneményekhez és eseményekhez köti. Tárgyi és írásos források sokasága tanúsítja már a legrégebbi ókori évezredektől fogva, hogy a köznapi észlelésen és vallásos megismerésen túl az égbolt tudományos igényű megfigyelésével is számos kiváló elme foglalkozott. Ezrek és ezrek rótták számításaikat papiruszra, kőre, csontokra vagy papírra hosszú generációkon át, titkos beavatási szertartásokon és tudós iskolákban örökítették tovább az asztronómiai és asztrológiai tudást. Minden kor megalkotta saját mérőműszereit és obszervatóriumait, és hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a kíváncsiak távcsövekkel és rádióteleszkópokkal pásztázzák az eget, illetve hogy űrjárműveikkel ostromolják a bolygónkon kívüli világot.
Változócsillagászati mérföldkövek a 20. században
Immáron hivatalosan is elkezdõdött a 21. század, így érdemes röviden visszatekinteni, mi minden történt a 20. század változócsillagászati berkeiben. Természetesen nem célunk a teljességre való törekvés, hiszen lehetetlen 100 év felfedezéseit, jelentõs megfigyelés-sorozatait és elméleti áttöréseit a rendelkezésre álló keretek közé beszorítani. Inkább egy nem titkoltan szubjektív válogatást közölnénk azokról az eseményekrõl, amelyek a szerzõ szerint mind a változócsillagászati, mind a szélesebb aspektusokat tekintve fontos szerepet játszottak a fejlõdés irányainak meghatározásánál. Az alábbiakban évtizedes bontásban teszünk kísérletet a fejlõdés végigkövetésére, annak megfelelõen, hogy a kutatómunka nagy vezéregyéniségei is általában évtizedes skálán játszottak meghatározó szerepet egy-egy szûkebb szakterületen.